A bajnoki címvédő Juventus hiába birtokolta többet a labdát az első félidőben, a nagyobb gólszerzési lehetőségek a Fiorentina előtt adódtak. A torinói együttes már a meccs elején elvesztette sérülés miatt Douglas Costát, majd
hátrányba is kerülhetett volna Wojciech Szczesny magánakciója után, de Federico Chiesa lábáról a kapu fölé pattant a labda.
A hazai együttes maradt támadásban, viszont a lengyel kapus kiválóan védett, így Franck Ribéry két jó próbálkozása sem talált utat a kapuba. A félidő végét is megnyomta a Fiorentina, de Dalbert és Milan Badelj is nagy lehetőséget rontott, így maradt a gólnélküli döntetlen, amely végén
Costa után Miralem Pjanicot is le kellett sérülés miatt cserélni.
A második játékrész nem indult jól, 15 perc elteltével mindössze egy-egy kaput eltaláló lövést jegyezhettünk fel mindkét oldalon. Viszont
a 64. percben végre megvillant Cristiano Ronaldo is,
Bartlomiej Dragowski azonban nagyot védett a lövésénél. Nem sokkal később Ribéry meghúzódott, így számára is hamarabb véget ért a meccs. A 85. percben Ronaldo egy ollózásssal is próbálkozott, de az sem talált kaput. A hátralévő időben sem esett gól, így a Juve elvesztette a hibátlan mérlegét a bajnokságban, míg a Fiorentina két vereséget követően megszerezte az első pontját.
10Martin Caceres |
14Miralem Pjanic |
37Federico Chiesa |
46Matthijs de Ligt |
77Gaetano Castrovilli |
82Rodrigo Bentancur |
A Napoli a belga Dries Mertens két góljával 2-0-ra nyert a vendég Sampdoria ellen. A genovai együttes így továbbra is pont nélkül sereghajtó, a gólkülönbsége pedig 1-9.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Internazionale | 38 | 29 | 2 | 7 | 89-22 | 67 | 94 | GY V GY D D |
2. | AC Milan | 39 | 22 | 8 | 9 | 78-53 | 25 | 75 | D D GY V D |
3. | Juventus | 38 | 19 | 5 | 14 | 54-31 | 23 | 71 | D D D D GY |
4. | Atalanta | 38 | 21 | 11 | 6 | 72-42 | 30 | 69 | GY GY GY GY V |
5. | Bologna | 38 | 18 | 6 | 14 | 54-32 | 22 | 68 | D D GY D V |
6. | AS Roma | 38 | 18 | 11 | 9 | 65-46 | 19 | 63 | D D V GY V |
7. | Lazio | 38 | 18 | 13 | 7 | 49-39 | 10 | 61 | GY D GY D D |
8. | ACF Fiorentina | 38 | 17 | 12 | 9 | 61-46 | 15 | 60 | V GY D GY GY |
9. | Torino | 38 | 13 | 11 | 14 | 36-36 | 0 | 53 | V D GY GY V |
10. | SSC Napoli | 38 | 13 | 11 | 14 | 55-48 | 7 | 53 | D D V D D |
Serie A, 3. forduló:
Napoli-Sampdoria 2-0 (1-0)
Fiorentina-Juventus 0-0