Az első félidőben hiába birtokolta többet a labdát a hazai együttes, mezőnyfölénye meddőnek bizonyult. Kétszer kapufáig, egyszer pedig lesgólig jutott a Kisvárda, a vezetést viszont a paksiak szerezték meg egy szerencsétlen mozdulat miatt megítélt büntetőt értékesítve.
A tolnaiaknak ez az egy kapura lövésük volt a hivatalos statisztika szerint a szünetig, melyre így előnnyel vonulhattak.
Fordulás után nagy lendülettel küzdött az egyenlítésért a hazai együttes, amely egy szabadrúgáskombináció után tizenegyeshez jutott, a vendégvédő ugyanis becsúszás közben felemelt kézzel ért a labdához. A büntetőt higgadtan értékesítette Mesanovic, ezt követően pedig a Paks is támadóbb felfogásban folytatta a meccset. A hajrá kezdetén egy kisvárdai szöglet után Ötvös eszmélt a leggyorsabban és közelről bevette a rivális kapuját, így a hazai csapat megfordította a mérkőzés állását.
Ezzel azonban még nem volt vége a fordulatoknak, a hosszabbítás első percében ugyanis Skribek balról érkező beadására rosszul reagált a várdai kapus, akinek a lábai között a hálóba pattant a labda.
A Paks döbbenetes egyenlítő gólja a linkre kattintva megtekinthető.
49Bence Ötvös |
62Barnabás Varga |
72József Windecker |
80Bence Ötvös |
85Attila Osváth |
90Ottó Hindrich |
91Alen Skribek |
Hindrich
Navratil
Gey
Kovacic
Melnyk
Makowski
Camaj
Ötvös
Jovicic
Odintsov
Haraszti
Osváth
Kádár
Papp
Szabó
Varga
Szabó
Sajbán
Simon
Gévay
Hahn
Kisvárda
89Ottó Hindrich 90 |
20Jaroslav Navratil 71 |
2Viktor Gey |
24Dominik Kovacic |
25Matheus |
18Bohdan Melnyk |
9Rafal Makowski 83 |
7Driton Camaj |
6Bence Ötvös 80 49 |
3Aleksandar Jovicic |
12Artem Odintsov |
10Kristopher Vida |
11Lucas |
23Imre Antal Széles |
40Mario Ilievski |
88Erik Czérna |
97Milos Spasic |
27Jasmin Mesanovic 87 64 |
55Nazar Ponomarenko |
Paksi FC
10Zsolt Haraszti 61 |
11Attila Osváth 85 |
14Tamás Kádár |
21Kristóf Papp |
30János Szabó |
23Barnabás Varga 62 25 |
27Bálint Szabó 61 |
7Máté Sajbán 86 |
25Barnabás Simon |
3Zsolt Gévay |
6János Hahn |
8Balázs Balogh |
12Gábor Vas |
17Alen Skribek 91 |
18Gergő Gyurkits |
20Nikolasz Kovács |
2Ákos Kinyik |
22József Windecker 86 72 |
1Gergely Nagy |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |