Riga, 2016. október 10.
Vida Máté, Szalai Ádám és Dzsudzsák Balázs (b-j) ünnepli a csapat győzelmét a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság selejtezőjének B csoportjában játszott Lettország - Magyarország mérkőzés végén a rigai Skonto Stadionban 2016. október 10-én. A magyar válogatott 2-0-ra győzött.
MTI Fotó: Kollányi Péter
Vágólapra másolva!
Szombaton vakbélgyulladással műtötték Vida Mátét, a Vasas háromszoros válogatott középpályását, aki alig várja, hogy – körülbelül négy hét múlva – visszatérhessen a pályára.
Vida Máté szerdán, azaz ma lett 21 éves, ám biztos, hogy nem ilyen körülmények között szerette volna megünnepelni a születésnapját – a labdarúgó jelenleg a szombati vakbélműtétje után lábadozik.
A középpályásnak szinte az egész téli felkészülést ki kellett hagynia, mert úgy tűnt, térdsérülése van, később kiderült, hogy lúdtalp okozta gyulladás miatt érzett fájdalmat.
"Péntek délelőtt 11 óra körül kezdődött: minden előzmény nélkül erős görcsöt éreztem a hasamban, szinte kúsztam-másztam a fájdalomtól. Azt sem tudtam, mit csináljak, és bár bevettem egy fájdalomcsillapítót, nem javult a helyzet. Valahogy elmentem a délutáni tréningre,
feküdtem a masszőrágyon, a többiek pedig kérdezgették, mi van velem, mert falfehér vagyok"
De ő nem akarta kihagyni az edzést, mert úgy volt, hogy szombaton, Mezőkövesden újra játszhat. "Valahogy végigcsináltam a gyakorlást, majd anélkül, hogy megfürödtem volna, elmentem az ügyeletre, ahonnan beküldtek a kórházba.
Kiderült, vakbélgyulladásom van, de mivel harmincketten voltak előttem, kilenc óra telt el, mire a kezembe kötötték az infúziót.
Szombat délelőtt megoperáltak, és finoman fogalmazok, ha azt mondom, a műtétet követő nap nem volt túl kellemes."
Vida Máté most arra számít, hogy hamar meggyógyul, és négy hét múlva ismét pályára léphet.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!