A gsp.ro című román lap szerint a felek szinte már minden részletben meg is egyeztek, azaz közel van a végleges megállapodás. A Nemzeti Sport kereste a Royal Antwerptől májusban három év után távozó szakembert, de egyelőre nem tudták elérni.
Bölöni László játékosként a marosvásárhelyi ASA Targu Muresben lett ismert labdarúgó, majd a bukaresti Steaua játékosa lett, a katonacsapattal pedig 1986-ban megnyerte a BEK-et. Edzőként több közel-keleti, illetve görög csapat mellett irányította a román válogatottat (2000-2001), valamint a francia Rennes-t és Monacót, a belga Standard Liége-t, valamint 2001 és 2003 között a lisszaboni Sportingot, ahol ő adta meg a lehetőséget Cristiano Ronaldónak.
A tárgyalások ténye megerősíti azokat a korábbi sajtóhíreket, miszerint Ferencvárossal az előző idényben bajnoki címet nyerő Rebrov megegyezett a 28-szoros török bajnok Fenerbahcéval. Rebrov 2018-ban érkezett az FTC-hez, amelyhez hároméves szerződés köti.
„Van érdeklődés, minden ajánlatot meghallgatunk, de szó sincs arról, hogy bárkivel is megegyeztünk volna. Szerhij Rebrov jól érzi magát a Ferencvárosnál, nem tervezi, hogy elhagyja a klubot" – mondta a Nemzeti Sportnak Rebrov menedzsere, Varga Sándor a keddi, török sajtóhírek kapcsán.
A hírre az ukrán szakember is reagált, a Paks elleni bajnokija előtt az M4 Sportnak adott válaszában határozottan cáfolta, hogy a következő idényben ő irányítja a Fenerbahcét.
„Abszolút nem igaz" – felelt az újságírói kérdésre Szerhij Rebrov.