A Napoli gyönyörű gólokkal nyerte a Roma elleni rangadót
![fbl Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/2m4IBfrNrIartZxZJZBg7tGRM1gc9FS2bI4N8ANEUqk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwZDM2NzRmMzBmOTQxYmI5YjYxY2Y2YzQ3YWFlYTBi.webp)
A fővárosi együttesnek volt fontosabb a vasárnap délutáni összecsapás, mivel a Farkasok a hatodik helyen álltak, s hátrányuk négy pont volt a negyedik, még BL-indulást jelentő pozícióban lévő AC Milannal szemben. A vendég nápolyiak ellenben felszabadultan léphettek pályára, mivel az éllovas Juventustól 15 ponttal vannak leszakadva, viszont a harmadik Internazionalét héttel előzik meg.
Ez a felszabadultság már a második percben megmutatkozott a vendégeken, ugyanis Arkadiusz Milik szépségdíjas találatával megszerezték a vezetést.
Az első római helyzetre a 18. percig kellett várni. Bryan Cristante jobb oldali beadására Steven N'Zonzi érkezett, azonban a francia világbajnok hét méterről mellé fejelt.
A 31. percben növelhette volna az előnyét a Napoli.
Dries Mertens jobbról belőtt labdájára Simone Verdi érkezett középen, de a hét méterről leadott lövését Robin Olsen lábbal védte. Az ellentámadásból azonnal egyenlíthetett volna a Roma. Edin Dzeko - aki az idei szezonban még nem szerzett gólt hazai pályán - beadására Diego Perotti érkezett a hosszú oldalon, de kiszorított szögből nem tudta kapura irányítani a fejesét.
Az első félidő hosszabbításában egyenlített a fővárosi csapat.
N'Zonzi kapu elé lefejelt labdájára Patrik Schick csapott le a kapu előtt, a kivetődő Alex Meret azonban elütötte a cseh támadót, Gianpaolo Calvarese játékvezető pedig tizenegyest ítélt. A labda mögé Diego Perotti állt oda, és higgadtan a bal alsó sarokba passzolt.
Az argentin játékosnak ez volt a harmadik gólja a szezonban. Mindhármat tizenegyesből lőtte.
A fordulás után sebességet váltott a Napoli, és azonnal eldöntötte a meccset. Az 50. percben Jose Callejon jobbról belőtt labdájára a belga Dries Mertens érkezett, és közelről a hálóba lőtt.
A belga támadónak ez volt a 78. gólja a Napoli színeiben a Serie A-ban, ezzel behozta a klub örökranglistáján a negyedik helyen álló Edinson Cavanit.
Négy perccel később egy rosszul elvégzett római szabadrúgás után gyors kontratámadást vezettek a vendégek, melynek végén Fabian Ruiz átadása után Simone Verdi tekert 11 méterről a kapu jobb oldalába.
A 73. percben szépíthetett volna a Roma.
Cristante távoli lövését Meret a kapu előtt álló N'Zonzi elé ütötte, a francia középpályás egy csukafejessel azonnal visszaküldte a labdát, de pechéjre a felső kapufán csattant.
A folytatásban viszonylag eseménytelenül telt a játék. A Roma teljesen feladta a mérkőzést, a Napoli pedig nem törte össze magát az újabb találatért.
A 81. percben azonban így is betaláltak a vendégek. Egy kapitális védelmi hiba után a cserekét érkező Amin Younes találta magát ziccerben, az első lövését Olsen még védte, a kipattanót azonban belőtte a német válogatott támadó.
Ezzel a győzelemmel a második Napoli továbbra is felszabadultan játszhatja a meccseit, mert tíz pont az előnye a harmadik Internazionale előtt. A Romának pedig a folytatásban kapaszkodnia kell a BL-szereplésért, mert az ötödik Atalanta mögött egy, a negyedik Milan mögött négy pont a hátránya.
A vasárnap kora délutáni mérkőzésen az Atalanta kétgólos győzelmet aratott a Parma otthonában, s ezzel jelenleg az ötödik helyen áll a tabellán, egy ponttal megelőzve az AS Romát.
Serie A, 29. forduló:
AS Roma-Napoli 1-4 (1-1)
Parma-Atalanta 1-3 (1-1)
Fiorentina-Torino 1-1 (1-1)
Frosinone-SPAL 0-1 (0-1)
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 38 | 28 | 3 | 7 | 96-34 | 62 | 91 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 39 | 28 | 5 | 6 | 91-29 | 62 | 90 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 38 | 24 | 4 | 10 | 86-41 | 45 | 82 | V D GY D GY |
4. | Aston Villa | 38 | 20 | 10 | 8 | 76-61 | 15 | 68 | GY D V D V |
5. | Tottenham Hotspur | 38 | 20 | 12 | 6 | 74-61 | 13 | 66 | V V GY V GY |
6. | Chelsea | 38 | 18 | 11 | 9 | 77-63 | 14 | 63 | GY GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 38 | 18 | 14 | 6 | 85-62 | 23 | 60 | GY GY D V GY |
8. | Manchester United | 38 | 18 | 14 | 6 | 57-58 | -1 | 60 | D V V GY GY |
9. | West Ham United | 38 | 14 | 14 | 10 | 60-74 | -14 | 52 | V D V GY V |
10. | Crystal Palace | 38 | 13 | 15 | 10 | 57-58 | -1 | 49 | GY D GY GY GY |