Ronaldo olyat tett, amit három éve nem láttunk tőle - videó
![Cristiano Ronaldo](https://cdn.origo.hu/2023/12/WsOWYBGwfOMtUnMuzqDatKblGSR9-HWh4D1UCJ5tzf4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M2ODk1YTkzZThmMzRlMGQ5ODU1NzU1YTg5ZTA0NDFj.webp)
A szombat délutáni mérkőzésen a listavezető Juventus hatalmas iramban kezdte a mérkőzést a Serie A 15. helyén található ellenféllel szemben. A hazaiak már a 3. percben megszerezték a vezetést. Juan Cuadrado kiugratása után Paulo Dybala cselezte helyzetig magát a tizenhatoson belül, majd védőn megpattanó lövését követően a kapuba jutott a labda.
A 18. percben Cristiano Ronaldo kapura lövését Salvatore Sirigu nagy bravúrral védeni tudta. Az első fél óra előtt a Juventus egy kontrából megszerezte második gólját is. A gólpasszt ezúttal Ronaldo adta, és Cuadrado fejezte be eredményesen az akciót.
A Torino az első félidő hajrájáig nem tudta veszélyeztetni a rekordot döntő Gianluigi Buffon kapuját. A legendás kapusnak ez volt az első mérkőzése 2020-ban a Serie A-ban. A 42 éves játékos 648. alkalommal lépett pályára az olasz élvonalban, amivel megelőzte a Milan legendáját, Paolo Maldinit, és immáron ő áll az első helyen ebben a rangsorban.
A vendégek a szünet előtt Andrea Belotti - kétes körülmények között befújt - tizenegyesével 2-1-re szépíteni tudtak. Majd a második félidőt is kiválóan kezdték, Verdi révén az egyenlítő gól is meglehetett volna a Torónak, amit azonban les miatt érvénytelenített a a játékvezető.
A 61. percben Cristiano Ronaldo megszerezte első szabadrúgásgólját a Juventus mezében. A két éven át tartó sikertelenségi széria a 43. kísérletéből szakadt meg. Ronaldo utolsó szabadrúgásgólját klubszínekben még 2017. december 16-án a Real Madrid színeiben, a klubvilágbajnokság döntőjében lőtte. A portugál aranylabdásnak ez volt a 25. gólja a szezonban, amivel továbbra is a második helyen áll a góllövőlistán a laziós Ciro Immobile mögött.
A hajrában két, egyaránt csereként beállt játékos hozta össze a Juventus negyedik gólját. Douglas Costa beadását Djidji lőtte a saját kapujába, kialakítva a 4-1-es végeredményt.
Győzelmével a Juventus megerősítette első helyét a tabellán. Maurizio Sarri együttese legközelebb az AC Milanhoz látogat kedden este. A vezetőedző nem számíthat majd a Toro ellen egyaránt az ötödik sárga lapját begyűjtő, és ezért eltiltását töltő Dybalára és Matthijs de Ligtre sem.
3 ![]() |
26 ![]() |
29 ![]() |
40 ![]() |
45 ![]() |
58 ![]() |
60 ![]() |
61 ![]() |
70 ![]() |
87 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Internazionale | 38 | 29 | 2 | 7 | 89-22 | 67 | 94 | GY V GY D D |
2. | AC Milan | 39 | 22 | 8 | 9 | 78-53 | 25 | 75 | D D GY V D |
3. | Juventus | 38 | 19 | 5 | 14 | 54-31 | 23 | 71 | D D D D GY |
4. | Atalanta | 38 | 21 | 11 | 6 | 72-42 | 30 | 69 | GY GY GY GY V |
5. | Bologna | 38 | 18 | 6 | 14 | 54-32 | 22 | 68 | D D GY D V |
6. | AS Roma | 38 | 18 | 11 | 9 | 65-46 | 19 | 63 | D D V GY V |
7. | Lazio | 38 | 18 | 13 | 7 | 49-39 | 10 | 61 | GY D GY D D |
8. | ACF Fiorentina | 38 | 17 | 12 | 9 | 61-46 | 15 | 60 | V GY D GY GY |
9. | Torino | 38 | 13 | 11 | 14 | 36-36 | 0 | 53 | V D GY GY V |
10. | SSC Napoli | 38 | 13 | 11 | 14 | 55-48 | 7 | 53 | D D V D D |