A válogatott szünet után csúcsrangadóval folytatódott a Premier League, a kilencedik forduló nyitómeccsén a Chelsea fogadta a Manchester Unitedet. A két együttes ellentétes előjellel érkezett az összecsapásra, Maurizio Sarri csapata pontegyenlőséggel állt a Premier League élén, míg José Mourinho együttese mindössze a nyolcadik helyen szerénykedett.
A várakozásoknak megfelelően eleinte a londoni csapat irányította a játékot, az első helyzetre pedig 10 percet kellett várni, ekkor Willian rontott el csúnyán egy 17 méteres szabadrúgást. A 16. percben a United is eljutott a Chelsea kapuja elé, azonban ez sem hozott igazi gólveszélyt, Shaw beadását Lukaku méterekkel mellé bólintotta.
Aztán a 21. a Chelsea egy ártalmatlannak tűnő Hazard-passz után szöglethez jutott,
ebből pedig meg is szerezte a vezetést.
Willian tekert középre, ahol Rüdiger teljesen egyedül érkezett és szépen csúsztatott a hosszúba. A legnagyobb kérdés, hogy az őt őrző Pogba merre járt.
Bő tíz perccel később a német középhátvéd egy remek indítással vétette észre magát, amit azonban Marcos Alonso nem tudott átvenni, így De Geának sem akadt dolga. A 40. percben Morata tüzelt távolról, de ez is jócskán elkerülte a kaput. A félidő további részében már nem történt említésre méltó esemény, a Manchester United szinte semmilyen erőfeszítést nem tett az egyenlítés érdekében.
A második játékrész egy Morata-ziccerrel indult, de a spanyol csatár a szép lepördülése után nem tudott elég erőt beletenni a lövésbe, De Gea könnyen leért. Két perccel később Hazard próbálkozott éles szögből, De Gea ezúttal is résen volt.
Az 55. perc hozta el a United első kapura tartó lövését,
Mata löketét Kepa bravúrral védte, majd folytatódott a tűzijáték, aminek a végén Martialhoz pattant a labda, ő pedig hat méterről a kapuba bombázott. Mondhatni, a semmiből egyenlített a Manchester.
A gól meghozta a United kedvét a focihoz, sokkal kiegyenlítettebbé vált a játék. A 66. percben egy újabb pontrúgás után veszélyeztetett a Chelsea, Willian szabadrúgását David Luiz azonban mellé bólintotta. Majd Kanté suhintott rá egy labdát 18-ról, amit De Gea sikerrel kitornázott a hosszú alsóból.
A 73. percben jött a hidegzuhany a hazaiaknak.
David Luiz hibájából Mata tudott elfutni a jobb szélen, majd Rashfordhoz passzolt, aki tovább tette a labdát Martialnak, ő pedig a labdaátvétel után mesterien lőtte ki a bal alsót.