Cristiano Ronaldo Messiék ellen debütál Szaúd-Arábiában
![fbl Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/yWQiGvT6jBo_1kToHM6qr8hPf5zhcACjEdhYfQfa-C8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxNGUzNjE1ZWJlZTQ2MGU5MjhmNjU1NjYyY2Q0NDYz.webp)
A Paris Saint-Germain Ázsiába utazik, ahol január 19-én és január 20-án is pályára lép, első alkalommal éppen Rijadban, ahol az al Hilal és az al Naszr csapatainak legjobbjaiból alkotott vegyes csapat lép majd pályára a PSG ellen.
Garcia nem örül a fellépésnek, már csak azért sem, mert nem a teljes al Naszr léphet pályára, ugyanakkor három nappal később bajnoki vár a csapatára. Itt debütálhat majd hivatalos meccsen az al Naszr színeiben Cristiano Ronaldo, aki Angliából hozott magával kétmeccses eltiltást, amiért kiverte a telefont egy Everton-szurkoló fiú kezéből.
„Kicsit olyan Ronaldo érkezése, mint amikor Pelé az Egyesült Államokba szerződött. Jó nekünk, jó az országnak. Cristiano Ronaldo több, mint egy játékos, a világ egyik legjobbja. Hihetetlen milyen figyelmet irányított a klubra. 800 ezer követőnk volt, most pár hét alatt 10 millió lett ebből a közösségi oldalakon" – mondta Garcia.