Drámai végjáték Angliában: bronzérmes a Liverpool, a Chelsea indulhat a Bajnokok Ligájában
![fbl Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/dRZr3LOzK1cUKuXYkYJl9mlREBXA39S8lrET-_KIanU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYzMDkwOTk1YjJkNzRiOTFiYTNmYjU0YmFjZTgwZGRh.webp)
A legnagyobb téttel bíró összecsapásra Leicesterben került sor, ahova a Tottenham Hotspur látogatott. Az FA Kupa-győztes hazaiak az előző kör előtt még kényelmes helyzetben voltak a BL-indulás szempontjából, kedden azonban kikaptak közvetlen riválisuktól, a Chelsea-től, amely így átvette a harmadik helyet. A Leicester pechjére közben a Liverpool is hozta a kötelezőt, győzött a Burnley otthonában, így feljött negyediknek, Vardyék pedig ezzel visszacsúsztak az ötödik pozícióba.
A Leicesternek tehát muszáj volt legyőznie a Tottenhamet, de BL-indulása még így is attól függöt, hogy a Chelsea hogyan szerepel az Aston Villa vendégeként, a Liverpool pedig nyerni tud-e a Crystal Palace ellen az Anfield Roadon.
A hetedik Tottenham ugyanakkor a Konferencia Liga-szereplés miatt nem kaphatott ki Leicesterben, és még a döntetlen sem ideális eredmény a számára. A kilencedik Arsenal ugyanis egy ponttal volt lemaradva az ősi rivális Spurstől, és a papírforma szerint nem jelenthetett számára gondot a vendég Brighton legyőzése.
A Tottenhamhez hasonlóan 59 pontos Evertonnak még szintén volt esélye odaérni a hetedik helyre, Carlo Ancelotti tanítványai azonban szombaton a már biztosan bajnok, BL-döntős Manchester Citynél vendégeskedtek, amely győzelemmel szerette volna lezárni az idényt a korlátozott számban újra jelen lévő hazai közönsége előtt.
Az utolsó forduló első gólja a Manchester City-Everton találkozón született. A 11. percben a belga válogatott Kevin De Bruyne 18 méterről lőtt gyönyörű gólt a bal alsó sarokba.
Két perccel később a másik manchesteri csapat, a United is vezetést szerzett a Wolverhampton otthonában. A szezonbeli második meccsén pályára lépő svéd támadó, a 19 éves Anthony Elanga fejelt védhetetlen gólt egy baloldali beadást követően.
A 14. percben újabb gólt lőtt a bajnok Manchester City. Egy kontratámadás végén a brazil válogatott Gabriel Jesus került ziccerbe, megcsinált egy cselt a tizenhatoson belül, majd 11 méterről a kapu bal oldalába lőtt.
A Leicester City-Tottenham mérkőzésen a 18. percben szerzett vezetést az FA-kupa-győztes Leicester. A klublegenda Jamie Vardy tört be a tizenhatoson belülre, majd egy jó csel után átesett a belga válogatott Toby Alderweireld lábán, Anthony Taylor játékvezető pedig némi videózás után tizenegyest ítélt, amit a korábbi angol válogatott csatár a kapu bal oldalába belsőzött a jobbra vetődő Hugo Lloris mellett.
Ebben a pillanatban a Liverpool a leszorult az ötödik helyre az élő tabellán, a Leicester City pedig feljött a harmadik helyre, ugyanis az Aston Villa-Chelsea és a Liverpool-Crystal Palace találkozón sem született még gól.
A 36. percben aztán Jürgen Klopp csapata is gólra váltotta a mezőnyfölényét a Crystal Palace ellen.
Egy baloldali szöglet után Rhys Williams csúsztatta meg a labdát, ami Sadio Mané elé került, a szenegáli támadó pedig közelről a bal alsó sarokba pöckölt.
Ezzel szinte egy időben az Everton nagy lehetőséget szalasztott el a zárkózásra, ugyanis az izlandi Gylfi Sigurdsson kihagyott egy tizenegyest az Etihad Stadionban.
A Wolves pedig egyenlíteni tudott a Manchester United ellen. Egy kontratámadás végén Fabio Silva átadása után a portugál válogatott jobbhátvéd, Nelson Semedo lőtt 10 méterről a jobb alsó sarokba.
A 41. percben egyenlített a Tottenham a Leicester otthonában. Egy kapu előtti kavarodás után a dél-koreai Szon Hung Min tálalt középre, a megpattanó labda pont Harry Kane elé került, aki kapásból nyolc méterről a kapuba bombázott.
A 44. percben aztán jött a dráma a Leicesternek, ugyanis a Chelsea hátrányba került az Aston Villa otthonában.
Egy gyönyörű szabadrúgás-figura után Bertrand Traoré lőtt 11 méterről a jobb felső sarokba, ez pedig azt jelentette, hogy a Liverpool feljött az élő tabella harmadik helyére, a Chelsea leszorult a negyedikre, a Leicester pedig az ötödik helyre került.
A szünet előtt a Manchester United újra előnybe került a Wolves elleni tét nélküli meccsen. A korábbi spanyol válogatott Juan Mata váltott gólra egy büntetőt.
A második félidő elején a Chelsea került újra bajba, ugyanis Jamie Vardy kiharcolt egy újabb tizenegyest a Leicester Citynek, amit higgadtan értékesített, ebben a pillanatban pedig Thomas Tüchel csapata leszorult az ötödik helyre.
Közben az Arsenal is megszerezte a vezetést az elefántcsontparti Nicolás Pépé góljával a Brighton ellen, ami azt jelentette, hogy a Tottenham leszorult a Konferencia-ligát jelentő helyről.
Az 54. percben a Manchester City eldöntötte a meccset az Everton ellen az angol válogatott Phil Foden góljával, a Chelsea viszont szinte kilátástalan helyzetbe került.
Az olasz válogatott Jorginho kaszálta el az első gólt szerző Traorét, a birminghami csapat pedig tizenegyes kapott, amit a holland válogatott Eb-keretébe is meghívott Anwar El-Ghazi értékesített.
A 60. percben az Arsenal megszerezte a második gólját a Brighton ellen. Pépé kapott labdát a jobbszélen, betört a tizenhatoson belülre és higgadtan a jobb alsó sarokba gurított.
A 61. percben úgy tűnt, a Chelsea visszajöhet a meccsbe.
A német válogatott Timo Werner szépített, de a VAR-szobában les miatt visszavonták a londoni csapat találatát.
A 70. percben Thomas Tuchel csapatának összejött a szépítés az Aston Villa ellen. Egy szép támadás végén az angol válogatott Ben Chilwell lőtt kapásból gólt.
Ezzel egy időben pedig méltó búcsút kapott Manchesterben egy Premier League-legenda. A 11 év után távozó Sergio Agüero került ziccerbe, és gyönyörű mozdulattal, 11 méterről a jobb alsó sarokba külsőzött.
A 76. percben a City argentin legendája újabb gólt szerzett. Egy baloldali beadás után 10 méterről fejelt a bal alsó sarokba.
A 32 éves argentin csatár 389 meccsen 260 gólt lőtt és 73 gólpasszt adott a Manchester Cityben. 2020. január 12-én az Aston Villa ellen 6-1-re megnyert bajnoki mérkőzésen három gólt lőtt, és megelőzte az örökranglista élén álló Thierry Henry-t a Premier League történetének legeredményesebb idegenlégiósai között.
A 77. percben a Tottenham egyenlített a Leicester City ellen. Egy baloldali szögletre Kasper Schmeichel borzasztóan mozdult ki, lyukat ütött, a labda pedig a saját kapujában kötött ki.
Ezzel egy időben a Liverpool eldöntötte a Palace elleni meccset. Egy szép támadás végén Sadio Mané került helyzetbe, a 14 méteres megpattanó lövése pedig becsapta Guaitát.
A 87. percben a Leicester-Tottenham meccsen újabb drámai fordult jött. Egy kontratámadás végén Harry Kane került ziccerbe, megpróbálták szerelni, de a labda visszapattant a kezére, azonban a játékvezető nem avatkozott közbe. Kane ez után remek helyzetből visszatálalt a második hullámban érkező Gareth Bale-nek, aki 15 méterről a kapuba lőtt.
A hajárban a Tottenham Bale révén még lőtt egy gólt a Leicesternek, ezze. pedig eldöntötte a mérkőzést.
Az FA-kupa győztes Leicester City végül kiszorult a legjobb négyből, a Liverpool lett a bronzérmes, a Chelsea pedig óriási szerencsével megtartotta a negyedik helyét. Brendan Rodgers csapata ezzel az ötödik, Európa-ligát érő helyen végzett, hatodik lett a West Ham United, amely 3-0-ra legyőzte a Southampton csapatát, a Tottenham pedig a győzelmével az Arsenal előtt végzett a 7. helyen és elindulhat a Konferencia-ligában.
A Manchester United lett a Premier League történetének negyedik csapata, amelyik egy teljes szezonon keresztül veretlen maradt idegenben. Ezt korábban a Preston (1888/89) és kétszer az Arsenal (2001/02 és 2003/04) tudta megcsinálni.
Premier League, 38. forduló:
Arsenal-Brighton 2-0 (0-0)
Aston Villa-Chelsea 2-1 (1-0)
Fulham-Newcastle United 0-2 (0-1)
Leeds United-West Bromwich Albion 3-1 (2-0)
Leicester City-Tottenham Hotspur 2-4 (1-1)
FC Liverpool-Crystal Palace 2-0 (1-0)
Manchester City-Everton 5-0 (2-0)
Sheffield United-Burnley 1-0 (1-0)
West Ham United-Southampton 3-0 (2-0)
Wolverhampton Wanderers-Manchester United 1-2 (1-2)
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 38 | 28 | 3 | 7 | 96-34 | 62 | 91 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 39 | 28 | 5 | 6 | 91-29 | 62 | 90 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 38 | 24 | 4 | 10 | 86-41 | 45 | 82 | V D GY D GY |
4. | Aston Villa | 38 | 20 | 10 | 8 | 76-61 | 15 | 68 | GY D V D V |
5. | Tottenham Hotspur | 38 | 20 | 12 | 6 | 74-61 | 13 | 66 | V V GY V GY |
6. | Chelsea | 38 | 18 | 11 | 9 | 77-63 | 14 | 63 | GY GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 38 | 18 | 14 | 6 | 85-62 | 23 | 60 | GY GY D V GY |
8. | Manchester United | 38 | 18 | 14 | 6 | 57-58 | -1 | 60 | D V V GY GY |
9. | West Ham United | 38 | 14 | 14 | 10 | 60-74 | -14 | 52 | V D V GY V |
10. | Crystal Palace | 38 | 13 | 15 | 10 | 57-58 | -1 | 49 | GY D GY GY GY |