A mérkőzés előtt borítékolható volt, hogy a Videotonnak nem lesz könnyű dolga Szombathelyen. A Haladás az új vezetőedző, Michael Hipp irányításával három bajnokijából kettőt megnyert, ráadásul az új stadion avatóján éppen a Ferencváros kilencmeccses veretlenségi sorozatát törte meg.
A Videoton már a 6. percben megszerezhette volna a vezetést.
Danko Lazovics jobb oldali szabadrúgása után Ezekiel Henty fejelt a felső lécre. A Haladás védői röviden szabadítottak fel, a kipattanót Fejes András 16 méterről egy pattanás után visszalőtte, de balszerencséjére a labda a jobb kapufán csattant.
A 19. percben a Haladás is megvillant. Egy kontratámadás végén Predrag Bosnjak balról belőtt labdáját Halmosi Péter lépte át a tizenhatoson belül, az érkező Myke Ramos hat méterről, szemben a kapuval jócskán fölé tüzelt.
A 32. percben Németh Márió baloldali beadása után Ramos került a földre a székesfehérvári Tóth Bence szorításában, de Kassai Viktor játékvezető úgy ítélte meg, hogy nem történt szabálytalanság.
A 42. percben azonban már tizenegyest kapott a Haladás.
Mészáros Karol pörgetett fel egy labdát a tizenhatoson belül, a Videoton hátvédje, Fejes András kézzel belekapott, így Kassai egyből a büntetőpontra mutatott. Az ítélet végrehajtását Németh Márió vállalta magára. A Haladás középpályásának a félmagas lövése a jobb kapufát találta telibe, így az első félidőben maradt a gólnélküli döntetlen.
A második félidő Videoton tizenegyessel kezdődött.
Az 55. percben egy jobbról belőtt labdát Lazovics lépett át, így került helyzetbe Pátkai Máté, akinek a lábát Miroslav Grumics elhúzta a tizenhatoson belül. A labda mögé a csapatkapitányi karszalagot viselő Lazovics állt, a balra tartó félmagas lövését azonban Király Gábor kiütötte.
A 68. percben veszélyeztetett a Haladás. Halmosi lekészített labdáját Mészáros lőtte el 17 méterről, de Fejes belevetődött a kísérletbe, így Kovácsik Ádámnak nem kellett védenie.
A 73. percben a Haladás megszerezhette volna a győztes gólt.
Halmosi átadását a csereként érkező Kovács Lóránt vette át a tizenhatoson belül, majd egy befele cselt követően tíz méterről visszalőtte a labdát a jobb alsóba, azonban Kovácsik parádés mozdulattal hárított.
A 77. percben újabb ziccert rontottak a szombathelyiek.
Rácz Barnabás csinált meg egy visszahúzós cselt a tizenhatoson belül, majd a középre tett labdájára Stef Wils érkezett, aki hét méterről lőtt, de Kovácsik ezúttal lábbal mentett.
A 92. percben megnyerte a meccset a Haladás.
Bosnjak indítása után Mészáros Karol került ziccerbe, aki 11 méterről, higgadtan a bal alsó sarokba belsőzött Kovácsik mellett (1-0).
Győzelmével a Haladás elmozdult a kieső helyről, míg a Videoton a második helyre szorulhat, ha a Ferencváros legyőzi a Vasast.
OTP Bank Liga, 19. forduló
Szombathelyi Swietelsky-Haladás-Videoton FC 1-0 (0-0)
Szombathely, Haladás Sportkomplexum, 5000 néző, v: Kassai Viktor
Haladás: Király - Schimmer, Wils, Németh Mi., Bosnjak - Grumic, Németh Má. (Kovács L., 60.) - Mészáros, Rácz, Halmosi (Pinte, 73.) – Ramos (Williams, 46.).
Videoton: Kovácsik - Nego, Tóth B., Fejes, Stopira - Varga J. (Kovács I., 74.), Hadzic - Pátkai, Suljic, Henty (Szabó B., 88.) – Lazovics.
Gólszerző: Mészáros (90+2.)
Sárga lap: Wils (24.), Mészáros (90.), ill. Nego (30.), Fejes (34.), Pátkai (67.), Hadzic (79.)
A sereghajtó Mezőkövesd gól nélküli döntetlent ért el szombaton a Balmazújváros vendégeként.
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Mezőkövesd Zsóry FC 0-0
Balmazújváros, 674 néző, v.: Andó-Szabó
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: Szécsi - Habovda, Rus, Póti, Uzoma - Kovács Á. (Andric, 77.), Sigér, Haris, Maiszuradze - Rácz (Zsiga, a szünetben), Arabuli (Fekete, 81.)
Mezőkövesd Zsóry FC: Dombó - Lázár P., Hudák, Pillár, Vadnai - Mlinar (Veselinovic, 73.), Iszlai, Tóth B. (Strestik, 69.) - Koszta, Novák, Cseri (Góhér, 89.)
sárga lap: Rus (93.), illetve Hudák (49.), Góhér (95.)
Az esőáztatta talaj nem segítette a folyamatos játék kialakulását, vagy a futballisták estek-keltek, vagy a labda akadt el egy-egy tócsában. Ugyanakkor nemcsak a körülmények okolhatóak az alacsony színvonalért, mivel a játékosok sem kímélték egymást, rengeteg szabálytalanság is tördelte a játékot. Az első félidőben jószerivel csak szabadrúgásból veszélyeztettek a felek, a hazaiaknál Rácz, a vendégeknél Koszta járt közel a gólszerzéshez.
A folytatásban sem változott a mérkőzés képe, maradtak a durvaságok és a technikai hibák. A szállingózó hóesésben valamelyest a hazaiak vállaltak nagyobb kockázatot, több akciójukat tudták végigvinni a pályán, de igazán nagy bravúrt Dombónak sem kellett bemutatnia ahhoz, hogy gól nélkül záruljon a találkozó.
A hazaiak immár öt bajnoki találkozó óta veretlenek, igaz legutóbbi három összecsapásuk döntetlennel zárult. A vendégek legutóbbi négy NB I-es mérkőzésükön nem kaptak ki.
A címvédő Budapest Honvéd hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Paksot.
Budapest Honvéd-Paksi FC 1-0 (0-0)
Bozsik Stadion, 1330 néző, v.: Berke
Honvéd: Gróf - Baráth, Lovric, Kamber - Holender, Laczkó (Nagy G., a szünetben) - Gazdag, Pölöskei, Banó-Szabó (Tömösvári, 92.) - Eppel, Lanzafame
Paks: Verpecz - Szabó, Gévay, Lenzsér, Vági - Simon, Papp, Bertus (Kecskés, 81.), Nikházi (Haraszti, 68.), Kulcsár - Szakály (Hahn, 68.)
gólszerző: Gazdag (61.)
sárga lap: Gazdag (70.), illetve Vági (31.), Simon (70.)
A Honvéd mezőnyfölényével indult a találkozó, ám az első félidőben egyik csapat sem tudott helyzetet kidolgozni.
A szünet után viszont első kaput eltaláló lövésből góllá érett a hazaiak enyhe dominanciája. A találat hatására megélénkült a játék, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, ám újabb gól nem született.
A Puskás Akadémia az első félidőben megszerzett kétgólos előnyéből egyet megőrzött a vendég Újpest ellen szombaton a felcsúti Pancho Arénában.
Puskás Akadémia FC - Újpest FC 2-1 (2-0)
Felcsút, 1328 néző, v.: Iványi
Puskás Akadémia: Hegedüs L. - Csilus Á., Vanczák, Spandler, Balogh B. - Márkvárt (Zsidai 67.), Mevoungou (Bacelic-Grgic 77.), Szakály P. - U. Diallo (Szécsi 83.), Perosevic, Knezevic
Újpest: Pajovic - Pauljevic (Mohl 81.), Litauszki, Pávkovics, Balázs B. - Windecker, A. Diallo, Obinna, Nagy D. (Tischler 46.) - Simon K., Novothny
gólszerző: Diallo (7.), Perosevic (37.), illetve Obinna (57.)
sárga lap: Knezevic (3.), Spandler (71.), Csilus Á. (74.), illetve Novothny (43.), Tischler (64.), Obinna (82.)
Az első félidő alaphangját megadta a gyors gól, melyet a Puskás Akadémia szerzett Ulysse Diallo révén. Innentől kezdve a hazaiak a kontratámadásokra rendezkedtek be, míg az Újpest ugyan többet birtokolta a labdát, de néhány helyzeten kívül többre nem futotta erejéből. Nem úgy a felcsútiaknak, akik Perosevic pontos lövésével még szünet előtt kettőre növelték előnyüket.
A fordulást követően szépített az Újpest: Obinna egy nagy védelmi hibát használt ki. A gól után még nagyobb sebességre kapcsoltak a vendégek, de csak kapufáig jutottak, így a helyzeteit jobban kihasználó Puskás győzni tudott.
A Diósgyőr Mezőkövesden izgalmas mérkőzésen 3-2-re legyőzte a vendég Debrecent.
Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 3-2 (2-1)
Mezőkövesd, 1655 néző, v.: Bognár
Diósgyőri VTK: Antal - Nagy T., Lipták, Karan, Tamás - Kocsis, Vela, Busai (Eperjesi, 89.) - Joannidisz (Szarka, 75.), Ugrai (Tóth B., 95.), Bacsa
Debreceni VSC: Novota - Bényei (Sós, 87.), Szatmári, Ferenczi J., Kinyik - Bódi, Tőzsér, Jovanovic, Varga K. (Filip, a szünetben) - Könyves, Takács T. (Mengolo, 71.)
gólszerzők: Ugrai (12.), Karan (17.), Busai (76.), illetve Takács T. (36.), Tőzsér (82., 11-esből)
sárga lap: Vela (53.), Kocsis (73.), illetve Könyves (53.), Kinyik (55.), Ferenczi (95., 96.)
kiállítva: Jovanovic (45+1.), Ferenczi (96.)
Nagy lendülettel és jól kezdett a Diósgyőr, amely bő negyedóra elteltével már két góllal vezetett. Ettől érthetően kissé össze is zavarodott a Debrecen, de a miskolciak nem tudták lezárni a mérkőzést. A Loki a félidő hajrájában szépített, közvetlenül a szünet előtt azonban nehéz helyzetbe került, mivel a magáról megfeledkezett Jovanovicot kiállította a játékvezető.
A fordulást követően a DVTK biztosan őrizte előnyét, s kissé átadta a területet a Debrecennek: erre kis híján ráfázott, de Ferenczi lövése a kapufán csattant. A diósgyőriek terve azonban bejött, mivel a hajdúságiak túlságosan is kitámadtak, labdavesztés után pedig a DVTK egy villámgyors kontrával növelte előnyét.
A Debrecen nem adta fel, és újra nagy lendülettel támadott,
a védő Ferenczi újfent hatalmas helyzetet hagyott ki, de rögtön ezután Tőzsér szépített, nyílttá téve ezzel az utolsó tíz percet. A Debrecennek meg is voltak a lehetőségei, de az eredmény már nem változott. A vendégcsapat a találkozót kilenc emberrel fejezte be.
A miskolciak több mint nyolc év után nyertek bajnoki találkozón a hajdúságiak ellen,
ezt megelőzően legutóbb 2009. július 25-én örülhetett a DVTK.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |