Hungary's midfielder Balazs Dzsudzsak celebrates after scoring a goal during the Euro 2016 group F football match between Hungary and Portugal at the Parc Olympique Lyonnais stadium in Decines-Charpieu, near Lyon, on June 22, 2016. / AFP PHOTO / FRANCISCO LEONG
Vágólapra másolva!
A jelenleg csapat nélkül várakozó Dzsudzsák Balázs sorsa egyrészt a saját, másrészt a menedzserek kezében van. A magyar labdarúgó-válogatottnak per pillanat két sztárjátékosa van. Az egyik Szalai Ádám, aki a német Hoffenheim együttesével éppen a Bajnokok Ligája szereplésre és a Bundesliga-nyitányra készül. A másik Dzsudzsák Balázs, akinek a Dinamo Moszkva volt az eddigi utolsó, nemzetközileg jegyzett klubja. A Dzsudzsák-sztori 2011-től napjainkig.
Nemcsak Dzsudzsák Balázs van nehéz helyzetben, a magyar labdarúgó-válogatottnak sem könnyű ez az időszak.
A májusban menesztett belga Georges Leekens helyét az olasz Marco Rossi vette át.
A nemzeti csapatnak szeptember 8-án Tamperében Finnország ellen Nemzetek Ligája csoportmérkőzést kell játszania, három nappal később, Budapesten zárt kapuk mögött Görögországot fogadjuk. Az első két meccsen a csoportelsőség szempontjából életbevágóan fontos, hogy legalább négy pontot szerezzünk.
Az olasz szövetségi kapitány, Marco Rossi nyilatkozatában egyértelművé tette, hogy
csak olyan játékosokat tud a csapatba tenni, akik a klubjaikban rendszeresen pályára lépnek.
Mivel Dzsudzsák Balázsnak jelenleg nincs csapata, ennek a kapitányi kitételnek nehezen tud eleget tenni. Georges Leekens utolsó meccsén, az Ausztrália ellen 2-1-re elvesztett budapesti barátságoson már nem került pályára Dzsudzsák, a helyén játszó Sallai Roland kellemes meglepetést okozott. Sallai az APOEL Nicosia futballistája, az elmúlt idényben a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelt csapatával, amelyben rendszeresen játszik.
Már Premier League-csapatok figyelik őt.
Szögezzük le rögvest: az elmúlt években valamennyi szövetségi kapitány alapemberként számított Dzsudzsák Balázsra, akinek – társaihoz hasonlóan – több kudarc jutott, mint siker. Hősünk 2007. június 2-án Kréta szigetén egy Görögország elleni Eb-selejtezőn mutatkozott be a válogatottban, ezt további 95 fellépés követte.
Dzsudzsák futballkarrierje azonban közel sem úgy alakult, ahogy azt ő eltervezte, és ahogy sokan Magyarországon elképzelték.
A történet fonalát ott vesszük fel, amikor 2011. június 12-én bejelentették, hogy a magyar játékos a holland PSV Eindhoven csapatából az orosz Anzsi Mahacskala együttesébe igazol.
Ez a bejelentés óriási felhördülést okozott Magyarországon. Dzsudzsák Balázs Hollandiában szinte tökéletes pályát futott be. A PSV együttesével bajnok és Szuperkupa-győztes lett (2008), a Bajnokok Ligájában a csoportkörben (2008-2009), az Európa Ligában a negyeddöntőben (2010-2011) szerepelt.
Nem volt olyan hét, hogy a sorsát találgató magyar (és nemzetközi) sajtó ne képzelte volna el, hogy a magyar játékos Spanyolországba, vagy Olaszországba, esetleg Németországba igazol.
Az álmodozás nem volt alaptalan, de ma már tudjuk, hogy az események egészen másképpen alakultak.
„Dzsudzsák Balázs a brazil Roberto Carlos utóda” – ezzel a hangzatos, egész oldalt betöltő címlappal jelentkezett a Nemzeti Sport 2011. június 14-én. „Dzsudzsák Balázs négyéves szerződést kötött az Anzsival, amely elsőszámú sztárként számít rá a jövő nagycsapatának építésekor” – folytatta a szaklap. German Csisztjakov, az Anzsi edzője Európa legjobb balszélsőjének nevezte a magyar játékost. Dzsudzsák ekkor a következőket mondta:
Az Anzsi volt az egyetlen olyan csapat, amely nem csak beszélt, hanem tett is azért, hogy a játékosuk legyek. Az ajánlat, amit kaptam, visszautasíthatatlan volt.
Olyan világot élünk, amikor az embernek szégyellnie kell, hogy jól keres.
A fura számomra az, hogyha a Real Madridhoz, vagy a Juventushoz mentem volna, egy szó sem esne arról, mennyit keresek. Az anyagi kérdés csak azért lett kihegyezve, mert az oroszokhoz igazoltam.
Az fájt igazán, hogy a hozzám közelállókat is bántották. Engem lehet kritizálni, de azt nem tűrom, hogy a szeretteimet is bántsák. Az nem járja, hogy fotósok és operatőrök rohanják le az édesanyámat Nyírlugoson és azt kérdezik tőle, hogy miért beszéltek rá a dagesztáni szerződésre.
Ami a szakmát illeti: semmi kétség, hogy az orosz bajnokság erősebb, mint a holland. Ha valahol garantált a fejlődésem, akkor az Anzsinál mindenképpen az.”
Dzsudzsák menedzsere, Vörösbaranyi József azt mondta: a játékos megvételére a Mahacskaláén kívül konkrét ajánlatot egyetlen csapattól sem kapott a PSV. Dzsudzsáknak erről a következők jutottak eszébe: „Biztos, hogy nincsen olyan múltja az Anzsi Mahacskalának, mint a Real Madridnak, a Liverpoolnak vagy a Juventusnak, de olyan jövő előtt áll, hogy pár éven belül a Bajnokok Ligájában is nagyon komoly helyezést érhet el.
A csapat ősszel még nem indulhat sem a BL-ben, sem az Európa Ligában, de ettől függetlenül állítom, hogy nem a süllyesztőbe igazoltam.
Huszonnégy éves vagyok. Isten ments, hogy bárkit megbántsak, de nem az Anzsi együttesénél szeretnék megöregedni.
Látnoki szavak a szerződés aláírásának másnapján egy akkor még ereje teljében lévő, 24 éves játékostól.
Dzsudzsák Balázs ugyan igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, de a magyar szurkolók nem az Anzsit és nem Dagesztánt képzelték el a PSV sztárjának. Ők tényleg hittek abban, hogy nagy kedvencük az olasz, vagy a spanyol bajnokságban köt ki.
Televíziós sportműsorokban késhegyre menő viták zajlottak, hogy akkor most a fizetést, vagy a szakmai fejlődést választotta a magyar szélsőjátékos.
2011. augusztus 6-án az Anzsi-Tomszk mérkőzésen mutatkozott be Dzsudzsák a dagesztáni csapatban. Utána megsérült, kulcscsonttörést szenvedett. Fél évvel később, 2012. január 12-én jött az újabb nagy fordulat. Ezen a napon tudta meg a közvélemény, hogy a magyar játékos négyéves szerződést kötött a Dinamo Moszkva együttesével.
„A 19 millió eurós vételár a téli átigazolási szezon rekordja" – harsogta a Nemzeti Sport címlapja. Semmi más nem történt, mint az, hogy a dagesztáni Anzsi anyagilag csődbe ment, így kénytelen volt megválni attól a játékostól, akit a legnagyobb sztárként igazolt le fél évvel korábban.
Amikor Dzsudzsák rátette szignóját a moszkvai szerződésre, annyit üzent haza, hogy „na, ugye...”
Mondott még mást is. „Elmondhatatlanul boldog és büszke vagyok. Ahhoz képest, hogy a nyáron (2011 nyarán – a szerk.) azt gondoltam, hogy a világ végére igazolok és ezzel gyakorlatilag vége a karrieremnek, most Oroszország legpatinásabb klubja, a Dinamo Moszkva szerződtetett. A kárörvendőkkel nem akarok foglalkozni.
Úgy fizettek értem 19 millió eurót, hogy az Anzsiban négyszer voltam kezdő. Talán mégsem vagyok falábú, mert rossz játékosért ennyit nem fizetnek.
Aki bukásnak állítja be a klubcserémet, annak azt kívánom, bukjon annyit, mint én. Aki pedig bele akar kötni ebbe a váltásba, az abba is belekötött volna, ha a Real Madridba megyek. Kinőttem már abból, hogy az izgasson, ki szeret és ki nem.”
Sokat mondó nyilatkozat volt ez. Még csak nagyon alapos olvasás sem kell ahhoz, hogy rájöjjünk:
a hollandiai távozás után a játékos fejében már ott motoszkált a gondolat, hogy ezzel a klubváltással a nagy karriernek és neki is harangoztak.
Egy elvesztett orosz kupadöntő (2012) és egy Európa Liga nyolcaddöntős szereplés a 2014-15-ös szezonban. Ezt tudta Dzsudzsák három év alatt Moszkvában felmutatni. A 89 lejátszott meccs sok, a 13 lőtt gól nem.
A moszkvai kaland három évig tartott. 2015-re a Dinamo is a csőd szélén táncolt, kénytelen volt eladni a magyart.
De ekkor már szóba sem jöttek a topligák csapatai, de még a PSV Eindhoven sem. Jött Törökország és a sehol sem jegyzett Bursaspor.
2015. augusztus 16. Már csak a hetedik oldalon és csak fél oldalt kap a Nemzeti Sportban az újabb bejelentés, a törökországi igazolás. (Az Anzsi esetében két teljes kolumnát adtak neki, ugyanez volt a helyzet a moszkvai szerződéskor.) A játékos fellélegzett, volt miért. Idézzük fel azt, hogyan búcsúztatta őt a Dinamo egykori játékosa, Szergej Kirjakov.
„Az én szememben Dzsudzsák egy teljesen középszerű játékos –
nyilatkozta a Szport-Ekszpressznek Kirjakov, aki Valbuena távozását sajnálja, Dzsudzsákét viszont nemhogy nem bánja, de ő maga sürgette. „Azt akartam, hogy minél előbb eladjuk, és ez így is történt." A kegyetlenül őszinte futballista nem állt meg itt, még egyet belerúgott a magyar szélsőbe.
Őszintén szólva nem értem, Dzsudzsák hogy futballozhatott egy olyan nagy kaliberű egyesületben, mint a Dinamo Moszkva. A képességei alapján talán az Amkar vagy a Kubany Krasznodar megfelelő csapat lenne számára.
Hertha helyett Bursa. Igen, akkor éppen ez volt a sláger. A berlini csapattal boronálták össze Dzsudzsákot, aki szíve szerint persze a német fővárosba ment volna, de onnan nem érkezett telefonhívás. A magyar játékos a Herthával való kapcsolatáról így beszélt.
Öt hete húzódott a dolog, és én semmit nem tudtam arról, hogy a Hertha mit akar nekem adni, mennyi időre terveznek velem. Mi mindig hívtuk őket, a sportigazgató csak hitegetett, hogy el kell adniuk egy játékost ahhoz, hogy megvegyenek, de még akkor sem biztos, hogy leigazolnak.
Mivel a télen lejár a szerződésem, így körülbelül egymillió euró lett volna az áram." (Emlékeznek még a moszkvai 19 millió euróra?) Dárdai Pál, a Hertha vezető edzője később elismerte, hogy a berlini klub 2015 nyarán képtelen lett volna kigazdálkodni Dzsudzsák fizetését és vételárát.
Dzsudzsák elárulta, hogy felvetődött egy olyan lehetőség is, hogy akár ingyen is megszerezhette volna őt a Hertha, mert a Dinamónál négy hónap volt hátra a szerződéséből. „Ehhez nekem szükségem lett volna egy biztosítékra, legalább egy papírra, hogy nem feleslegesen várok, de ezt sem tudták megadni. Már több mint két hete nem játszottam, márpedig nekem ez nagyon fontos, már csak a válogatott szempontjából is.”
Maradt a Bursaspor.
„Óriási tisztelettel és szeretettel fogadtak” – így jelentkezett be közösségi oldalán Dzsudzsák, aki a klub magánrepülőgépével érkezett meg a Márvány-tenger partján fekvő városba.
A Bursa nagy múltú klub, én pedig szeretném beírni magam ennek a csapatnak a történelemkönyvébe. A legfontosabb dolog a karrieremben, hogy játsszak, márpedig Moszkvában nem kaptam meg ezt a lehetőséget.
A döntésemben az is szerepet játszott, hogy az emberek Törökországban megőrülnek a futballért.”
A kontraktus három esztendőre szólt. Dzsudzsák ezt az időszakot sem töltötte ki a Bursánál. Alig két hónappal a mesés aláírás után a Bursaspor a török bajnokság 12. helyén szerénykedett. A magyar játékos ekkor már túl volt azon a raporton, amire a klub vezetői invitálták – az elöljárók közel sem voltak elégedettek a játékával.
Kiábrándító címmel és az ő fotójával közölt cikket az egyik török lap,
amiben megemlítik, hogy a két gól és a két gólpassz nem elég tőle. „Ugyanolyan gyengén futballozott, mint a válogatottban" – tették még hozzá.
Ekkor már világosan látszott, hogy Dzsudzsák a Bursaspornál sem eszik meg sok sót. Miközben a szélső Törökországban csak szenvedett, addig a magyar válogatottban olyan időszakot élt át, mint annak előtte és azóta sem.
A Dárdai Pál, majd Bernd Storck vezette nemzeti csapat kijutott a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra, ahol csoportelsőként jutott tovább és a nyolcaddöntőben Belgium ellen esett ki.
Dzsudzsák Balázs az Eb-re vezető úton nagyon fontos pillanatban mutatta meg, hogy tényleg nem falábú játékos. 2014. október 11-én Bukarestben Románia ellen játszottuk a selejtező sorozat második mérkőzését. 1-0-s román vezetésnél a 82. percben csodálatos szabadrúgással egyenlített. 1-1, pontszerzés a román fővárosban, óriási.
Mindez azok után, hogy az első selejtezőt Pintér Attila vezetésével Budapesten 2-1-re elvesztettük az északírek ellen.
Bár a selejtező mérkőzések alatt ez az egy gólja volt Dzsudzsáknak, mégis a magyar válogatott vezéregyénisége és csapatkapitánya lett.
Sokan látták azt a videót, amelyben az érzelemmel túlfűtött Dzsudzsák a norvégok elleni budapesti pótselejtezőn csatába küldi a társasakat.
A kijutással óriási örömet szereztek minden magyar szurkolónak. Dzsudzsák a portugálok elleni utolsó, 3-3-ra végződött csoportmérkőzésen két gólt szerzett – soha életében nem volt olyan magasan, mint akkor, Lyonban.
Őt (és a csapatot) ünnepelte sok millió magyar.
A kimagasló Eb-szereplés után Dzsudzsák joggal reménykedett abban, hogy most jött el az ő pillanata (amire 2011 óta voltaképpen mindenki várt.)
Éppen ezért hatott számára hidegzuhanyként, hogy egyetlen nagy csapattól sem kapott ajánlatot.
Illetve egyet igen, de azt megint az ismeretlenből. A válogatott csapatkapitányának értékét a 2016-os Eb előtt 6,25 millió euróra becsülték, azonban török klubja, a Bursaspor nem tartott rá igényt, így 2016 nyarán az Egyesült Arab Emírségekbe, az Al-Vahda csapatához szerződött, amely 3 millió eurót fizetett érte.
Hogy hová? Az Egyesült Arab Emírségekbe, az Al-Vahdához.
Dzsudzsák így látta akkori helyzetét.
„Kevesen tudják, hogy Magyarország után az Emírségek a kedvenc országom, tetszik az a világ. Ráadásul most már fizetnek is azért, hogy ott legyek. Na de nem szeretném elviccelni: ma már tudok örülni annak, hogy az al-Vahdában folytatom.
Abban bíztam, hogy egy sikeres Eb-szereplést követően valamelyik nívós bajnokságba igazolhatok, a célom a Bundesliga volt.
Úgy vélem, Franciaországban nem vallottam szégyent, biztos voltam benne, hogy megnő az érdeklődés irántam, csakhogy két hétig hiába vártam arra, hogy megcsörrenjen a telefonom. Nem tagadom, ez rosszul érintett.
Az Európa-bajnokságon mást nem hallottunk, mint hogy ilyen jók a magyar játékosok, meg olyan jók, miután hazatértünk, jóformán minden rólunk szólt, nem csoda, hogy azt hittem, nem győzünk majd válogatni az ajánlatok között. Aztán semmi. Szinte senkit nem kerestek, szinte senkit. Azok után, hogy az Eb-n letettünk valamit az asztalra, fogalmam sincs, miért nem kellünk külföldön. Lehet, hogy ez a játékosok hibája, lehet, hogy a menedzsmenté, lehet, hogy a magyar futballé.
Nem tudom. Bő egy héttel ezelőtt mégis felcsillant a fény az alagút végén, Németországból kértek felhatalmazást arra, hogy szombattól szerdáig tárgyaljanak Bundesliga-klubokkal. Addigra már eldőlt, hogy a Herthába nem mehetek.
Az Európa-bajnokság után rövidre zártuk ezt a témát Dárdai Pállal, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a berliniek nem tudják kifizetni a vételáramat. A fizetésemről szó sem esett, Palival vagyok olyan viszonyban, hogy azzal nem lett volna gond. A Schalke és a Leverkusen ugyanakkor képbe került, mindkét lehetőség élesnek tűnt.
Már el is játszottam a gondolattal, milyen lesz a Bajnokok Ligájában pályára lépni, mígnem szerda este felhívtak azzal, hogy sajnálják, de nem sikerült megoldást találniuk. Hogy miért nem, arról már nem tájékoztattak."
Aki csak egy kicsit is ismeri a nemzetközi labdarúgást, jól tudja, hogy Katarba és az Emirátusokba tényleg csak levezetni mennek a futballisták. Amikor 2016 nyarán a magyar szélső aláírt, 29 éves volt. Mondhatni, a legjobb futballkor szélén, még éppen innen a harmincon. Két év alatt azonban nem fejlődött – hogyan is tehette volna? Ebben az időszakban 14 alakommal szerepelt a magyar válogatottban.
E 14 fellépés alatt egyetlen gólt szerzett, a lettek elleni már tét nélküli vb-selejtezőn 2017. augusztus 31-én.
Erre az időszakra esett az Andorra elleni 1-0-s vereség, amelynél nagyobb ütést a magyar labdarúgó-válogatott története során még soha nem szenvedett el. (Aztán volt még egy luxemburgi zakó is, amely ehhez hasonlatos, de mégsem ér fel vele.) Sokak retinájába égett bele a meccs utáni síró Dzsudzsák Balázs, akit egy évvel korábban milliók ünnepeltek a portugáloknak lőtt két gólját követően.
A magyar válogatott csapatkapitánya könnyeivel küszködve értékelte az értékelhetetlent.
„Én vagyok az, akit legelőször kell ütni, én vagyok ennek a csapatnak a kapitánya – mondta elkeseredetten Dzsudzsák Balázs Andorrában. – Lehet szépíteni a dolgokat, de a szurkolók levetették velünk a mezt." A válogatott csapatkapitánya Somogyi Zsoltnak, a Nemzeti Sport újságírójának adott interjú közben a könnyeivel küszködött.
Most is csak azt hallom, hogy Dzsudzsák a pénzéhes, miközben ebben a szituációban is nagyon egyedül vagyok. Nincs itt senki velem, félreértés ne essék, nem azért mondom ezt, hogy sajnáltassam magam. Ez a vereség ezzel együtt vállalhatatlan."
Az elmúlt két esztendőben Dzsudzsák Balázs „kiment a magyar futballdivatból." Egy-egy szép gólja még felkerült az internetes oldalakra, de a magyar válogatottban lassan egy éve nem talált be az ellenfelek kapujába.
Az újabb, ki tudja, hányadik fordulat akkor következett be, amikor az Al-Vahda nem hosszabbította meg lejáró szerződését.
Az Al-Vahda januárban megnyerte a Szuperkupát (Dzsudzsák az 59. percben gólt szerzett a 2–0-ra megnyert meccsen), márciusban a Ligakupát, míg azt Elnök-kupában az elődöntőig jutott.
Az Al-Vahda bejelentése után Dzsudzsák Balázs szabadon igazolhatóvá vált.
31 éves, nem öreg, de arra már nincs esélye, hogy neves külföldi csapatban, topligában futballozzon.
De még egy skót, vagy egy lengyel bajnokság is csak akkor jöhetne össze neki, ha teljesen újraépítené magát. A kérdés, hogy ehhez van-e még ereje?
Természetesen nem lehet megkerülni azt a kérdést sem, hogy Dzsudzsák Balázs akár az NB I-ben is focizhatna. Magyarországon ma két olyan csapat van, amely meg tudná őt fizetni: a bajnok MOL-Vidi és a Ferencváros.
A Fradival szinte hetente boronálják össze, mert korábban megvett magának egy VIP Boxot a Groupama Arénában.
A MOL-Vidi jelenleg azért küzd, hogy vagy a Bajnokok Ligájában, vagy az Európa Ligában a csoportkörbe jusson – erre még megvan az esély. Egy esetleges BL, vagy EL-főtáblás szereplés még Dzsudzsák számára is komoly hívószó lehetne, de ebben az esetben is az a kérdés, hogy milyen fizikai állapotban van a szélső. Minden ezen múlik.
Itt tart most a Dzsudzsák-sztori. A végére hagytuk azt, amit Dzsudzsák Balázs a PSV Eindhovenből való eligazolása kapcsán mondott a Class FM Morning Show című műsorában 2016. augusztus 11-én.
Erről még soha nem beszéltem, de végül is a menedzsmenttel téma volt ezt köztünk, azért hozom fel, hogy valószínűleg a PSV-ből való távozást rontottuk el, ez az oka főként, hogy nem lettem később egy igazán nagy klub játékosa.
Ha akkor nem Oroszország mellett döntünk, akkor most nem Abu Dhabiban játszanék. Ott volt a fordulópont, utána már óriási kellett volna alkotnom, hogy visszakerülhessek egy topligába.
De felvállalom azt is, hogy ez a szakma véges valahol, nekem pedig fontos az, hogy miként zárom a karrieremet, milyen mutatóval. Nekem igenis fontos, hogy él majd a családom, hogyan fogok én élni, miután vége.
2018. szeptember 8-án Tamperében Finnország-Magyarország Nemzetek Ligája mérkőzést vív a magyar labdarúgó-válogatott. Csak ez a biztos. Dzsudzsák Balázs életében minden más bizonytalan.