Massimiliano Allegri lett a Juventus edzője
![fbl Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/GZWT2lfnQkUBgPQdlRVniTdKPVqo8v5ASlVAanRKUec/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI3ZDYwNTU0MWE5ZTQzMTVhMDVmNDQxNWM0YzQ4NTRl.webp)
A torinói klub pénteken délelőtt jelentette be, hogy egy szezon után menesztette Pirlót, amit az olasz sajtó már csütörtökön kész tényként kezelt. Akárcsak azt, hogy
Allegri visszatér a Juventus kispadjára, melyen 2014 és 2019 között öt szezont töltött. Mindegyik idényében bajnok volt a Juventus,
amely ebben az időszakban négyszer az Olasz Kupát is megnyerte, a Bajnokok Ligájában pedig kétszer döntőbe jutott.
A klub elöljárói az utóbbi napokban felgyorsították a tárgyalásokat Allegrivel, mivel több nagy együttesnél - így például az olasz bajnok Internazionalénál, illetve a Real Madridnál - megüresedett a vezetőedzői pozíció, és Torinóban attól tartottak, hogy Allegri mástól is komoly ajánlatot kap.
A távozó Pirlo edzői tapasztalat nélkül vette át az irányítást tavaly, és bár az Olasz Kupát és a Szuperkupát is megnyerte az együttessel, összességében mégis csalódást keltően szerepelt a csapat. A gárda játéka a szezon nagy részében kifejezetten gyenge volt, a BL-ben már a 16 között kiesett, a bajnokságban pedig - sorozatban megnyert kilenc szezon után - csak a negyedik helyen végzett, ráadásul az utolsó fordulóig úgy tűnt, kiszorul a legjobb négyből és nem szerepelhet a BL következő kiírásában.