A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
15:50VívásFrance-Hungary
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának rangadóján a harmadik helyen álló Newcastle United 2-0-ra kikapott a második Arsenaltól a St James' Parkban, ezzel az észak-londoni csapat továbbra is harcban van a bajnoki címért.

A Newcastle United remek formában várhatta a rangadót, ugyanis Eddie Howe együttese a legutóbbi három bajnokiját megnyerte, méghozzá 13:3-as gólkülönbséggel. Az Arsenal a hét közben ugyan magabiztosan legyőzte a gödörben lévő Chelsea-t, előtte azonban Mikel Arteta csapata négy meccsen keresztül nyeretlen volt, ráadásul a baszk edző továbbra sem számíthatott a védelem legjobbjára, a francia William Salibára, akinek a kiesése egybeesik az Arsenal hullámvölgyének kezdetével.

A Newcastle elképesztő tempóban kezdte a meccset, és már a második percben lőtt egy kapufát Jacob Murphy révén. A folytatásban is a Szarkák domináltak, a nyolcadik percben pedig majdnem kiharcoltak egy 11-est. Egy visszatett labdát a brazil válogatott Bruno Guimaraes lőtt 14 méterről kapura, labda azonban a lengyel Jakub Kiwior kezére pattant, Chris Kavanagh játékvezető pedig azonnal a büntetőpontra mutatott.

Chris Kavanagh visszavonta a Newcastle-nek megítélt tizenegyest Forrás: AFP/Lindsey Parnaby

Azonban a VAR-szobából kihívták a játékvezetőt, aki videózás után visszavonta a tizenegyest, mert a lengyel védőnek a combjáról pattant a kezére a labda.

Az Arsenal kis túlzással a 14. percben lépte át először a fél pályát, és azonnal megszerezte a vezetést Martin Ødegaard találatával.

Jorginho átadása után a norvég középpályás teljesen szabadon vehette át a labdát, és 23 méterről kilőtte a bal alsó sarkot.

  • Ødegaard büntetők nélkül jutott el 15 bajnoki gólig, ami középpályásként a legtöbb a Premier League történetében.
  • Ødegaard és a brazil Gabriel Martinelli is 15 gólt lőtt az idei Premier League-szezonban, ami rekord az Arsenal történetében, mert korábban sosem fordult elő, hogy a csapatban ketten is legalább 15 gólig jussanak el egy szezonon belül.
Martin Odegaardnak elképesztő szezonja van Forrás: NurPhoto via AFP/MI News

A folytatásban fokozta a nyomást a Newcastle, de az Arsenalnak így volt területe kontrázni, és akár az előnyét is növelhette volna, de előbb Martinelli, majd az angol válogatott Bukayo Saka is kihagyott egy ziccert.

Ezt követően kiegyenlített volt a játék, de folyamatosnak nem nevezhető, mert rendkívül paprikás volt a hangulat.

A rengeteg lökdösődés és reklamálás miatt a játékvezető hét percet hosszabbított, a végén pedig az Arsenal növelhette volna az előnyét. Martinelli visszatett labdája után Ødegaard fektette el Dan Burnt a tizenhatoson belül, ziccerbe került, de a közeli lövését Nick Pope hatalmas bravúrral védeni tudta, ezzel a Newcastle kapusa a harmadik a nagy védésével meccsben tartotta csapatát.

Az angol válogatott Nick Pope volt a Newcastle legjobbja az első félidőben Forrás: AFP/Lindsey Parnaby

A második félidőt megint a Newcastle kezdte jobban, és újabb kapufát lőtt. A 48. percben Jacob Murphy ment el a jobb szélen, a középre nyesett labdáját pedig a svéd válogatott Alexander Isak fejelte négy méterről a bal kapufára. Egy perccel később újabb hatalmas helyzetet hagyott ki a Newcastle. Egy jobb oldali szabadrúgásra Fabian Schär robbant be, de a svájci védő ötméteres fejesét Aaron Ramsdale hatalmas bravúrral védte.

Ezt követően magához tért az Arsenal, és az 51. percben az észak-londoni csapat is lőtt egy kapufát. Martinelli tört kapura a bal oldali félterületből, majd Schär szorításában 13 méterről eltekerte a labdát a hosszú felső irányába, de a keresztlécet találta telibe.

A folytatásban többet volt a labda az Arsenalnál, a Newcastle játékosai pedig rendkívül durván futballoztak, de Chris Kavanagh játékvezető valószínűleg a elfelejtett magával lapokat hozni a meccsre, mert arra sem adott semmit, amikor Gabriel Jesust a 67. percben tiszta erőből arcon könyökölték.

A Newcastle kőkemény meccset játszott az Arsenallal Forrás: AFP/Lindsey Parnaby

A 70. percben aztán növelte az előnyét az Arsenal.

Martinelli ment el a bal oldalon, betört a tizenhatoson belülre, majd keményen középre lőtt, a menteni igyekvő Schär pedig a saját kapujába pöckölte a labdát.

  • Az Arsenalnak az idei szezonban ez volt a negyedik olyan gólja, amit az ellenfél lőtt a saját kapujába. A Brighton és a Liverpool mellett az Arsenal a legtöbb öngóllal rendelkező csapat, ráadásul mind a négy öngólt idegenben szerezték.
Fontos meccset nyert az Arsenal Forrás: AFP/Lindsey Parnaby

Az utolsó bő húsz percben a Newcastle United mindent megtett a szépítésért, de az Arsenal védelme jól zárt, így az eredmény már nem változott.

Győzelmével az Arsenal egy pontra megközelítette a listavezető Manchester Cityt, azonban Pep Guardiola csapata egy meccsel kevesebbet játszott, így vesztett pontok tekintetében néggyel jobban áll, mint az észak-londoni csapat.

14GólMartin Oedegaard
71ÖngólFabian Schaer
73Sárga lapDaniel Burn
96Sárga lapFabian Schaer
96Sárga lapEdward Nketiah
Összeállítások
4-3-3
4-3-3
Football Pálya

Kezdők
Cserék

Kezdők
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 38 28 3 7 96-34 62 91
GY
GY
GY
GY
GY
2.
Arsenal 39 28 5 6 91-29 62 90
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Liverpool 38 24 4 10 86-41 45 82
V
D
GY
D
GY
4.
Aston Villa 38 20 10 8 76-61 15 68
GY
D
V
D
V
5.
Tottenham Hotspur 38 20 12 6 74-61 13 66
V
V
GY
V
GY
6.
Chelsea 38 18 11 9 77-63 14 63
GY
GY
GY
GY
GY
7.
Newcastle United 38 18 14 6 85-62 23 60
GY
GY
D
V
GY
8.
Manchester United 38 18 14 6 57-58 -1 60
D
V
V
GY
GY
9.
West Ham United 38 14 14 10 60-74 -14 52
V
D
V
GY
V
10.
Crystal Palace 38 13 15 10 57-58 -1 49
GY
D
GY
GY
GY
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!