Tavaly a spanyol szövetség évtizedes hagyományokkal szakított azzal, hogy kettő helyen egy mérkőzésen dőlt el a trófea sorsa, melyet az FC Barcelona hódított el a Sevilla legyőzésével a marokkói Tangerben rendezett összecsapáson.
Az újabb módosításokat a spanyol szövetség (RFEF) elnöke, Luis Rubiales jelentette be keddi sajtótájékoztatóján. Mint mondta, még a közgyűlés elé kell terjeszteni a tervezetet, amely alapján a Király Kupa két döntőse, valamint a bajnokság első két helyezettje vehetne részt a tornán. Rubiales elképzelései szerint a bajnok a kupadöntőssel, míg a kupagyőztes a bajnoki másodikkal mérkőzne meg a finálé előtt.
Érdekesség, hogy a tavaly május óta hivatalban lévő Rubiales volt az egyike azoknak, akik ellenezték La Liga-mérkőzések külföldi megrendezését. Az ellenállás nyomán hiúsult meg például a Miamiba tervezett Girona-FC Barcelona összecsapás januárban.