Az FTC magyar válogatott csatára, Böde Dániel és a harmadik közös gyerekükkel terhes felesége közösen készítette el a karácsonyi menüt, a focista pedig végre kénye-kedve szerint fogyaszthatott az ételekből. Ez nagy szó, hiszen a közelmúltban szigorú diétára volt fogva Böde, mert párjával tudatosan készültek arra, hogy a harmadik gyermekük kislány legyen.
Bár engem sosem érdekelt, hogy milyen nemű gyerekünk születik, csak az, hogy egészséges legyen, a feleségem a hatéves Dániel és a háromesztendős Gergő után már nagyon szeretett volna egy kislányt"
– mesélte a Borsnak a csatár. – "Éppen ezért bújta a könyveket, hogyan lehet növelni ennek az esélyét. Tudományos úton közelítettük meg a dolgot. Az én feladatom az volt, hogy kevesebb húst egyek, de persze figyeltük a naptárt is, melyik napokon van nagyobb esély arra, hogy kislányunk foganjon."
A család jól kalkulált, mert hamarosan megszületik Léna, aki a nagytesók kinőtt ruháit biztosan nem tudja majd hordani. "Megoldjuk. A páromék hatan vannak lánytestvérek, majd előszedik a régi ruhákat" - mondta viccesen Böde, aki hosszú távon szülőfalujában, Madocsán képzeli el a jövőt, de egy külföldi kitérő lehetőségétől nem zárkózik el.
"Madocsán építkeztem, mindig is ott volt az otthonom.
De ha úgy adódna, természetesen elfogadnék egy külföldi ajánlatot. Lefociznám, amit le kell, és jönnék haza a családhoz"
- árulta el a 32 éves csatár. "Ha ez a közeljövőben megvalósulna, akkor megvárnánk az áprilisra kiírt szülést, és hogy Danus kijárja az első osztályt, júliusban pedig jönne utánam a család."