Vágólapra másolva!
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya a Nemzeti Sportnak nyilatkozott a ma (kedd) esti Juventus–Ferencváros Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt.

A csoportkör 4. fordulójában Torinóban egyértelműen az olasz bajnok a találkozó esélyese, de a magyar válogatottal az elmúlt hetekben előbb az Európa-bajnokságra kijutó, majd a Nemzetek Ligája B osztályában a csoportját megnyerő Marco Rossi szerint lehet keresnivalója a Fradinak is az Allianz Stadionban.

"Az a fontos, hogy a legutóbbi találkozóhoz képest lépjen egyet előre (a Ferencváros). (...) Olaszországban sem lesz könnyebb dolguk, mint Pesten volt, ám törekedniük kell arra, hogy a saját stílusukban futballozzanak. Azt a focit kell játszaniuk, amelynek köszönhetően eljutottak odáig, hogy a BL-ben ilyen csapatok ellen szerepelhessenek" – mondta az olasz szakember, aki úgy véli, a Fradi válogatott játékosai erőt meríthetnek a nemzeti csapat sikereiből.

"Dibusz Dénes, Botka Endre, Lovrencsics Gergő és Sigér Dávid önbizalmának nyilván jót tett, amit a nemzeti együttes tagjaként megélt. Az elmúlt időszakban ők is tapasztalhatták a válogatottban és a Fradiban egyaránt, hogy ha egy csapat kellőképpen alázatos, motivált és szervezett, olykor felboríthatja a papírformát."

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el a Nemzeti Sport Online-on.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!