A végrehajtó bizottságba a 11 jelöltből nyolc tagot - köztük egy nőt - választottak négyéves periódusra, 2023-ig. Az 55 tagállam szavazataiból 53 volt érvényes és 2 érvénytelen, az MLSZ első embere kapta a legtöbb szavazatot, 49-et.
Ezt követően - közfelkiáltással - szintén négyéves időtartamra bizalmat kapott a FIFA alelnöki pozíciójára is, amelyért nem volt más induló.
A magyar labdarúgás fejlődését ismerték el azzal az európai sportvezetők, hogy e két tisztségre második alkalommal is megszavaztak
– mondta el a döntést követően az mlsz.hu-nak Csányi Sándor –, a bizalom egyben azt is jelenti, hogy díjazták az elmúlt évek nemzetközi munkáját. Hazánk kiemelt feladatok előtt áll: ilyen sorozat még soha nem adódott a magyar labdarúgás történetében. Idén májusban Budapesten lesz az év női labdarúgó-eseménye, a BL-döntő, jövőre a valaha volt legnagyobb férfi Európa-bajnokságnak adunk otthont – tizenegy más ország mellett –, 2021-ben pedig a szlovénokkal közösen rendezünk U21-es Eb-t.
Elégedettek akkor lehetünk, ha a sportág hátterének fejlődését a klubok, és ezáltal a magyar válogatottak szereplése is visszatükrözi."
Csányi Sándor a 2015-ös bécsi kongresszus döntése nyomán lett a végrehajtó bizottság tagja, míg a nemzetközi szövetség (FIFA) tanácsába 2017 áprilisában került be. A FIFA alelnökének tavaly februárban választották meg.
Aleksander Ceferin kora délután az új végrehajtó bizottság első ülésén jelentette be, hogy Csányi Sándort az UEFA egyik alelnökének is megválasztották. Az MLSZ kiemelte, korábban sosem fordult elő, hogy magyar sportdiplomata egyszerre töltött be két ilyen magas rangú nemzetközi tisztséget, mint a FIFA és az UEFA alelnöki posztja.
Csányi Sándor nemzetközi tisztségei:
UEFA
2010-2011: Fejlesztési és Technikai Bizottság alelnöke
2011-2015: Nemzeti Szövetségek Bizottságának alelnöke
2015-2017: Ifjúsági és Amatőr Bizottság elnöke
2015-2017: UEFA Gyerekekért Alapítvány – kuratóriumi tag
2015-2016: Nemzeti válogatottak Bizottsága elnökhelyettese, 2016-ban megbízott elnök
2015: - UEFA végrehajtó bizottsági tag (újraválasztva 2019-ben)
2017: - Nemzeti Válogatottak Bizottsága elnöke
2017: - Pénzügyi Bizottság tagja
FIFA
2012-2015: A világbajnokság szervezőbizottságának tagja
2012-2014: A világbajnokság szervezőbizottsága irodájának tagja
2015-2017: Pénzügyi Bizottság tagja
2017-2018: FIFA-Tanács tagja
2018: - FIFA alelnök (újraválasztva 2019-ben)