Az együttes szerdai bejelentése szerint a 61 éves szakember fizetése is emelkedik: az eddigi évi 1,5 millió euró (489 millió forint) helyett 2,2 milliót (717 millió forintot) keres majd.
"A csapat kiemelkedő eredményt ért el, jó volt visszatekinteni a mögöttünk hagyott szezonra. Leraktuk az alapokat, a jövő Atalantája még jobb lesz" - jelentette ki Gasperini, aki 2016-ban vette át a bergamóiak irányítását, idén pedig harmadik helyen zárt a Serie A-ban, illetve döntőt játszott az Olasz Kupában.