A petíció kiötlői szerint az elismerés nem csupán magának a bergamói csapatnak szólna, amelyik 25 mérkőzést követően a 4. helyen áll a koronavírus-járvány miatt félbeszakított bajnokságban, valamint a legjobb nyolc közé jutott története első Bajnokok Ligája-szezonjában. A csapat nagyszerű játékával (70 lőtt gólja messze a legtöbb az élvonalban) számos rajongót szerzett nem csak Olaszországban, de szerte Európában is.
Emellett az aláírásgyűjtés kezdeményezői a bajnoki cím odaítélésével a járvány által talán legsúlyosabban érintett olasz város, Bergamo, illetve annak lakói előtt is tisztelegnének.
Olaszország sokáig a koronavírus-járvány által legsúlyosabban fertőzött ország volt (az elmúlt napokban Spanyolország vette át a vezető helyet a megbetegedések terén), ahol február közepén könnyen lehet, hogy éppen az Atalanta–Valencia BL-mérkőzés robbantotta fel a "járványbombát".
Olaszországban március 9-én rendeztek utoljára élvonalbeli labdarúgó mérkőzést, és most már biztosnak tűnik, hogy a május elejére kiírt folytatásból sem lesz semmi. A bajnokság befejezésére több forgatókönyv is létezik (lezárják a jelenlegi állásnál, nem hirdetnek bajnokot, befejezik nyáron), ez most egy újabb megoldás a listán.