A maguk elődöntőit egyaránt balszerencsés körülmények között elveszítő csapatokon – a svédek lefocizták a hollandokat, akiknek egyetlen igazán jó lövés a győzelmet jelentette, míg az angolok a 85. percben 1-2-nél hibáztak büntetőt az amerikaiak ellen – nem látszott a csalódottság, nagy elánnal vetették bele magukat a játékba. A nagy tempó pedig kezdetben a svédeknek feküdt jobban, előbb Kosovare Aslllani, majd Sofia Jakobson használta ki a sokat kritizált angol védelem egy-egy hibáját.
Phil Neville csapata azonban 0-2 után rendezte a sorait, és a 31. percben szépített, két perccel később pedig a góllövőlistát az amerikai Alex Morgannel holtversenyben hat góllal vezető Ellen White kiegyenlített – volna, ha a videózás nem bizonyítja be, hogy kézzel tette maga elé a labdát.
A második félidő jelentős része angol mezőnyfölénnyel telt, a támadójátékukból azonban most hiányzott a kreativitás, így szinte alig tudtak igazán veszélyes gólhelyzetet kialakítani Hedvig Lindahl kapuja előtt. A 85 percben Phil Neville még az egyik középhátvédje helyére is támadót küldött be, de ez sem segített, igaz a 90. percben óriási szerencséjük volt a svédeknek:
az angolok válogatottsági rekordere, Karen Carney lövését a gólvonalról fejelte ki Nilla Fischer.
Így a svédek 1991 és 2011 után a harmadik vb-bronzmeccsüket is megnyerték, az előző világbajnokság harmadik helyezettjének pedig ezúttal be kellett érnie a negyedik hellyel.
A világbajnokság utolsó mérkőzését, az Egyesült Államok–Hollandia döntőt vasárnap 17 órától rendezik Lyonban.
Eredmény, női foci-vb, bronzmérkőzés:
Svédország–Anglia 2-1 (2-1)
gól: Asllani 11., S. Jakobson 22., ill. Kirby 31.