Sallai Roland a Wolfsburg elleni találkozón először kapott lehetőséget új klubja, a Freiburg színeiben, és a hetedik perc végén egy szép fejessel le is tette a névjegyét a Bundesligában.
A találat jót tett a csapatnak, mert negyedórával később Nils Petersen is betalált, miután a Sallai által kiharcolt tizenegyes kipattanóját befejelte a hazai kapuba.
Nem mondhatjuk, hogy Sallai unalmas első félidőt produkált: a 26. percben kapott egy sárga lapot, majd a 41. percben sérülés miatt le kellett cserélni. Egyébiránt ez olyan bravúr, amilyet a pompás statisztikai oldal, az Opta sem látott még 2004-es indulása óta!
Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC már az ötödik percben vezethetett volna hazai pályán a Mönchengladbach ellen, ha Ondrej Duda befejeli ezt a helyzetet:
Szinte törvényszerű volt, hogy ezek után a vendégek szerezzenek vezetést, egy könnyű síppal befújt büntőt Thorgan Hazard értékesített. A Hertha ezzel az első csapat lett a Bundesliga történetében, amelyik ellen minden meccsen ítéltek büntetőt a szezon első négy meccsén. A 'Gladbach öröme azonban csak két percig tartott, mert Vedad Ibisevic két perc múltán kiegyenlített, sőt Valentino Lazaro jóvoltából újabb két perc múlva már vezettek a berliniek. A két brigád vélhetően a meccs előtt megegyezett gyors gólváltásokról, mert a második félidőben előbb a hazaiak szereztek egy újabb gólt a 63. percben, amire viszont négy perc múlva érkezett a vendégek válasza.
Ibisevic második gólja igen pofás akció végén született meg:
A hajrában a meccs elején hibázó Duda is beköszönt, amivel ő lett a Hertha történetének első játékosa, aki a szezon első négy meccsén négy gólt tudott szerezni.
Szalai Ádám ezúttal csak a kispadon kezdett a Dortmund ellen, ahol az első tíz percben mindkét csapat reklamált egy büntetőt, a vendégek nagyobb joggal. A félidő első felében inkább a Dordmund dominált, a 20. percben mégis a hazaiak szereztek kis híján vezetést, de Bittencourt közeli kísérlete elakadt Bürkiben. Mindkét oldalon adódott több komoly lehetőség is, mígnem a 44. percben Diallo fejelte a labdát Joelinton elé, aki estében a jobb alsó sarokba lőtt. Így a szünetre hazai előnnyel mehettek a csapatok.
A mérkőzés összefoglalója:
A második félidő újabb hazai góllal kezdődhetett volna, ha játékvezető a videós visszanézés után les miatt nem érvényteleníti Bicakcic gólját. Öt perccel később egy újabb lesgólt szerzett a Hoffenheim, a BVB pedig totálisan szétesett csapat benyomását keltett. Lucien Favre cserékkel próbált életet lehelni a csapatába, érkezett Delaney és Sancho. A 75. percben végképp eldőlni látszott a vendégek sorsa: a sokat bizonytalankodó Abdou Diallo lerántotta a kapura törő Kramaricot, amiért egyből megkapta a piros lapot.
A 78. percben beállt Szalai is, hátha a nagy dortmundi nyomás közepette még végig tudnak vezetni egy kontrát a hazaiak. A francia védő lehetett a dortmundi támadójáték kerékkötője, mert a kiállítása után sokkal veszélyesebbek lettek a vendégek. Olyannyira, hogy a 84. percben egy Schmelzer-Reus-Pulisic akció végén ki is egyenlítettek. A ráadás perceiben a hazaiak mégis majdnem otthon tartották a három pontot, de Belfodil három méterről kihagyta a kihagyhatatlant.
Eredmények, Bundesliga 4. forduló:
Hoffenheim–Dortmund 1-1 (1-0)
gól: Joelinton 44., ill. Pulisic 84.
Hertha–Mönchengladbach 4-2 (2-1)
gól: Ibisevic 31., 63., Lazaro 34., Duda 73. ill. T. Hazard 29. (11-esből), Pléa 67.
Wolfsburg–Freiburg 1-3 (0-2)
gól: Mehmedi 61., ill. Sallai 7., Petersen 21., Frantz 50.
Augsburg–Werder Bremen 2-3 (1-2)
gól: Ja Cseol-Kol 45. Max 47. ill. Kruse 34., Eggestein 36., Klaassen 75.
Nürnberg–Hannover 2-0 (0-0)
gól: Anton 76. (öngól), Knöll 77.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Bayer Leverkusen | 34 | 28 | 0 | 6 | 89-24 | 65 | 90 | D D GY GY GY |
2. | VfB Stuttgart | 34 | 23 | 7 | 4 | 78-39 | 39 | 73 | V D GY GY GY |
3. | Bayern München | 34 | 23 | 8 | 3 | 94-45 | 49 | 72 | GY GY V GY V |
4. | RB Leipzig | 34 | 19 | 7 | 8 | 77-39 | 38 | 65 | GY GY D D D |
5. | Borussia Dortmund | 34 | 18 | 7 | 9 | 68-43 | 25 | 63 | D V GY V GY |
6. | Eintracht Frankfurt | 34 | 11 | 9 | 14 | 51-50 | 1 | 47 | GY V V D D |
7. | Hoffenheim | 34 | 13 | 14 | 7 | 66-66 | 0 | 46 | GY V D GY GY |
8. | Freiburg | 34 | 11 | 14 | 9 | 45-58 | -13 | 42 | D V D D V |
9. | Werder Bremen | 34 | 11 | 14 | 9 | 48-54 | -6 | 42 | GY GY D D GY |
10. | FC Heidenheim | 34 | 10 | 12 | 12 | 50-55 | -5 | 42 | V GY D D GY |