A Debrecen kiesése később akár igazi tragédiává is válhat

27 év folyamatos NB I-es szereplés után 2020. június 27-én a Paks elleni 1-1-es meccset követően kiesett az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságból a Debrecen. Az okok sokrétűek és nem feltétlenül az elmúlt szezonban történtek miatt alakult úgy a DVSC sorsa, ahogy.

(A szerző Debrecenben született újságíró, eszmélése óta Loki-szurkoló.)

1979 tavaszán a Loki a harmincezer néző előtt 2-1-re legyőzte a Nyíregyházát. Legfanatikusabb szurkolói a nagy diadal után ruhástul ünnepeltek a stadion melletti csónakázótóban. A kirobbanó öröm érthető volt, hiszen a Debrecen 15 év szünetet követően jutott vissza a magyar labdarúgás első osztályába. Egy szurkolói generáció úgy nőtt fel, hogy nem látott csúcsfutballt ott. Őrült futball-láz tört ki a városban.

A DVSC NB I-es bemutatkozó mérkőzésén 4-1-re mosta le a kor egyik legjobb csapatát, a Vasast.

Két forduló után 100%-os teljesítménnyel állt, így az MTK elleni hazai találkozón már tényleg olyan zsúfolt volt a régi, romos Nagyerdei stadion, hogy az ott szorongók szinte levegőhöz sem jutottak. De ott voltak. Ahogy négy évvel korábban a Varga István vezette kézilabda csapat, a Debreceni Dózsa varázsolta el a cívisvárost, úgy őrjítették meg az ott lakókat a Loki focistái 1979-ben. Majd négy elsőosztályú év után 1983-ban kiesett a Debrecen a legjobbak közül. Ez volt története ötödik búcsúja a legjobbaktól az 1943-as első szereplésétől számítva. 1988-ban jött a hatodik, 1991-ben a hetedik is. Inkább nevezhettük liftezőnek, mintsem a magyar foci meghatározó csapatának.

Zakatol a nosztalgiavonat:

A kilencvenes évek elején megváltozott minden. Egy fantasztikus generáció nőtt fel Debrecenben, és a korábbi Loki-középhátvéd, Garamvölgyi Lajos személyében olyan edző irányított, aki remekül motiválta az ifjakat. 1993 tavaszán végigszáguldott a csapat a másodosztályon, majd ősszel, fiatalos hévvel és magabiztossággal rúgta be az első osztály ajtaját. Amikor a nyolcadik fordulóban egy 19 éves fiatalember, Sándor Tamás a bajnok Honvéd teljes középpályáját és védelmét kicselezve megszerezte nyolcadik NB I-es gólját, egy ország ünnepelte őt és csapatát.

Nyolc forduló után hét győzelemmel, vereség nélkül állt a Loki.

Aki egy mérkőzésre jegy nélkül érkezett, az csak zárt pénztárral, vagy sajnálkozó pénztáros nénivel találkozhatott. Ekkor vette kezdetét a 27 évig tartó szárnyalás. Pályán és nézőtéren egyaránt.

Egy büszke lokista, a Loki büszkesége Forrás: http://lokomotivblog.hu/

Az 1979-es, legendás táborhoz egyre többen és többen csatlakoztak. Akik aztán nemcsak országjáró túrákra indulhattak, hanem külföldi kirándulásokra is. Loki-nótáktól volt hangos egész Európa. Mindegy volt, hogy a havas Bruges-ben, az embertelenül hideg Harkivban, a spliti, szaloniki pálmafák tövében vagy a manchesteri, liverpooli álomstadionban játszik a csapat, szurkolói mindig ott álltak mögötte. Az 1995-ös bronzérem még nem ért kupaindulást, ám az 1999-es első Magyar Kupa-diadal már igen!

Azzal UEFA Kupa-bemutatkozás járt együtt, és azóta csak hat szezonban nem indulhatott a DVSC valamelyik nagy nemzetközi kupasorozatban. Összesen 78 mérkőzést vívott ezek keretében.

És ezek közül hét a Bajnokok Ligájáért zajlott.

Ugyanis 2005-ben először köszönthettek bajnokcsapatot Debrecenben.

„Az első az igazi" – írták ki a szurkolók a stadionban, majd ötvenezres tömeg ünnepelte a hősöket a Nagytemplom előtt felállított emelvény körül.

Az első bajnokavatás 2005. május 21-én, a 29. fordulóban:

A tábor tagjai jól kalkuláltak, mert az elsőt még több követte. 2006-ban és 2007-ben is megismétlődött ez a siker.

A szurkolók megszokták a diadalokat. Természetesnek vették. És ha valami nem alakult 100 százalékosan jól, már a kritikus hangok is felhangzottak a kórusban. Talán az ötödik bajnoki cím megszerzése volt a vízválasztó. A csapat öt év alatt nyert négy aranyérmet, szerepelt a Bajnokok Ligája csoportkörében, és amikor 2010-ben az utolsó fordulóban Kecskeméten sem az eredmény, sem a játék nem a kívánt módon alakult, a kórus gyengének minősítette a produkciót, és elé tett még egy olyan jelzőt is, amely ezen a helyen idézhetetlen. Akkor a vereséggel is bajnok lett a Loki, de ott valami megtört.

Pedig két évvel később veretlenül lett aranyérmes, majd 2014-ben is sikerült a csúcsra érni.

Jól menedzselt csapat volt, de a szép eredményekhez az is kellett, hogy azokban az időkben nem volt komoly vetélytársa a mezőnyben. De ma már történelmi tény, hogy a Lokomotív 2004-től 2014-ig száguldott. Igaz, azt is mindenki tudta, hogy előbb-utóbb állomáshoz ér. Az viszont egyáltalán nem volt várható, hogy kisiklik.

Miért esett ki a DVSC?

A tényszerű magyarázat nagyon egyszerű: a második legkevesebb pontot szerezte az első osztályban. Pedig nagyon sokat szerzett (39), mégsem eleget. Amióta három pont jár a győzelemért, minden bajnokság kiesőjelöltje a 40 pont megszerzését tűzi ki célként. Mert annyival azokban a bajnokságokban is bent lehet maradni, ahol 38 mérkőzést játszik egy csapat. A Loki 33 találkozón szerzett 39-et. Öt ponttal kevesebbet, mit az ötödik helyezett. Lehetne erre azt írni, minő balszerencse.

Csakhogy ez önámítás lenne, mert ha egy csapat a Kaposvár ellen 9 pontból egyet szerez meg - ez történt ebben az idényben -, akkor ott felesleges a balszerencsét emlegetni.

A Kaposvár nagyon kilógott ebből a mezőnyből - lefelé. Csak három csapattól szerzett pontot a mezőnyben. Összesen 14-et. Ennek a felét a Debrecentől.

Miért írjuk azt, hogy a balszerencsére való hivatkozás nem több puszta önámításnál?

Mert ez a csapat nem volt jó. Egyetlen részében sem.

Ez nyilván a keret összeállítóinak hibája. Az elv pedig dicsérendő: magyar, sőt elsősorban debreceni fiatalokra akartak építeni. És hozzájuk igazolni egy-két külföldi játékost. A DVSC-nek ezek a külföldi igazolások a sikerek idején nagyon bejöttek. Ileától, Goiantól Ronald Habiig, Bogdanovicson át Sidibéig, Coulibalyig.

Adamo Coulibaly (fehérben) tör kapura az Olympique Lyon ellen BL-meccsen 2009. szeptember 29-én Forrás: AFP/Ferenc Isza

A mostaniak gyenge képességűek voltak. De nem nekik kellett volna biztosítani minimum két csapat megelőzését. Hanem az akadémiáról kikerülőknek. Ám a kiesés sajnos szomorú bizonyítványt állít ki a debreceni utánpótlás-nevelésről. Mert ha más csapatok közepesnél gyengébb külföldi játékosokkal meg tudják előzni a magyar foci jövőjét jelentőket, akkor nagy a baj. A Debrecen kárára bent maradó Paks csak magyar játékosokat foglalkoztat, és ha nem a DVSC esett volna ki, akkor a Paks búcsúzik.

Nyilván amikor Sándor Tamás, Dombi, Szatmári, Pető, Madar, majd később Dzsudzsák érkezett az utánpótlásból,

akkor annyival volt könnyebb az ő helyzetük, hogy ilyen mennyiségű külföldi nem szerepelt a magyar NBI-ben. Most két csapatnál jócskán a magyar szint fölött lévő külföldiek igazolására is van anyagi lehetőség, és ez zavarba hozhat egy olyan csapatot, melynél az elmúlt 15 év sikereinek köszönhetően nem túl nagy érték egy bronzérem. Az elmúlt szezonban ugyan harmadik helyen végzett a Loki, de szurkolói ezt messze nem értékelték olyan sikernek, mint 1995-ben. Igen, a jóhoz könnyű hozzászokni. És mivel kevés idő telt el a nagy diadalok óta, értelemszerűen ma ugyanazok szurkolnak a lelátón, mint akkor. A 2005-ös első bajnoki cím után a csapat még szerzett hat aranyérmet, egy ezüstöt és két bronzot. És további négy alkalommal megnyerte a Magyar Kupát.

15 éven keresztül a magyar labdarúgás meghatározó klubja volt.

Ezeket az eredményeket már felülmúlni nem lehetett.

Nyilván érezték ezt a klub vezetői is. Szima Gábor egyébként a hazai egyeduralom idején sem folytatott öngyilkos taktikát a keret összeállítása terén. Akkor is azt mondta, hogy magyar szinten óriási összegek kellenének minőségi légiósok szerződtetéséhez, de még erőn felüli kiadás esetén sem garantált a Bajnokok Ligája-csoportkörben szereplés. Az első bajnoki cím után a BL-selejtezőben a Hajduk Split 8-0-s összesítéssel való kiütését követően a csapat megkapta a Manchester Unitedet. Nyilván nem volt esélye (0-3 oda-vissza), az UEFA-kupában folytathatta.

Megpróbálták, nem sikerült...

Ám a MU és az első körben a Sahtar Donyeck elleni mérkőzés között több piacképes játékosától megvált. „Adjatok el minket is!" – skandálták a csalódott szurkolók a többek között a horvát Dario Srnával, vagy éppen az ukrán klasszissal, Anatolij Tyimoscsukkal felálló ukrán csapat elleni hazai szenvedés alatt (0-2 a Nagyerdőben, majd 1-4 Donyeckben).

Pedig a Loki tulajdonosa reálisan gondolkozott. És szerencsésen igazolt sikerorientált játékosai mellé. Ennek köszönhetően a negyedik aranyérem után összejött a Bajnokok Ligája csoportköre, majd az ötödik után az Európa-liga főtábla is. A pesti Puskás Stadionban vívott meccseken nemcsak a debreceni szurkolók voltak jelen, hanem az ország más részén élők (másnak szurkolók) is a Loki mellé álltak. Három BL-találkozón is megtelt az ország legnagyobb sportlétesítménye.

Most egy darabig várni kell a hasonló meccsekre:

A hetedik bajnoki cím után, 2014-ben mindenki úgy gondolta, hogy innen nem tud magasabbra vezetni az út. Ez nem magyaros kishitűség, hanem reális helyzetértékelés. Tudta ezt mindenki a csapat körül is. A lehetőségek tekintetében a hazai ellenfelek közül többen is felnőttek a Debrecenhez. Majd túlnőttek rajta. Logikus, hogy a tulajdonos a sok siker után már nem akarta erőn felül belehajszolni magát ebbe a küzdelembe. Az elérhető csúcsként maximum a harmadik hely jöhetett szóba. Ez meg az említett közelmúlt miatt nem volt éppen felvillanyozó a szurkolók számára. Így az vesse az első követ a menedzsmentre, aki nem úgy gondolkozna: építkezzünk, legyünk stabilak a saját nevelésű játékosainkkal, és hátha ismét összejön egy sikeres generáció.

Kiesés úgysem lehet.

A debreceni bukás azért következett be, mert ez utóbbira senki nem gondolt reális forgatókönyvként. A szezont edzőként elkezdő debreceni ikonnak, Herczeg Andrásnak kellett volna végigvinni az évet. Akkor biztos, hogy a kiesés szó fel sem merült volna.

Herczeg András (balra) a Harkov-Debrecen Európa-liga meccsen 2010 decemberében Forrás: AFP/Sergei Supinsky

Ám a téli szünetben egy debreceni kötődéssel nem rendelkező edzőt hiba volt a csapat élére állítani! Debrecenben az elmúlt 27 évben a cseh Miroslav Beraneket nem számítva a klubhoz, vagy a városhoz nem kötődő edzők közül senki sem tudott folyamatos, vagy nagy sikert elérni. Garamvölgyi Lajos, Herczeg András, Supka Attila és Kondás Elemér mind-mind különböző módon, de kötődtek Debrecenhez. És sikeresek lettek. Még az edzői tapasztalat nélkül a Loki-padra ülő debreceni Pajkos János, a „nyalókás edző" is nyert Magyar Kupát, továbbá olyan 60 percet produkált csapatával a világsztárokkal felálló Bordeaux ellen, hogy abba a mai napig is beleborzong, aki ott volt. Idén Vitelki Zoltán olyan szintre és helyre vitte a csapatot, hogy a veretlen bajnoki cím idején is irányító Kondás Elemér sem tudott már csodát tenni.

A DVSC-nek most egy nevek és csapatok múltja alapján bombaerős NB II-ből kellene visszajutnia

(jövőre másodosztályú lesz a Loki mellett többek között a Haladás, a Győr, a Békéscsaba, a Szeged, a Pécs, a Nyíregyháza és a Vasas is). Lehetőleg azonnal. Kérdés, hogy a szakmai irányításban nem lesz-e változás? Illetve maradnak-e a csapat meghatározó játékosai? Mert a magyar NB II-ből a jelenlegi magyar játékosokkal simán vissza lehet jutni. Ha viszont szétszedik a csapatot, akkor lehet, hogy ismét 15 évig nem lesz elsőosztályú gárdája Debrecennek. Tegyük azt is hozzá: az NB II-ben továbbra sem lehet légiósokat foglalkoztatni, illetve lehet, de az a klub elesik a szövetség 2.4 milliárd forintos normatív támogatásának ráeső részétől. Szóval: ha nem készítik elő gyorsan és persze jól a következő idényt Debrecenben, ismét úgy nőhetne fel egy generáció, hogy nem lát a városban NB I-es mérkőzést. Ez lenne az igazi tragédia.

Természetesen mindenki abban bízik, hogy nem így lesz.