Marko Nikolics a
Kovácsik - Fiola, Juhász, Elek, Stopira - Nikolov - Nego, Hadzic - Huszti, Scsepovics, Milanov
kezdőt küldte pályára. A szerb szakember a találkozó előtti interjúban úgy fogalmazott, nem szabad lebecsülni a vendégeket, és bármilyen különbségű győzelemmel elégedett lenne, amennyiben az ellenfél nem szerez gólt.
Pedig a Vaduz meglepően bátran kezdte a mérkőzést, kezdetben a fehérvári térfélen zajlott a játék. Amikor azonban a hazaiak először jutottak közel a Vaduz kapujához, rögtön meglett az eredménye:
az 5. percben Huszti bal oldali szögletét Stopira fejelte védhetetlenül Buchel hálójába.
Nem sokkal később egy újabb szögletet követően a második találathoz is közel került a Fehérvár, Juhász fejesét azonban védte a liechtensteiniek kapusa.
A 20. percben Huszti végezhetett el szabadrúgást a kapuval szemben, nagyjából 21 méterről, lövése azonban lepattant a sorfalról. A félidő közepén újra felbátorodott a Vaduz, több veszélyes támadást is vezetett, főleg a bal szélen, de a beadásokat remekül tisztázták a hazai védők.
Egy kontra végén ráadásul Scsepovics került nagy helyzetbe,
a szerb középre tartó lövése azonban nem okozott gondot Buchelnek.
A meleg miatt ivószünetet is tartottak a csapatok, a frissítő pedig inkább a vendégeknek tett jót, az első játékrész végén náluk volt többet a labda, de komoly ziccert továbbra sem tudtak kialakítani. A szünetig már nem változott az eredmény, 1-0-s fehérvári előnnyel mentek pihenőre a csapatok.
Félidőben egyet cserélt Marko Nikolics, Elek Ákos helyére Pátkai Máté érkezett. Mégsem a válogatottban mostanában minden meccsén gólt szerző középpályás, hanem Stopira duplázhatta volna meg a Fehérvár előnyét szinte azonnal:
Milanov futott el a baloldalon, a beadását viszont az első gól szerzője hat méterről a kapu mellé fejelte.
Mivel a második találat nem akart megszületni, Nikolics az 57. percben újabb cserére szánta el magát: Huszti Szabolcsot a Ferencvárostól megszerzett Ivan Petrjak váltotta. A 61. percben a már ismerős koreográfia következett: szöglet után
Stopira emelkedett a legmagasabbra és fejelt, Büchel azonban nagyot nyújtózott
és kiütötte a hosszúsarokba tartó labdát.
A folytatásban bár mezőnyfölényben játszott a Fehérvár, igazi veszélyt továbbra is csak a pontrúgások jelentettek, a Vaduz kontráira viszont nagyon oda kellett figyelnie a Juhász vezette védelemnek. A hosszabbítás első percében aztán Petrjak óriási ziccert hagyott ki, zavartalanul lőhetett 11 méterről, de még csak a kaput sem találta el, fölé bombázott.
Az utolsó lehetőség szabadrúgásból Milanov előtt adódott, a próbálkozást azonban könnyedén hárította a Vaduz kapusa, így a Fehérvár 1-0-s előnyből várhatja a jövő heti visszavágót.
Európa-liga, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés:
Fehérvár FC-FC Vaduz 1-0 (1-0)
Felcsút, 2224 néző, v: Steen (norvég)
Fehérvár FC: Kovácsik - Fiola, Juhász, Elek (Pátkai, a szünetben), Stopira - Huszti (Petrjak, 57.), Nikolov, Hadzic - Nego, Scepovic (Futács, 88.), Milanov
Vaduz: Büchel - Sülüngöz, Schmid, Simani - Dorn, Prokopic (Gajic, 70.), Wieser, Antoniazzi (Göppel, 84.) - Schwizer, Cicek - Sutter (Coulibaly, 66.)
gólszerző: Stopira (5.)
sárga lap: Prokopic (43.), Sutter (45+2.), Dorn (63.)
A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Vaduzban, a párharc továbbjutója az észt Flora Tallinnal vagy a német Eintracht Frankfurttal találkozik a következő körben.
A Fehérvár kapusa, Kovácsik Ádám így értékelt a meccs után:
„Maximálisan nem lehetünk elégedettek, mert gyakorlatilag minden téren javulnunk kell a visszavágóra.
Az persze fontos, hogy nyertünk, és hogy nem kaptunk gólt, illetve hogy sok helyzetet dolgoztunk ki, de sajnos nem tudtuk őket kihasználni. Ráadásul az ellenfélnek is voltak lehetőségei, így nem nyugodhatunk meg, nehéz lesz a visszavágó is.
Nagyjából azt kaptuk a Vaduztól, amire számítottunk, nem leptek meg minket, mégis voltak olyan dolgok, amiket nem tudtunk jól megoldani. Ettől függetlenül a jövő heti meccsen talán már könnyebb lesz a dolgunk, biztosan kielemezzük ezt a találkozót, és még jobban felkészülünk a riválisból."
A győztes gólt szerző Stopira szerint is az volt a legfontosabb, hogy nem kaptak gólt.
„Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű meccs, hiába gondolták talán azt, hogy sima lesz a párharc, nincsenek rossz játékosai a Vaduznak és agresszív focit játszanak, ezt ma is láthattuk. Ettől függetlenül több góllal kellett volna nyernünk, akkor nyugodtabbak lehetnénk a visszavágó előtt, de így is előnyben vagyunk, és ha idegenben is betalálunk, akkor nem lehet gond a továbbjutással.
A gól után Viníciusnak üzentem, nagyon jóban vagyunk, szinte családtagként tekintek rá, úgyhogy rendkívül szomorú voltam, amikor hallottam a súlyos sérüléséről, és a hosszú kihagyásról, ami vár majd rá.
Remélem ebből is erőt merít, és minél előbb visszatér közénk, mert nagy szükségünk van rá."