A Tottenham a bajnokságban is a pokolba küldheti Guardiola csapatát
![fbl Horizontal CHAMPIONS LEAGUE QUARTER-FINAL](https://cdn.origo.hu/2023/12/1An1UN3U3QAQRzM6jeb6fi0sl2vu40RvTLYDsm9LNdQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFjZDQyMDNlYzNkNDRiNTZhYzIwNjFiZmQ4MzQwMmJh.webp)
Másfél hét alatt harmadszor játszik egymással a manchesteri és a londoni csapat, és
az előző két összecsapásból a Tottenham jött ki jobban:
Mauricio Pochettino tanítványai előbb az új stadionjukban 1-0-ra verték a Cityt a BL-negyeddöntő első meccsén, majd szerdán gólgazdag találkozón kikaptak ugyan 4-3-ra az Etihad Stadionban, ez azonban az idegenben szerzett gólok miatt továbbjutást ért a számukra. Tették ezt úgy, hogy az alapcsapatból többek között a tavalyi oroszországi világbajnokság gólkirálya, Harry Kane, valamint a középpályás Eric Dier, Harry Winks és Erik Lamela is hiányzott.
A felsorolt futballisták szombaton sem lesznek hadra foghatóak, és a Spursnek azért sem lesz könnyű dolga, mert
a City még nagy versenyben van a bajnoki címért a most az élen álló Liverpoollal,
amely viszont már egy mérkőzéssel többet játszott. Guardiolának és csapatának így kiemelt fontosságúak a Tottenham, valamint a 31. fordulóból elhalasztott és szerdán pótlásra kerülő Manchester United elleni bajnokik, utóbbit az Old Traffordon játsszák majd a felek.
A harmadik helyen álló Tottenham üldözői közül a városi rivális és jelenleg negyedik Arsenal vasárnap a Crystal Palace-t látja vendégül, majd szerdán pótolja a 31. körből elhalasztott Wolverhampton elleni, idegenbeli meccsét.
Az ötödik Chelsea hétfőn este a 35. forduló zárómeccsén a Burnleyt fogadja, míg a hatodik Manchester United előbb vasárnap a kisebbik liverpooli együttes, az Everton vendége lesz, majd a fent említett rangadót vívja szerdán a városi rivális City ellen.
A Liverpoolt a kiesés elkerüléséért elkeseredetten küzdő, de még mindig 18. Cardiff City fogadja
vasárnap késő délután, míg a 17. Brighton a nyolcadik Wolverhampton pályáján szerepel szombaton délután.
A következő idényben már biztosan másodosztályú Fulham és Huddersfield tét nélkül játszik a hétvégén: előbbi a 12. Bournemouth vendége lesz, utóbbi pedig a 10. Watfordot fogadja.
Premier League, 35. forduló:
szombat:
Manchester City-Tottenham Hotspur 13.30
Bournemouth-Fulham 16.00
Huddersfield-Watford 16.00
West Ham United-Leicester City 16.00
Wolverhampton Wanderers-Brighton 16.00
Newcastle United-Southampton 18.30
vasárnap:
Everton-Manchester United 14.30
Arsenal-Crystal Palace 17.00
Cardiff City-FC Liverpool 17.00
hétfő:
Chelsea-Burnley 21.00
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 38 | 28 | 3 | 7 | 96-34 | 62 | 91 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 39 | 28 | 5 | 6 | 91-29 | 62 | 90 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 38 | 24 | 4 | 10 | 86-41 | 45 | 82 | V D GY D GY |
4. | Aston Villa | 38 | 20 | 10 | 8 | 76-61 | 15 | 68 | GY D V D V |
5. | Tottenham Hotspur | 38 | 20 | 12 | 6 | 74-61 | 13 | 66 | V V GY V GY |
6. | Chelsea | 38 | 18 | 11 | 9 | 77-63 | 14 | 63 | GY GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 38 | 18 | 14 | 6 | 85-62 | 23 | 60 | GY GY D V GY |
8. | Manchester United | 38 | 18 | 14 | 6 | 57-58 | -1 | 60 | D V V GY GY |
9. | West Ham United | 38 | 14 | 14 | 10 | 60-74 | -14 | 52 | V D V GY V |
10. | Crystal Palace | 38 | 13 | 15 | 10 | 57-58 | -1 | 49 | GY D GY GY GY |