A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
13:00VívásJapan-Hungary
HUNMagyarország
15:00VízilabdaAusztrália-Magyarország
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A Real Madrid hazai pályán 3–1-re kikapott a Juventustól, de így is bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. A továbbjutást jelentő gólt Cristiano Ronaldo lőtte büntetőből a 97. percben. Buffont kiállították. A Bayern München 0–0-t játszott a Sevillával, 2–1-es összesítéssel azonban így is ott van a legjobb négy között.

A torinói 0–3 után a Juventusnak maximum az újabb nagy verés elkerülése lehetett a célja a visszavágón. A Roma csodaszámba menő fordítása azonban pont kapóra jött Allegriéknek, hogy elhigyjék, talán az ő helyzetük sem annyira reménytelen, mint amilyennek látszik.

Allegri nem védekezni ment a Bernabéuba Forrás: NurPhoto/Oscar Gonzalez/NurPhoto/Oscar Gonzalez

„Ha nem hiszel benne, inkább maradj otthon" – írta szerdán a Tuttosport. Allegri nem volt annyira optimista a sajtótájékoztatón, de azt leszögezte, hogy

mivel az egész világ erre a meccsre figyel, nem fér bele a lazsálás.

Ennek megfelelően a Juventus három támadóval állt fel a Bernabéuban, Higuaín mellett Douglas Costa és Mandzukic kezdett. Dybalát az első meccsen kiállították, így ő nem volt ott a csapatban. Ahogy Ramos sem a túloldalt, őt a fiatal Vallejo pótolta.

A két kezdő:

A Juve szempontjából nem is indulhatott volna jobban a meccs, mivel Mandzukic fejesével már a második percben ledolgozott egyet a háromgólos hátrányából.

Az olaszok azonban nem estek neki a Realnak, nem próbálták rögtön meglőni a másodikat, helyette kivárásra játszottak.

A Realnak voltak lehetőségei (főleg Ronaldo oldalán), Isco egy lesgólt is szerzett, de összességében az és úgy történt a pályán, ahogy azt a Juve akarta.

A 37. percben kezdett izgalmassá válni a történet, amikor Mandzukic befejelte a másodikat. Erre a Real csak egy Varane-kapufával tudott válaszolni, így szünetben 0–2 volt az állás.

Mandzukic duplájával 2-0-ra vezetett a Juve a szünetben Forrás: AFP/Javier Soriano

A második félidőre Zidane kettőt cserélt: Casemiro helyére Vázquez, Bale helyére Asensio állt be. Meg is élénkült a Real támadójátéka, de egy Ronaldo lövést leszámítva nem volt dolga Buffonnak.

Navasnak ellenben lett volna, de Costa beadását nem tudta kiütni/megfogni, így Matuidi elé került a labda, akinek csak be kellett pofoznia a labdát a kapuba.

Megtette, így a Juve egy óra játék után ledolgozta a háromgólos hátrányát.

A Real ment a szépítésért, egyszer Isco, egyszer Varane lőtt, a legnagyobb helyzet mégis az volt, amikor Chiellini rosszul csúsztatott meg egy beadást.

A 93. percben jött a dráma: Vázquez feldöntéséért tizenegyest kapott a Real. Buffont kiállították, Szczesny állt a kapuba, de nem tudta megfogni a portugál büntetőjét, így 4–3-as összesítéssel a Real jutott az elődöntőbe.

1Sípszó (kezd + vég)
2GólMario Mandzukic
2GólMario Mandzukic
17Sárga lapMiralem Pjanic
17CsereMattia De Sciglio
17Sárga lapMiralem Pjanic
22Sárga lapDaniel Carvajal
22Sárga lapDaniel Carvajal
29Sárga lapMario Mandzukic
29Sárga lapMario Mandzukic
36Sárga lapStephan Lichtsteiner
36Sárga lapStephan Lichtsteiner
37Gól
37GólMario Mandzukic
46CsereCasemiro
46CsereGareth Bale
46Sípszó (kezd + vég)
47Sípszó (kezd + vég)
61GólBlaise Matuidi
61GólBlaise Matuidi
67Sárga lapAlex Sandro
67Sárga lapAlex Sandro
73Sárga lapDouglas Costa
75CsereLuka Modric
81Sárga lapMarcelo
81Sárga lapMarcelo
90Sárga lapMedhi Benatia
90Sárga lapMedhi Benatia
90Piros lapGianluigi Buffon
90Sárga lapCristiano Ronaldo
9311-es
94Piros lap
95Csere
97Belőtt 11-esCristiano Ronaldo
98Sípszó (kezd + vég)
137Sárga lapDouglas Costa
Összeállítások
4-4-2
4-3-3
Football Pálya

Kezdők
Cserék

Kezdők
Cserék

A Bayern München kedvező helyzetből várhatta a Sevilla elleni visszavágót a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, hiszen egy héttel korábban Andalúziában aratott 2-1-es diadalt.

A siker ellenére Jupp Heynckes legerősebb kezdőjét küldte pályára – a Bundesliga miatt nem is nagyon kellett tartalékolnia, hiszen a hétvégén zsinórban hatodik, történetük 28. bajnoki címét ünnepelhették a bajorok. Ennek értelmében Ribery, Robben, James, Müller és Lewandowski rohamozta a sevillai David Soria kapuját, ami az első percektől veszélyben forgott.

A Sevillának kettőt kellett volna rúgnia Forrás: AFP/Odd Andersen

Ennek ellenére igazán komoly helyzetet nem sikerült kialakítania a hazaiaknak a meccs elején, a Sevilla pedig a kezdeti bizonytalanság után megnyugodott és egyre bátrabban merészkedett előre.

A 34. percben Hummels távoli lövése akadt be kis híján a hosszú felsőbe,

ekkor járt a legközelebb a gólhoz az első játékrészben a német alakulat, szünetben azonban 0-0 állt az Allianz Arena eredményjelzőjén.

Az elsőhöz hasonlóan a második félidő is Bayern fölénnyel indult, a vezető találat azonban csak nem akart megszületni. Ráadásul a sevillai Correa révén olyan közel járt hozzá az 57. percben, mint még senki a pályán lévők közül, fejese azonban a felsőlécen csattant.

Csak helyzetekig jutott a Bayern Forrás: AFP/Sven Hoppe

A folytatásban inkább a küzdelem dominált, mint a szép futball, a vendégeknek arra még volt erejük, hogy megakasszák a hazai támadásokat, arra viszont már nem, hogy a túloldalon is nagy elánnal vessék bele magukat a gólszerzésbe, márpedig kettő is kellett volna nekik a továbbjutáshoz.

Egy sem jött össze, a hajrában egy piros lapot gyűjtöttek csak be, a korábban már említett Correa veszítette el a fejét, a Bayern viszont a 0-0-al ott van a négy között.

2Sárga lapGabriel Mercado
11Sárga lapSteven Nzonzi
81Sárga lapEver Banega
90Piros lapJoaquin Correa
90Sárga lapSandro Wagner
Összeállítások
4-1-4-1
4-2-3-1
Football Pálya

Kezdők
Cserék

Kezdők
Cserék
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!