A Southampton december 26-án a karácsonyi fordulóban a Stamford Bridge-en verte meg 2-0-ra Frank Lampard csapatát, ezúttal pedig hazai pályán intézte el az előző idény Bajnokok Ligája-döntősét, a Tottenham Hotspurt. A mérkőzés egyetlen gólját Danny Ings szerezte a 17. percben.
A találkozó 73. percében Harry Kane egyenlítő gólját les miatt nem adta meg a játékvezető, majd az angol válogatott csatárt sérülés miatt le is kellett cserélni.
José Mourinhónak, a londoniak vezetőedzőjének gondjait a jövőben nehezítheti, hogy az olasz bajnokság listavezetője, az Internazionale ajánlatott tett a Spurs dán középpályásáért, Christian Eriksenért.
A Manchester Citytől és a Liverpooltól elszenvedett 1-3-as és 0-4-es vereség után újra győzött, és újra kapott gól nélkül tette ezt a Leicester City, amelyik az első félidőben három percen belül kétszer is betalált a Newcastle ellen, a hajrában pedig végképpe eldöntötte a mérkőzést.
A hazai csapat rendhagyó módon fejezte be emberhátrányban a mérkőzést: a negyedik sérülés után Steve Bruce már nem tudott többet cserélni.
A 19., utolsó előtti helyen álló Watford érdekes módon a bajnokság egyik legjobb formában lévő csapata: Nigel Pearson együttesen az utolsó öt meccséből már a negyediket nyerte meg (egy döntetlen mellett), ezúttal a 7. helyen álló Wolverhamptont verték meg 2-1-re, úgy, hogy a 71. perctől emberhátrányban játszottak.
Eredmények, PL 21. forduló:
Newcastle United-Leicester City 0-3 (0-2)
Southampton-Tottenham Hotspur 1-0 (1-0)
Watford-Wolverhampton Wanderers 2-1 (1-0)
később:
Manchester City-Everton 18.30
Norwich City-Crystal Palace 18.30
West Ham United-Bournemouth 18.30
Arsenal-Manchester United 21.00
csütörtökön játsszák:
Liverpool-Sheffield United 21.00