Az UEFA engedélye kell a Groupama melletti szurkoláshoz
![FTC Fradi - Dinamo Zagreb BL selejtező, ünneplés](https://cdn.origo.hu/2023/12/zVA697tiUqQlEZlXYR2S_sFER5LJsZtj-Ff2y_yGzCU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwNWE1OTNlOTk2MjQ3NzQ4N2IzZmM2Zjk5NGRmMTZj.webp)
A Fradi-táboron biztosan nem múlik majd a továbbjutás a Molde elleni BL-rájátszásában. A szurkolók a Dinamo Zagreb elleni meccshez hasonlóan ismét a sasszoborhoz szerveznek összejövetelt, céljuk pedig ugyanaz: 12. játékosként annyi erőt adni a csapatnak, hogy a Norvégiában elért 3-3 után itthon olyan eredmény szülessen, amivel 25 év után ismét összejön a BL-csoportkörös szereplés.
Két héttel ezelőtt nem győzték hangsúlyozni a focisták és Szergej Rebrov vezetőedző, mennyi erőt adott az 1500 fős dukkersereg a csapatnak, amely a támogatásukkal kiejtette a jóval esélyesebbnek számító horvát bajnokot.
Az egyik szurkolói csoport vezetője elmondta, hogy ezúttal is komoly szurkolásra és hangra számíthatnak a játékosok, de csak akkor, ha az UEFA megadja az engedélyt, ugyanis nem szeretnék, ha a Fradi miattuk kapna büntetést. Ez az előző fordulóban megtörtént, most is hasonló ítéletben bíznak.