Budapest, 2022. március 6.
Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában játszott Ferencvárosi TC - Kisvárda Master Good mérkőzésen a Groupama Arénában 2022. március 6-án. A címvédő Ferencváros 2-1-re győzött.
MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Senki nem volt igazán elégedett a megszólalók közül a 2-2-re végződő Puskás Akadémia-Ferencváros NB I-es rangadó lefújása után. Sztanyiszlav Csercseszov, a listavezető fővárosi csapat szakvezetője azt emelte ki, hogy továbbra is az ő kezükben van a bajnoki cím sorsa, Hornyák Zsolt felcsúti edző szerint pedig második félidei játékukkal rászolgáltak volna a győzelemre.
"Lehet azon tanakodni, hogy egy pontot nyertünk, vagy kettőt vesztettünk – kezdte az M4 Sportnak a lefújás után nyilatkozva Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője. – A válogatott szünet után mindig nehéz egy kicsit megtalálni az egyensúlyt, ezért is lendültünk nehezen játékba, de utána mégis sikerült 2-0-ra vezetnünk. Azt hiszem, egyik csapat számára sem volt könnyű a meccs, mi pedig a második gólunk után vesztettünk a koncentrációnkból.
Viszont továbbra is 7 ponttal vezetünk a Puskás Akadémia előtt, a többi csapat előtt pedig még nagyobb az előnyünk, kézben tartjuk a bajnokságot.
A következő fordulókban pedig Laiduni és Botka is visszatérhet."
Hornyák Zsolt, a felcsútiak edzője egyszerre volt elégedett és elégedetlen a lefújást követően, ugyanakkor nem rejtette véka alá, hogy szerinte melyik csapat játszott jobban a rangadón.
"Csalódott vagyok, de főleg az első félidő miatt.
A második félidőben viszont egyértelműen feljavultunk, és mi voltunk a jobb csapat, mi álltunk közelebb a győzelemhez
– jelentette ki határozottan Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia edzője. Meglepő, hogy egy olyan erős csapat, mint a Fradi, a végén átállt öt védős rendszerre. Ha az első félidőben is úgy játszottunk volna, mint a másodikban, akkor simán nyertünk volna. Domináltunk, és bíztam benne, hogy tudunk újabb gólt szerezni, ezért is nem cseréltem a 75. percig, akkor is csak kényszerből, egy sérülés miatt nyúltam bele a csapatba, amelyik remekül játszott.
"Bánt, hogy kétgólos vezetés után nem tudtuk megtartani az előnyünket, pedig ezúttal komoly esélyünk volt, hogy végre nyerjünk Felcsúton.
De az az igazság, hogy a második félidei játékunk alapján nem volt bennünk a győzelem,
fejlődnünk kell abban, hogy 90 percen át tudjuk irányítani a meccseket" – mondta a Ferencváros válogatott kapusa, Dibusz Dénes, akihez hasonlóan a Puskás Akadémia csapatkapitánya sem volt maradéktalanul elégedett.
"Kicsit hiányérzetem van, mert 0-2 után visszajöttünk a meccsbe, úgy, hogy a helyzetek alapján nyerhettünk is volna. Úgy kell folytatnunk, ahogy a második félidőben játszottunk. Nem volt vesztenivalónk, rájuk kellett mennünk a szünet után" – monda a felcsútiak rutinos játékosa, Szolnoki Roland.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!