A találkoznak már a statisztika alapján is a Chelsea volt az esélyese, amely 1994 novembere óta nem kapott ki az Evertontól hazai bajnoki mérkőzésen. Frank Lampard csapata kellő önbizalommal várhatta a meccset, ugyanis a hét közben kiejtette a Liverpoolt az FA-kupa nyolcaddöntőjéből. Azonban a liverpooli csapat sem volt esélytelen, mert mióta decemberben Carlo Ancelotti átvette az Everton irányítását, csak a Liverpool és a Manchester City szerzett több pontot a Premier League-ben.
Az Evertonnak nem volt egyszerű sorsolása, két hete az Arsenaltól kapott ki, az előző fordulóban pedig a Manchester Uniteddal játszott döntetlent. A vasárnapi mérkőzésen hamar eldőlt, hogy Carlo Ancelotti csapata ezúttal sem fog győzni. A Chelsea már szűk negyedóra elteltével megszerezte a vezetést Mason Mount gyönyörű góljával – amit 20 átadás előzött meg, ez a Premier League idei szezonjában a második legtöbb volt egy gól előtt.
Majd a 21. percben Pedro Rodríguez növelte a londoni csapat előnyét egy könnyű ziccerből.
A világ- és Európa-bajnok spanyol támadónak ez volt az első gólja az idei szezonban.
A folytatásban is a Chelsea akarata érvényesült, az Everton csak asszisztált a találkozóhoz. A liverpooli csapatnak csak a 26. percben volt helyzete, Kurt Zouma labdavesztése után Dominic Calvert-Lewin került helyzetbe, de az angol csatár kapu mellé lőtte a ziccerét.
A második félidő elején a Chelsea rögtön eldöntötte a meccset. A londoniak ezúttal 15-öt passzoltak, végül a brazil Willian gondolt egyet, és 20 méterről elemi erővel a jobb alsó sarokba bombázott.
Az 54. percben újabb gólt lőtt a Chelsea. Egy kisszöglet után Willian tekert középre, Olivier Giroud pedig leszakadt a védőjéről, és becsúszva a hálóba sodorta a labdát.
A folytatásban alábbhagyott a mérkőzés irama. A Chelsea-szurkolók a csapattal a 2010-ben bajnoki címet és FA-kupát nyerő Carlo Ancelotti nevét skandálták, Frank Lampard pedig pályára küldte a 18 éves Faustino Anjorint, akinek ez volt első mérkőzése a Premier League-ben.
A 81. percben Anjorin azonnal góllal tehette volna emlékezetessé a debütálását. A szintén 18 éves Billy Gilmourtól kapott labdát – akit a Liverpool elleni FA-kupa meccs legjobbjának választottak –, azonban túl sokat várt, késlelkedett ziccerhelyzetben, Mason Holgate pedig becsúszva szerelni tudta.
Az utolsó percekben már egyik csapat sem szakadt meg az újabb gólért, így az eredmény nem változott. Győzelmével a Chelsea megszilárdította a negyedik helyét a tabellán, míg az Everton maradt a 12. helyen.
A liverpooliak sorozatban 25. mérkőzésükön maradtak győzelem nélkül a Chelsea stadionjában: 1994 novembere óta 11 döntetlen mellett immár 14 vereség a mérlegük a Stamford Bridge-en.
14Mason Mount |
21Pedro Rodriguez |
51Willian |
53Andre Gomes |
54Olivier Giroud |
82Kurt Zouma |
90Mason Holgate |
Arrizabalaga
Azpilicueta
Ruediger
Zouma
Alonso
Barkley
Gilmour
Mount
Giroud
Rodriguez
Pickford
Sidibe
Keane
Holgate
Digne
Gomes
Davies
Sigurdsson
Calvert-Lewin
Chelsea
1Kepa Arrizabalaga |
28Cesar Azpilicueta |
2Antonio Ruediger |
15Kurt Zouma 82 |
3Marcos Alonso |
8Ross Barkley 51 21 |
47Billy Gilmour |
19Mason Mount 60 14 |
10Willian 71 54 51 |
18Olivier Giroud 86 54 |
11Pedro Rodriguez 21 14 |
12Ruben Loftus-Cheek |
7N'Golo Kante |
9Tammy Abraham |
20Callum Hudson-Odoi |
17Mateo Kovacic |
22Christian Pulisic |
5Jorginho |
13Wilfredo Caballero |
4Andreas Christensen |
24Reece James |
29Fikayo Tomori |
55Faustino Anjorin |
23Michy Batshuayi |
57Armando Broja |
Everton
1Jordan Pickford |
19Djibril Sidibe |
5Michael Keane |
2Mason Holgate 90 |
12Lucas Digne |
20Bernard 46 |
21Andre Gomes 53 |
26Tom Davies 58 |
10Gylfi Sigurdsson |
9Dominic Calvert-Lewin 76 |
7Richarlison |
23Seamus Coleman |
25Jean-Philippe Gbamin |
18Morgan Schneiderlin |
14Cenk Tosun |
22Maarten Stekelenburg |
3Leighton Baines |
13Yerry Mina |
17Alex Iwobi |
11Theo Walcott |
27Moise Kean |
42Anthony Gordon |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 38 | 28 | 3 | 7 | 96-34 | 62 | 91 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 39 | 28 | 5 | 6 | 91-29 | 62 | 90 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 38 | 24 | 4 | 10 | 86-41 | 45 | 82 | V D GY D GY |
4. | Aston Villa | 38 | 20 | 10 | 8 | 76-61 | 15 | 68 | GY D V D V |
5. | Tottenham Hotspur | 38 | 20 | 12 | 6 | 74-61 | 13 | 66 | V V GY V GY |
6. | Chelsea | 38 | 18 | 11 | 9 | 77-63 | 14 | 63 | GY GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 38 | 18 | 14 | 6 | 85-62 | 23 | 60 | GY GY D V GY |
8. | Manchester United | 38 | 18 | 14 | 6 | 57-58 | -1 | 60 | D V V GY GY |
9. | West Ham United | 38 | 14 | 14 | 10 | 60-74 | -14 | 52 | V D V GY V |
10. | Crystal Palace | 38 | 13 | 15 | 10 | 57-58 | -1 | 49 | GY D GY GY GY |