A mindössze 14 éves autista fiú számára olyan nagy megrázkódtatás volt az eset, hogy csak órákkal később tudott megnyugodni, de aznap nem volt képes elaludni. Ronaldo az eset után nyilvánosan bocsánatot kért a fiútól, de az édesanya szerint ez kevés. A fia ugyanis érzelmi megrázkódtatást szenvedett, ráadásul a kézfején is zúzódások keletkeztek.
A gyermek édesanyja, Sarah Kelly most úgy nyilatkozott, hogy életében nem találkozott még olyan arrogáns emberrel, mint Ronaldo. "Teljesen szürreális volt az egész. Felhívott telefonon, hogy bocsánatot kérjen, de folyamatosan Jacknek szólított, pedig én Sarah vagyok" - mondta az édesanya. "Többször modtam neki, hogy a fiam Jack, de nem vele beszél, ez azonban nem érdekelte őt. Állandóan azt hajtogatta, hogy ő nem rossz apa. Erre azt válaszoltam, hogy sosem gondoltam róla, hogy rossz apa lenne.
Erre előjött azzal, hogy mennyire nehéz az élete, mert az édesapja fiatal korában meghalt. Mondtam neki, ez szomorú dolog, de ezzel nincs egyedül a világon. Egészen szürreális beszélgetés volt ez."
Ez a telefonbeszélgetés azok után történt, hogy az édesanyát valaki felhívta és számon kérte, hogy mer bármit is nyilatkozni a portugálról. "Egy Sergio nevű férfi telefonált és azt állította, hogy ő Ronaldo menedzsere. Azt mondta, találkozzunk a városban, ott lesz a focista is. Nemet mondtam. Erre kiabálni kezdett velem, hogy tudom-e ki az a Cristiano Ronaldo?
Azt válaszoltam, hogy tudom és leraktam a telefont. Ekkor nagyon sírtam, mert megfélemlítve éreztem magam" -
mondta el az édesanya.
"Igazságot akarok tenni, mert az, hogy Ronaldót 200 fontra megbüntették, az semmi. Azt akarom, hogy felelősségre vonják azért, amit tett . Az egyetlen módja annak, hogy igazságot szerezzünk, ha folytatjuk a harcot" - mondta az elkeseredett nő.
Forrás és forrás