A DVTK védője az elmúlt szűk másfél évben 37 NB I-es mérkőzésen lépett pályára a miskolci együttesben, és egy gól fűződik a nevéhez. Az utóbbi időszakban nem csak jobb oldali, hanem középső védőként is bizonyított a pályán.
„Nagyon boldog vagyok, hogy hosszabbítani tudtunk, remekül érzem magam Diósgyőrben - nyilatkozta a klub honlapjának a 23 éves Polgár Kristóf. - Az elmúlt másfél évben sikerült beilleszkednem a csapatba és a várost is megszerettem. Úgy érzem, hogy
a játék is jól megy a régi-új posztomon. Az elmúlt időszak nagyon jól sikerült, így bízom benne, hogy a folytatás is hasonló lesz majd"
„Igyekszünk alakítani, tervezni a DVTK jövőjét, ezért hosszabbítottunk Márkvárt Dávid és Dejan Karan után Polgár Kristóffal is szerződést – árulta el Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Igaz, hogy csak
2021. június 30-án járt volna le a szerződése, nem vártunk addig. Nagyon tehetséges labdarúgó, aki véleményem szerint akár a magyar nemzeti csapat erőssége is lehet.
Meghatározó a játéka, Feczkó Tamás folyamatosan bizalmat szavaz számára, töretlen a fejlődése és több poszton is bevethető. Úgy gondolom, hogy mind a két fél részére előnyös szerződés született, hiszen ahogy Kristóf is fogalmazott, ő is remekül érzi magát Diósgyőrben."