A találkozó azért is érdekes volt, mert a két csapat az utóbbi hónapokban hasonló utat járt be. Az Arsenalnál tavaly december 21-én nevezték ki Mikel Artetát, míg az Evertonnál egy nappal később jelentették be Carlo Ancelotti érkezését. Két hónap alatt mindkét edző csodát tett bukdácsoló csapatával. Ancelottival az Everton nyolc meccsből ötöt megnyert, kétszer döntetlen játszott, és csak a bajnoki címvédő Manchester City otthonában szenvedett vereséget, ráadásul a kinevezése óta csak a Liverpool szerzett több pontot a Premier League-ben.
Artetával az Arsenal tavaly december 29-én, a Chelsea elleni rangadón kapott ki utoljára. Az észak-londoniak azóta kilenc meccsen ötször nyertek, négyszer döntetlent játszottak, és 2020-ban az egyetlen veretlen csapat az öt európai top bajnokság csapatait tekintve.
Az Arsenal a legutóbbi öt Everton elleni meccsét megnyerte az Emirates Stadionban, ráadásul 1996 januárja óta - amikor még Bruce Rioch volt a csapat edzője - nem kapott ki hazai bajnoki mérkőzésen a Mersey-parti csapattól.
Ennek ellenére 50 másodperc telt el a mérkőzésből, amikor megszerezte a vezetést az Everton. Egy szabadrúgás után David Luiz fejéről Dominic Calvert-Lewin felé szállt a labda, az angol támadó pedig hét méterről, akrobatikus mozdulattal a kapu jobb oldalába ollózott.
A 22 éves angol támadó már a 12. gólját lőtte a Premier League idei szezonjában, ezzel pedig beállította Kevin Campbell 1999/2000-es szezoncsúcsát, aki az utolsó angol focista volt, aki eljutott 12 gólig az Evertonban.
A folytatásban az Arsenal átvette a játék irányítását, és a 27. percben kiegyenlített. A megsérült bosnyák balhátvéd, Sead Kolasinac helyére beálló Bukayo Saka tökéletes beadására a 20 éves Eddie Nketiah érkezett középen, és a levegőben úszva a hosszú sarokba belsőzött.
A 18 éves Saka gólpassza után a 20 éves Nketiah lőtt gólt az Arsenalban. Ilyenre, hogy két 21 éven alul játékos hozzon össze egy találatot, legutóbb 2008 szeptemberében volt példa, akkor a brazil Denilson átadása után a dán Nicklas Bendtner lőtt gólt a Bolton Wanderersnek.
A 33. percben megfordította a meccset az Arsenal.
A védelemből kilépő David Luiz gyönyörű labdát tálalt Pierre-Emerick Aubameyang elé, a ziccerben kilépő gaboni csatár pedig higgadtan a bal alsó sarokba gurított a kilépő Pickford mellett.
Az első félidő hosszabbításában a semmiből egyenlített az Everton. Egy 18 méteres eltört kapáslövésbe Yerry Mina csúsztatott bele a kapu előtt, az érkező Richarlison pedig közelről a kapuba sodortra a labdát.
A második félidő első percében az Arsenal lemásolta az Everton meccs eleji remek kezdését. Az első támadásból Nicolas Pépé kapott labdát a jobbszélen, a középre tekert labdáját pedig Aubameyang hét méterről a kapu bal oldalába fejelte.
A folytatásban is az Arsenal irányította a játékot, az Evertonnak nem nagyon voltak helyzetei. Az 59. percben a liverpooli csapatban becserélték a portugál André Gomest, aki három és fél hónnappal az után lépett pályára, hogy a Tottenham elleni novemberi meccsen eltört a bokája.
A 73. percben ismét egyenlíthetett volna az Everton. Dominic Calvert-Lewin érkezett egy lecsorgó labdára, de a közeli lövésébe Bernd Leno hatalmas bravúrral belekapott. Öt perccel később ismét gólt lőhetett volna az Everton, de Richarlison ziccerét a német kapus lábbal védeni tudta.
A 86. percben lezárhatta volna a meccset az Arsenal. Pickford rossz passza után megszerezték a labdát a hazaiak, Nketiah lőtt 10 méterről, de a fiatal csatár labdája a keresztlécre vágódott.
Az utolsó percekben az Everton beszorította az Arsenalt, és a 93. percben még egyenlíthetett is volna, de Calvert-Lewin négyméteres fejese néhány centivel a kapu mellé csorgott. Az Arsenal így megnyerte a meccset, feljött a tabella kilencedik helyére, és minden sorozatot figyelembe véve már 10 meccs óta veretlen.
1Dominic Calvert-Lewin |
27Edward Nketiah |
31Morgan Schneiderlin |
33Pierre-Emerick Aubameyang |
45Richarlison |
45Richarlison |
46Pierre-Emerick Aubameyang |
73Gylfi Sigurdsson |
90Andre Gomes |
Mari
Soares
Tierney
Chambers
Leno
Bellerin
Mustafi
Luiz
Kolasinac
Ceballos
Xhaka
Walcott
Gbamin
Pickford
Sidibe
Mina
Holgate
Baines
Delph
Schneiderlin
Sigurdsson
Arsenal
22Pablo Mari |
17Cedric Soares |
0Kieran Tierney |
21Calum Chambers |
1Bernd Leno |
2Hector Bellerin |
20Shkodran Mustafi |
23David Luiz 33 |
31Sead Kolasinac 18 |
8Daniel Ceballos 76 |
34Granit Xhaka |
19Nicolas Pepe 46 |
10Mesut Ozil 82 |
14Pierre-Emerick Aubameyang 46 33 |
30Edward Nketiah 27 |
26Emiliano Martinez |
5Sokratis Papastathopoulos |
29Matteo Guendouzi |
11Lucas Torreira |
24Reiss Nelson |
77Bukayo Saka 27 |
9Alexandre Lacazette |
Everton
11Theo Walcott |
25Jean-Philippe Gbamin |
1Jordan Pickford |
19Djibril Sidibe |
13Yerry Mina 45 |
2Mason Holgate |
3Leighton Baines |
8Fabian Delph 82 |
18Morgan Schneiderlin 59 31 |
7Richarlison 45 45 |
10Gylfi Sigurdsson 73 |
17Alex Iwobi 60 |
9Dominic Calvert-Lewin 1 |
22Maarten Stekelenburg |
5Michael Keane |
23Seamus Coleman |
21Andre Gomes 90 |
26Tom Davies |
20Bernard |
27Moise Kean |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 38 | 28 | 3 | 7 | 96-34 | 62 | 91 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 39 | 28 | 5 | 6 | 91-29 | 62 | 90 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 38 | 24 | 4 | 10 | 86-41 | 45 | 82 | V D GY D GY |
4. | Aston Villa | 38 | 20 | 10 | 8 | 76-61 | 15 | 68 | GY D V D V |
5. | Tottenham Hotspur | 38 | 20 | 12 | 6 | 74-61 | 13 | 66 | V V GY V GY |
6. | Chelsea | 38 | 18 | 11 | 9 | 77-63 | 14 | 63 | GY GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 38 | 18 | 14 | 6 | 85-62 | 23 | 60 | GY GY D V GY |
8. | Manchester United | 38 | 18 | 14 | 6 | 57-58 | -1 | 60 | D V V GY GY |
9. | West Ham United | 38 | 14 | 14 | 10 | 60-74 | -14 | 52 | V D V GY V |
10. | Crystal Palace | 38 | 13 | 15 | 10 | 57-58 | -1 | 49 | GY D GY GY GY |