NB I: az Újpest nyerte a paksi stadionavatót - videó
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/onOJEtrhV8n90vjKeToEJpu5MoJM9Qh0ycT0NVxWzP4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMzM0Njc0YjBjNzQ0NGM5MWZlMjM2NTIwYzdhNDRj.webp)
Egyik csapat sem lehett büszke az előző idényére, hiszen a Paks csupán az utolsó fordulóban, a Debrecen elleni 1-1-es döntetlennel tudta megőrizni az élvonalbeli tagságát (egyúttal a másodosztályba küldték a Lokit), míg az Újpest ugyan a hatodik helyen zárt, de mindössze két ponttal gyűjtött többet, mint a tolnai csapat.
A rövid nyári szünetben mindkét csapat kerete alaposan átalakult, Pakson és Újpesten is több mint féltucat játékos ment, illetve jött. A két edző, a hazai Osztermájer Gábor, illetve a vendég Predrag Rogan ettől függetlenül csak két-két új fiúnak szavazott bizalmat: előbbi a középpályás Bognár Istvánt és a csatár Ádám Martint, míg utóbbi Petar Gigicset és Nikola Mitrovicsot vetette be az első perctől, azaz a Zalaegerszegről érkező Stieber Zoltán csak a kispadon kezdett.
Pakson ebben az idényben már az első forduló előtt volt ok az örömre, hiszen a Fehérvári úton végre elkészült az új stadion, amit látványos műsorral és ingyenes belépéssel köszöntött a klubvezetés.
Az első nagy helyzet a 10. percben Ádám Martin előtt adódott, akinek okos, ívelt fejesét bravúrral tolta ki a léc alól Banai Dávid.
Az új stadion első gólját azonban a vendégek szerezték meg, méghozzá a sok sérülés után a tavalyi idény végén már egyre többször régi önmagát idéző Simon Krisztián révén, aki előbb sarokkal emelte a felső lécre a Bacsa Patriktól kapott labdát – ha bemegy, akkor máris megvan az idény egyik legszebb találata – a visszapattanót azonban már biztos lábbal bombázta a bal kapufa mellé.
A következő nagyobb hazai helyzetre az ivószünet utánig kellett várni, amikor Szakály Dénesnek az ötös sarkáról leadott lövését blokkolta Máté. Több is lehetett volna benne, ha jobban veszi át a labdát a hazai középpályás. Helyzetre helyzet jött: Mitrovics találta el a jobb kapufát egy 17 méterről elvégzett szabadrúgásból.
Többet volt a Paksnál a labda, és helyzeteik is voltak, de előbb Banai bravúrral védte Bognár 20 méterről leadott lövését, majd Haraszti belsőzött a tizenhatos vonaláról nem sokkal bal kapufa mellé, igaz a túloldalon Bacsa és Simon lövésénél is nagyot kellett védenie Holczer Ádámnak.
16 ![]() |
31 ![]() |
62 ![]() |
69 ![]() |
76 ![]() |
86 ![]() |
A második félidő rögtön hazai helyzettel indult, Böde azonban nem tudta jól megfejelni a pont a fejére érkező labdát, ami így a kapu mellé ment. Az 50. percben kisebb közjáték szakította meg a meccset: valaki ráléphetett egy érzékelőre, amitől beindult az egyik sarokban az öntözőrendszer. Tusolni senki nem állt be alá, pedig idő lett volna rá, mire az illetékes szakemberek megtalálták a csapot, amivel elzárhatták az életre kelt locsolót. Amikor öt perc elteltével végre sikerült, a lelátóról üdvrivalgás és "szép volt, fiúk" skandálás volt a szakik jutalma.
A folytatás perceiben mindkét csapat előtt adódott helyzet, és nem esküdnénk meg rá, hogy újpesti Pauljevics nem kézzel (felkarral) vett le egy beadást a saját tizenhatosán belül. A lényeg azonban az, hogy a 60. percben Simon Krisztián némi csetlés-botlás után csak megszerezte önmaga és az Újpest második gólját.
Osztermájer Gábor azonnal kettőt cserélt, Bertus Lajos mellett érkezett az előző idény házi gólkirálya, Háhn János is. Az utolsó bő húsz percre Böde helyett érkezett Sajbán Máté is, és érkezett a paksi szépítés is: Bognár beadását Lenzsér fejelte középre, Ádám Martin pedig közelről a hálóba bombázott.
Nyomott a Paks, hátha legalább egy pont összejön a stadionavatón, a 88. percben Bertus lövését kellett védenie Banainak. A tizenegy perces hosszabbításban ugyan volt még paksi helyzet, de az egyenlítő gólt nem sikerült megszerezni, miután Banai Dávid még a 101. percben is bemutatott egy fontos védést Windecker József közeli lövése után.
Eredmény, OTP Bank Liga, 1. forduló:
Paksi FC–Újpest FC 1-2 (0-1)
gólszerzők: Ádám M. 76., ill. Simon K. 16., 62.
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |