Bombameglepetés az NB II borsodi rangadóján
![Eppel Márton, DVTK, Diósgyőr](https://cdn.origo.hu/2023/12/Dx16_9JbQAlCnXDMvuaYPp-HInQYup_MZu68ap-rDn8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I1YzFmMjE1NGRhZjQxNmZhYmQ2Y2Y1MjEzMGExYmMz.webp)
A miskolciaknak a vereséggel ötmeccses győzelmi szériája szakadt meg. A barcikaiak győztes gólját Kurdics Levente rúgta a 43. percben. A továbbra is 55 pontos DVTK a vereség ellenére is a tabella élén fogja zárni a fordulót, miután a második helyzett MTK egy győzelemmel is csak két pontra tudja meközelíteni a borsodiakat.
Az élvonalból tavaly nyáron kieső Budafok ugyan hátrányba került Szentlőrincen, de a második félidőben fordítani tudtak, és már a tabella 11. helyén állnak.
A Soroksár a mesterhármast elér Lovrencsics Balázs vezérletével verte nagyon simán a Haladást.
A PMFC-nek annak ellenére nem sikerült begyűjtenie mindhárom pontot, hogy az utolsó negyedórában emberelőnyben játszott. Weitner Ádám együttese így nem igazán tudta kihasználni a listavezető DVTK kazincbarcikai vereségét.
Nyert ugyanakkor a második helyen álló MTK, amely odahaza egy góllal verte a Mosonmagyaróvárt.
Merkantil Bank Liga NB II, 25. forduló:
Soroksár SC-Szombathelyi Haladás 4-0 (2-0)
Kolorcity Kazincbarcika SC-Diósgyőri VTK 1-0 (1-0)
Gyirmót FC Győr - HR-Rent Kozármisleny 2-0 (1-0)
Szentlőrinc-Budafoki MTE 1-2 (1-0)
Dorogi FC-Békéscsaba 1912 Előre 1-1 (1-0)
Pécsi MFC-Aqvital FC Csákvár 1-1 (1-1)
MTK Budapest-Credobus Mosonmagyaróvár 1-0 (1-0)
Tiszakécskei LC-ETO FC Győr 0-2 (0-1)
FC Ajka-Nyíregyháza Spartacus FC 4-1 (1-0)
hétfőn játsszák:
Szeged-Csanád Grosics Akadémia - BFC Siófok 19.00
Az élcsoport állása: 1. Diósgyőr 55 pont, 2. MTK 53, 3. Pécs 44