Neymar piros lapot kapott, kikapott és elkerült az első helyről a PSG
![fbl Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/iBcyaQc30lgwkIaNOBrl7raXd02qrdLOEIxVZOW1vu8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5NDk3ODFmZTg3YTQzN2M5NzRhNjVjOGIyMmRkNzNm.webp)
Mauricio Pochettino csapata nem számíthatott Icardi, Kurzawa és Verratti játékára sem, de így is ott lehetett a csapatban Di Maria, Neymar és Mbappé is.
Meglepetésre a Lille szerzett vezetést, méghozzá a kanadai Jonathan David találatával a 20. percben.
Nagyjából kétharmad, egyharmad arányban volt a labda a párizsi csapatnál, de az első félidőben csak kétszer kellett védenie Mike Maignannak, a Lille kapusának.
A második félidőben még komolyabb fölénybe került a PSG, de a Lille remekül védekezett, ezt jelzi, hogy egyetlen kaput eltaláló lövésre volt képes a hazai csapat.
A hajrában Neymar is elvesztette a fejét, a 90. percben megkapta második sárga lapját és kiállították.
.A hosszabbításra a Lille is tíz emberrel maradt, Tiago Djalo is megkapta a második sárgáját, de az eredmény már nem változott.
A kiállítást követően Neymar és a szintén piros lapot kapott Djalo az öltöző felé még kiabáltak egymással. Sőt, annyira elszabadultak az indulatok, hogy a két játékos majdnem összeverekedett egymással. Szerencsére szétválasztották őket
A PSG hátránya így három pont a tabellán a Lille mögött. Pochettino csapata szerdán a Bayern München otthonában lép majd pályára a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.