Győzött az Arsenal, nyolc meccs óta veretlen
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/2ZmL4G5T4eLDf9e0zHop71vSGARJfy_-n0RrdC7xwRc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRlYTJhOTNkOTM4MzRkZTZhYzAwYTk1MjQ4ZGMwZjIy.webp)
Az Arsenal három vereséggel kezdte a szezont, azóta azonban Mikel Arteta csapat elkezdett összeállni, és sorozatban hét mérkőzést vívott meg veretlenül, ezzel pedig az észak-londoni csapat felzárkózott az élmezőnyhöz. A kiesés ellen küzdő Watfordnál október elején váltottak edzőt, Francisco Javier Munoz Llompart helyére a 70 éves Claudi Ranierit nevezték ki, aki a 2016-ban bajnoki címig vezette a Leicester Cityt.
Az Ágyúsok remekül kezdték a meccset, már a hetedik percben megszerezhették volna a vezetést, de az angol válogatott Bukayo Saka találatát les miatt érvénytelenítették. A folytatásban az Arsenal irányította a meccset, de a nagy helyzetek elmaradt.
A 34. percben aztán büntetőt kapott az észak-londoni csapat.
Ainsley Maitland-Niles próbálkozott meg egy kapáslövéssel, de óriási gyertyát rúgott. A labda viszont így Alexandre Lacazette elé került, aki Danny Rose letartolt a tizenhatoson belül. A tizenegyest Pierre-Emerick Aubameyang végezte el, de a gaboni támadó középre tartó lövését a 38 éves Ben Foster óriási bravúrral védeni tudta.
A második félidőt is lendületesen kezdte az Arsenal, és az 56. percben megszerezte a vezetést. A középső védő Ben White tört kapura, de szerelni tudták, a labda azonban Emile Smith Rowe elé került, a 21 éves angol középpályás pedig 17 méterről a bal alsó sarokba lőtt.
A folytatásban az Arsenal kontrollálta a meccset, Aubameyangnak volt még egy lesgólja is, de nem tudott újabb gólt szerezni az észak-londoni csapat. A Watford először a 85. percben lőtt kapura a meccsen, a 86. percben pedig majdnem kiegyenlített. Egy hosszú indításra Aaron Ramsdale, az Arsenal kapusa jött ki pocsék ütemben, a bal szélen felfutó Joshua King megtolta mellette a labdát és már csak az üres kapuba kellett volna lőnie, de éles szögből nem találta el a kaput.
A 90. percben még Juraj Kucka megkapta a második sárga lapját, így a Watfordnak emberhátrányban már nem volt esélye az egyenlítésre, az Arsenal pedig behúzta a három pontot és sorozatban a nyolcadik meccsét vívta meg veretlenül a Premier League-ben.
A Tottenham kispadjára hét közben kinevezett Antonio Conte 0-0-s döntetlennel tért vissza a Premier League-be. Csapata az Everton otthonában játszott gól nélküli döntetlent.
Premier League, 11. forduló:
Arsenal-Watford 1-0 (0-0)
Everton-Tottenham Hotspur 0-0
Leeds United-Leicester City 1-1 (1-1)
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 38 | 28 | 3 | 7 | 96-34 | 62 | 91 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 39 | 28 | 5 | 6 | 91-29 | 62 | 90 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 38 | 24 | 4 | 10 | 86-41 | 45 | 82 | V D GY D GY |
4. | Aston Villa | 38 | 20 | 10 | 8 | 76-61 | 15 | 68 | GY D V D V |
5. | Tottenham Hotspur | 38 | 20 | 12 | 6 | 74-61 | 13 | 66 | V V GY V GY |
6. | Chelsea | 38 | 18 | 11 | 9 | 77-63 | 14 | 63 | GY GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 38 | 18 | 14 | 6 | 85-62 | 23 | 60 | GY GY D V GY |
8. | Manchester United | 38 | 18 | 14 | 6 | 57-58 | -1 | 60 | D V V GY GY |
9. | West Ham United | 38 | 14 | 14 | 10 | 60-74 | -14 | 52 | V D V GY V |
10. | Crystal Palace | 38 | 13 | 15 | 10 | 57-58 | -1 | 49 | GY D GY GY GY |