Döntetlent játszott Mezőkövesden az Újpest
![Újpest, Mezőkövesd](https://cdn.origo.hu/2023/12/oLjRYaSo9X-XZiX2JYjZv4YiVdRFuqfYff4AQ6HJW2U/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcyY2FhYzBmYzI1YTQ3YzdhOTVlNmIyNmU3ZWE3MDhj.webp)
A mérkőzést a hazai csapat kezdte jobban, az 5. percben Matija Katanec jó beadását Nagy Dániel vétette el az ötösön. Öt perccel később
Cseri Tamás lőhette volna meg az év egyik legnagyobb gólját, de a távoli bombája a lécről a gólvonalra pattant,
majd Vadnai Dániel ismételhetett öt méterről, de az üres kapu fölé lőtt.
Az Újpest pedig megbüntette a kihagyott helyzeteket, vagy talán úgy pontosabb a megfogalmazás, hogy a Mezőkövesd tovább nehezítette a saját helyzetét: a 14. percben Berecz Zsombor szabálytalansága után
Dzenan Burekovic szabadrúgását Szappamos Péter csak kiütni tudta, a labda viszont Berecz combjáról a saját kapujába pattant.
A lila-fehérek 350 perc után lőttek ismét gólt az NB I-ben, még ha ehhez kellett a Kövesd is. (Érdekesség, hogy december 7-én a kisvárdai légiós, Anton Kravcsenko öngólja volt az utolsó újpesti találat ezt megelőzően.)
Ezt követően sem akart semmi összejönni Kuttor Attila csapatának, Cseri beadása után például közelről Aljakszandr Karnyicki rontott ziccert a 18. percben. A folytatásban mindkét oldalon akadtak kisebb lehetőségek, az Újpest pedig többet birtokolta a labdát. Az első félidő hajrájában
Burekovic beadása után Neszterov kezén pattant meg a labda a tizenhatoson belül, de hiába reklamáltak az újpesti játékosok, Pillók Ádám játékvezető nem adott büntetőt.
A végén még Burekovic beadása után Novothny Soma növelhette volna az előnyt, de négy méterről kapu mellé fejelt, így maradt az egygólos vendég vezetés a szünetre.
Kuttor Attila cserélt a szünetben, amelynek hamar meg is lett az eredménye:
a Nagy Dánielt váltó Marin Jurina Berecz beadása után egyenlített az 52. percben.
A bosnyák támadó eddig 17 percet játszott összesen az NB I-ben, de már meg is szerezte az első találatát.
Azonban nem sokáig örülhetett a hazai együttes, mivel a kövesdiek szerencsétlenkedése után
Simon Krisztián jobb oldali beadását Novothny Soma lőtte be öt méterről az 56. percben.
A gyors gólváltást ide kattintva nézhetik meg.
A 66. percben egyenlíthetett volna a Mezőkövesd, de Cseri passzát Jurina lőtt centikkel kapu mellé szép mozdulattal közelről. A 70. percben az Újpest dönthette volna el a mérkőzést, de Pauljevics hiába lőhetettaz ötösről, a gólvonal előtt mentett Nesterov.
Az utolsó húsz percben becsülettel ment előre a Mezőkövesd, de az Újpest okosan játszva tartotta az egygólos előnyét. A 82. percben ismét lezárhatta volna a meccset a vendég együttes, de először Zsótér Donát lövését védte Szappanos, majd
a középre ütött labdát Novothny rúgta 15 méterről a felsőlécre.
Nem sokkal később Katanec fejesét védte Banai, így maradt az újpesti vezetés. De nem sokáig, ugyanis a 88. percben
Dino Besirovic öt méterről belekotort a labdába, amely végül elcsorgott a kapuig, így egyenlített a Mezőkövesd.
Az Újpest nem nyert, de legalább két vesztes tavaszi meccs után pontot szerzett, míg a Mezőkövesd két győztes mérkőzés után ezúttal döntetlent játszott.
14 ![]() |
37 ![]() |
53 ![]() |
57 ![]() |
59 ![]() |
62 ![]() |
66 ![]() |
88 ![]() |
89 ![]() |
90 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |