Gyirmóton sem tudott nyerni a Fehérvár
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/1IqOrRqYTuhmaCqrL_LO3Rts3Nd7d1z97O0ae0A1T_M/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ4NjdjZWM2NTIyZjQ5ZWM5ZWU3M2E4ZTUxZjg1YWUy.webp)
A találkozót mindkét csapat nyeretlenül várta. Az újonc kisalföldiek már két mérkőzésen vannak túl, az MTK elleni hazai döntetlen után vereséget szenvedtek Kisvárdán. A MOL Fehérvár döntetlennel kezdte a bajnoki szezont Zalaegerszegen, majd az előző fordulót kihagyta, miután a BL-selejtezőben érdekelt Ferencváros kérésére hozzájárult a halasztáshoz. Szabics Imre április 1-én vette át a csapatot, a Vidi azóta Kisvárdán és Zalaegerszegen döntetlent játszott, de közben négyszer nyert idegenben.
A székesfehérváriak ezúttal is jól kezdtek idegenben, már az első percekben magukhoz ragadták a kezdeményezést. A hatodik perc elején úgy tűnt, a vezetést is megszerezhetik miután a magyar válogatott Nikolics Nemanja értékesített egy ziccer, azonban Karakó Ferenc játékvezető les miatt nem adta meg a találatot és a VAR-kisbuszból is megerősítették a döntését.
A folytatásban is a székesfehérváriak birtokolták többet a labdát, de átütőerő nem volt a játékukban.
A 30. percben aztán gyönyörű góllal szerzett vezetést Szabics Imre csapata.
A Ferencvárostól érkező Marcel Heister kapott labdát a balszélen, középre passzolt az érkező Ivan Petrjakhoz, aki nyolc méterről a jobb alsó sarokba lőtt.
Ezt követően is a Fehérvár uralta a mérkőzést, a Gyirmót pedig kontrákból próbált veszélyeztetni, és a 42. percben majdnem egyenlített is ilyenben. Egy hosszú indítás után Medgyes Zoltán került ziccerbe, rávezette a labdát Kovácsik Ádámra, de a közeli lövése elkerülte a kapu bal oldalát.
A második félidőt is jól kezdte a Fehérvár.
A 48. percben Dárdai Palkó futott be egy elérhetetlennek tűnő labdát, majd középre tekert a lendületből érkező Petrjak fejére, de az ukrán támadó ajtó ablak helyzetben a kapu fölé fejelt.
Az 59. percben ismét a Hertha edzőjének a fia, Dárdai Palkó volt a főszereplő, aki betört a tizenhatoson belülre, majd elesett Vass Ádám mellett, de a játékvezető nem ítélt tizenegyest.
Két perccel később pedig a semmiből egyenlített a Gyirmót.
Egy baloldali szöglet után Varga Barnabás fejelte az ötösről a bal alsó sarokba.
A 76. percben újra előnybe kerülhetett volna a Fehérvár. Az első gólt előkészítő Heister szerzett labdát a kapu előtt majd 18 méterről megcélozta a bal alsó sarkot, de a német játékos bombája elkerülte a bal kapufát.
A 79. percben újabb székesfehérvári helyzet maradt ki. A félidőben beálló Kojnok Zsolt beadását Nikolics fejelte hat méterről kapura, de a magyar válogatott csatár fejesét Alexandru Ene blokkolta a kapu torkában.
Egy perccel később még ennél is nagyon helyzetet hagytak ki a vendégek. A szintén csereként beálló Szendrei Norbert tökéletes ütemű labdát játszott be a védelem mögé beinduló Petrjaknak, de az ukrán támadó hét méterről kapu fölé lőtt.
A hajrában a Fehérvár elkeseredetten ment előre, de újabb nagy helyzetet már nem tudott kialakítani, mert a Gyirmót védelme stabil zárt, így az eredmény már nem változott. Az újonccsapat a második pontját szerezte az NB I-ben, de továbbra is nyeretlen, akárcsak a székesfehérvári együttes.
30 ![]() |
51 ![]() |
53 ![]() |
61 ![]() |
77 ![]() |
83 ![]() |
91 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |