Már a jövő héten visszatérhetnek a szurkolók a spanyol stadionokba
![fbl Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/jrTKNOuoUC7sGoDRWDJeDjTvPqFgyE5ejvSKuqOqsbE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZDBhZDg4YjU3ZTRmMjZhMGU0YWY5N2Q2NzdlYTk1.webp)
A spanyol sajtóban – a Cadena SER és a COPE rádiók műsoraiban elhangzott információkra hivatkozva – megjelent hírek szerint a liga azt szeretné elérni, hogy még az idény vége előtt visszatérjenek a nézők a stadionokba, így az első osztály utolsó négy, a második vonal utolsó öt fordulójában ismét lehetnének szurkolók a lelátókon, számukat azonban ötezer főben maximalizálnák.
Ez reményeik szerint jelzésértékű lehetne a következő idény előtt, amellyel kapcsolatban már abban bíznak, hogy megszűnnek a létszámra vonatkozó korlátozások.
Az ügyben az egészségügyi minisztériumnak kell kimondania a végső szót.
Spanyolországban több mint egy éve, tavaly március közepe óta nem lehetnek nézők a stadionokban.
Jövő héten, a La Liga 35. fordulójában a bajnoki címről és a dobogós helyek sorsáról is döntő mérkőzéseket rendeznek: a Barcelona (3.) az Atlético Madridot (1.), míg a címvédő Real Madrid (2.) a Sevillát (4.) fogadja. Az éllovas Atléticónak 73, a Real Madridnak és a Barcelonának egyformán 71 pontja van - az egymás elleni eredményeiket tekintve a fővárosiak állnak jobbak -, míg a Sevillának 70.
A katalánok viszont egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint a közvetlen riválisok, a Granada (8.) elleni hazai összecsapásukat csütörtökön pótolják.