Ronaldo ismét gólt lőtt, rangadót nyert a Juventus - videó
![fbl Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/YHODCBubNexlZfmp6b2XXq2quWuzI41QtvOH73yAMiA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U5OTdhNjkxNzYyODQwOTc4M2Y0NTI0MmIxMWMyMjAx.webp)
A két csapat 2021-ben már kétszer is pályára lépett egymás ellen. Előbb az olasz Szuperkupa-mérkőzés keretein belül, amelyet Cristiano Ronaldóék nyertek meg januárban, a februári bajnoki találkozón azonban a nápolyiak győztek.
Az olasz bajnokság harmadik fordulójából elhalasztott bajnoki összecsapást a Juventus kezdte jobban, Ronaldo a 2. percben gólt fejelhetett volna, azonban éppenhogy célt tévesztett.
A 13. percben aztán már nem úszta meg a Napoli, a portugál szupersztár megszerezte a vezetést a Juvénak.
A jobb oldalon Federico Chiesa gyönyörűen forgatta meg a védőjét, majd középre tett labdáját Ronaldo egyből a jobb alsó sarokba lőtte.
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, akár mindkét csapat kaphatott volna 1-1 tizenegyest is, de a játékvezető sípja Chiesa és Piotr Zielinski eseténél is néma maradt.
A második játékrész az ezúttal a kezdőcsapatban helyet kapó 43 éves Gianluigi Buffon védésével kezdődött. A veterán kapus Giovanni Di Lorenzo éles szögből leadott lövését ütötte oldalra, az 59. percben pedig Lorenzo Insigne kísérletét is sikeresen hárította.
A Napoli egyre jobban átvette a kezdeményezést a meccsen, míg a Juve inkább a kontratámadásokra rendezkedett be.
A 73. percben ismét a Juventus lőtt gólt, a csereként beálló Paulo Dybala egy gyors labdaátvételt követően 16 méterről precízen kilőtte a jobb alsó sarkot.
A mérkőzés hajrája nagy izgalmakat hozott, ugyanis a Napoli 11-est kapott, amelyet Insigne gólra is váltott.
Ez a találat azonban későn érkezett, a Juve kivédekezte az utolsó perceket, és megnyerte a rangadót.
A bajnoki cím legnagyobb esélyese, a listavezető Inter a Sassuolo együttesét fogadta hazai pályán és már a 10. percben megszerezte a vezetést Romelu Lukaku révén.
Ashley Young adott be a bal szélről, a belga csatár pedig szép mozdulattal csúsztatta a labdát a bal alsó sarokba.
A Sassuolo hatalmas labdabirtoklási fölényben játszott, akadt olyan szakasza az első félidőnek, amikor a vendégcsapatnál 79 százalékban volt a labda. Mindettől függetlenül nem forgott igazán nagy veszélyben a bajnokaspiráns kapuja.
Hiába a meddő Sassuolo-fölény, a második játékrészben újra az Inter szerzett gólt, ezúttal Lautaro Martínez talált a kapuba.
Egy kontratámadás után Lukaku passzolt az argentin csatár elé, aki néhány labdaérintés után laposan kilőtte a bal alsó sarkot.
A 85. percben a Sassuolo Hamed Traore jól helyezett lövésével szépített, és gondoskodott arról, hogy maradjon némi izgalom az utolsó percekre.
Az egyenlítés azonban nem sikerült a vendégcsapatnak, így Antonio Conte együttese csak begyűjtötte a három pontot, és egyre közelebb kerül a bajnoki címhez.
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Internazionale | 38 | 29 | 2 | 7 | 89-22 | 67 | 94 | GY V GY D D |
2. | AC Milan | 39 | 22 | 8 | 9 | 78-53 | 25 | 75 | D D GY V D |
3. | Juventus | 38 | 19 | 5 | 14 | 54-31 | 23 | 71 | D D D D GY |
4. | Atalanta | 38 | 21 | 11 | 6 | 72-42 | 30 | 69 | GY GY GY GY V |
5. | Bologna | 38 | 18 | 6 | 14 | 54-32 | 22 | 68 | D D GY D V |
6. | AS Roma | 38 | 18 | 11 | 9 | 65-46 | 19 | 63 | D D V GY V |
7. | Lazio | 38 | 18 | 13 | 7 | 49-39 | 10 | 61 | GY D GY D D |
8. | ACF Fiorentina | 38 | 17 | 12 | 9 | 61-46 | 15 | 60 | V GY D GY GY |
9. | Torino | 38 | 13 | 11 | 14 | 36-36 | 0 | 53 | V D GY GY V |
10. | SSC Napoli | 38 | 13 | 11 | 14 | 55-48 | 7 | 53 | D D V D D |