Rémálomszerűen indult a találkozó a magyar válogatott csatár együttese szempontjából, hiszen
a hazaiak már a 11. percben megszerezték a vezetést, Kehrer fejelt a hoffenheimi kapuba.
A gól érezhetően megfogta a vendégeket, akik három minutummal később még nagyobb bajba kerülhettek volna,
Embolo találatát azonban a videóbíró segítségével les miatt visszavonták.
Ettől függetlenül továbbra is a Schalke akarata érvényesült a pályán, Szalaiék nem hogy helyzetig, Fahrmann kapujáig sem jutottak el.
A 28. percben aztán már a technika sem tudta megakadályozni az újabb gelsenkircheni találatot: a Hoffenheim csapatkapitánya,
Kevin Vogt elképesztő hibáját Embolo használta ki, így valóban kétgólos előnyre tettek szert a hazaiak.
A folytatásban sem változott a játék képe, olyannyira nem, hogy az első kaput eltaláló vendég kísérletre egészen a 43. percig kellett várni. Akkor Bicakcic próbálkozott egy távoli lövéssel, de Fahrmann könnyedén hárított.
A második félidőre harciasabb felfogásban futott ki a Hoffenheim és kiegyenlítettebbé vált a játék. Az iram viszont alábbhagyott, a Schalke őrizte előnyét, a vendégek tudománya pedig a tizenhatos előterében elfogyott.
A 78. percben mégis visszajöttek a remények,
Kramaric váltotta gólra Kaderabek beadását,
izgalmas hajrára volt tehát kilátás.
Az egyenlítés azonban nem jött össze, 2-1-re győzött a Schalke és feljött a tabella 5. helyére.
Szalai Ádám végigjátszotta a mérkőzést igazán komoly gólhelyzete azonban nem akadt.
Bundesliga, 23. forduló:
VfL Wolfsburg-Bayern München 1-2 (1-0)
SC Freiburg-Werder Bremen 1-0 (1-0)
Hamburger SV-Bayer Leverkusen 1-2 (0-1)
1. FC Köln-Hannover 96 1-1 (1-1)
Schalke 04-1899 Hoffenheim 2-1 (2-0)
pénteken játszották:
Hertha BSC-FSV Mainz 0-2 (0-1)