Drámai sérülés a Fradi-meccsen
![2022.10.27., Budapest, Gruopama Aréna, Groupama, Fradi, FTC, AS Monaco, labdarúgás, gól](https://cdn.origo.hu/2023/12/qw3Ug8mco-lmp-6eFq_z9yIZHCl76eXIGbUCEdjndIg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxZGY4ZDUyZWY3OTQzMTk4YjQ1Y2MwZTcyNjBiNmU4.webp)
A Monaco elleni 1-1-es döntetlennel kiharcolt óriási európai kupabravúr után Sztanyiszlav Csercseszov alaposan felforgatta a kezdőcsapatot. A csütörtöki 11-ből Kristoffer Zachariassen, Aissa Laidouni, Henry Wingo, Vécsei Bálint és Ryan Mmaee is a kispadon kezdett, míg Adama Traoré ezúttal nem volt ott a meccskeretben. A bajnoki címvédő kezdője azért így sem tűnt gyengének:
A Honvéd elleni bajnoki botránya után egy hónapra eltiltott, korábban a Fradit is irányító Ricardo Moniz távollétében a zöld-fehéreknél játékosként megforduló Julian Jenner ült a ZTE kispadján, az egerszegi csapat pedig ebben a felállásban kezdte a mérkőzést.
Májernek már a harmadik percben egy jó belépéssel kellet blokkolnia Marquinhos lövését, majd Knoester fejesét védte Demjén. A vendég kapusnak az ötödik percben már bravúrra volt szüksége, hogy védeni tudja Esiti tíz méterről megeresztett lövését.
A 13. percben azonban már ő sem tudott segíteni: egy percce Tajti szabadrúgása és Mocsi Dibusz ölében landoló fejese után, Marquinhos ugratta ki Tokmacot, a norvég csatár lefutotta a védőjét, és precízen kilőtte a jobb alsó sarkot (1-0).
A Fradi gólját ide kattintva tudja megnézni!
A 17. percben Ikoba fejelhetett, de a labda elkerülte Dibusz kapuját. A 23. percben aztán már csak centik hiányoztak a ZTE egyenlítéséhez, Meschak gyönyörűen tekert a tizenhatosról, de a kapufa mentett Dibusz helyett, a kipattanó pedig Samy Mmaee-ról nem a kapuba, hanem mellé pattant.
A 32. percben Ikoba elől kellett mentenie az ötösön belül a Dibusznak és a Fradi védelmének közös erővel, a túloldalon pedig Marquinhos került helyzetbe, de Demjén is védeni tudta a brazil játékos 11 méterről leadott lövését. A 37. percben Meschak megcsinálta ugyanazt, mint negyedórával korábban,
ezúttal azonban nem a kapufát találta el, hanem Dibusz tolta a léc fölé a labdát a remek lövés után.
Az 50. percben Huszti és Boli fejelt össze egy felugrás során, a Fradi csatára leérkezéskor még be is verte a fejét a talajba. Mindkét játékoshoz azonnal érkezett az ápolás, Bolit körbevették a mentősök és a csapattársak. Még a két szurkolótábor is elhallgatott ezeben a percekben. Az elefántcsontparti támadót végül hordágyon vitték le, de eszméleténél volt, tudta mozgatni a kezét.
A helyére azonban Ryan Mmaee érkezett a pályára, akivel együtt a Mercier-t váltó Zachariassen is beállt. A televíziós közvetítésből később kiderült, hogy Boli magánál van, és kommunikálni is tud az orvosokkal.
A 60. percben Tokmac rúghatta volna meg a második gólját, de Huszti belevetődött a Fradi csatárának nyolc méterrő leadott lövésébe. Három perccel később Marquinhos kapott remek ütemű kiugratást Tokmactól, de a brazil játékos gurítását elcsípte Demjén.
A 67. percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Zachariassen lódult meg a Laidounitól kapott labdával, és Demjént kicselezve a kapuba a ZTE kapujába gurított. A partjelző azonban lest intett, amit a videobíró meg is erősített. A 71. percben Auzqui passza után Ryan Mmaee passzolt a kapu mellé - kicsit nagyobb koncentrációval már több góllal is vezethetett volna a Fradi.
A 74. perctől Ryan Mmaee pillanatai következtek: a marokkói csatár előbb egy kiugratás után nem tudta átemelni a labdát Demjénen, majd Auzqui passza után bombázott jobbról a kapu mellé-fölé. A számos kihagyott helyzet után a 79. percben aztán a Fradi csak eldöntötte a három pont sorsát: egy szöglet után Besic fejelte okosan középre a labdát a jobb kapufától, a másik oldalon érkező Annderson Esiti pedig közvetlen közelről a kapuba sodorta a labdát (2-0). A videobírónak meg kellett erősítenie, hogy Besic nem volt lesen, így ünnepelhetett a Ferencváros.
A meccs azonban nem dőlt el, mert a 84. percben szépített a ZTE:
Szalai lövését csak kiütni tudta Dibusz, az érkező Ikoba pedig a közelről a Fradi kapujába bombázott (2-1). A zalaiak csatárának ez volt a nyolcadik gólja az idényben, amivel a góllövőlista élére állt.
Boli és Huszti ápolása, illetve a videozások miatt Farkas Ádám kilenc percet hosszabbított, de az eredmény már nem változott, azaz a címvédő Ferencváros megerősítette vezető helyét a tabellán.
Eredmény, NB I, 13. forduló:
Ferencváros - Zalaegerszegi TE 2-1 (1-0)
Groupama Aréna, 9107 néző, v.: Farkas Ádám
gól: Tokmac 13., Esiti 79., ill. Ikoba 84.
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |