A Manchester United kezdte jobban a meccset, Ole Gunnar Solskjaer csapatánál volt többet a labda, próbálkozott is, de komoly helyzet sokáig nem alakult ki. A mennyiség helyett a Villa a minőségre helyezte a hangsúlyt, két komoly birminghami helyzetet is láthattunk. Előbb Targett lőtt kapu fölé egy hosszúra átlőtt labdát, majd Konsa fejese ment kapu fölé egy szögletet követően.
A United a félidő végén szerezhetett gólt, előtt Maguire fejesét védte Martinez, majd Pogba fejelt nem sokkal a kapu mellé.
Az első félidőben cserélnie is kellett Solskjaernak, Luke Shaw sérült meg, a helyére jött Diogo Dalot.
A második félidőben kicsit komótosan kezdett a United, megsérült Harry Maguire is, az ő helyére Lindelöf érkezett, majd a meccs utolsó negyedében felpörögtek a csapatok. Hazai oldalról Greenwood és Fernandes mellett Pogba volt még aktív, a túloldalon Watkins próbálkozott becsülettel.
Cristiano Ronaldo sokszor hosszú percekre eltűnt a mezőnyben, de végig pályán maradhatott. Az utolsó tíz percre beállt McTominay helyére Edinson Cavani is, és csak ezután jöttek az igazi izgalmak.
A 88. percben Hause fejelt a kapuba egy szögletet követően, majd három perccel később az ő kezezése után kapott egy tizenegyest a United, miután Cavani fejelte a labdát a védő kezére.
A labda mögé Bruno Fernandes állt, aki tőle szokatlan módon az égbe lőtte a labdát, 22 eddigi manchesteri tizenegyese során először hibázott, így 1-0-ra nyert az Aston Villa az Old Traffordon.
Hét közben az Aston Villa nyert az Old Traffordon a Ligakupában, így zsinórban második hazai meccsén kapott ki a United.
A játéknap másik kora délutáni meccsén a Chelsea hazai pályán kapott ki a Manchester Citytől 1-0-ra, így a United mellett a londoniak is elveszítették a veretlenségüket, és már csak a Liverpool nem kapott ki ebben a bajnokságban.
A meccs összefoglalóját ITT lehet megtekinteni.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 38 | 28 | 3 | 7 | 96-34 | 62 | 91 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 39 | 28 | 5 | 6 | 91-29 | 62 | 90 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 38 | 24 | 4 | 10 | 86-41 | 45 | 82 | V D GY D GY |
4. | Aston Villa | 38 | 20 | 10 | 8 | 76-61 | 15 | 68 | GY D V D V |
5. | Tottenham Hotspur | 38 | 20 | 12 | 6 | 74-61 | 13 | 66 | V V GY V GY |
6. | Chelsea | 38 | 18 | 11 | 9 | 77-63 | 14 | 63 | GY GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 38 | 18 | 14 | 6 | 85-62 | 23 | 60 | GY GY D V GY |
8. | Manchester United | 38 | 18 | 14 | 6 | 57-58 | -1 | 60 | D V V GY GY |
9. | West Ham United | 38 | 14 | 14 | 10 | 60-74 | -14 | 52 | V D V GY V |
10. | Crystal Palace | 38 | 13 | 15 | 10 | 57-58 | -1 | 49 | GY D GY GY GY |