Real Madrid-focistát igazolt a Diósgyőr
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/5Pfvs4GpzHK4WN2dhO-DN9kOCBZwSL74LuvpkX6OslM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmYzRmYzMyMDY1ODQ2NTBhY2M5MDJmMWU3NDY0Nzgw.webp)
"A Real Madrid akadémistáitól mindenhol sokat várnak, így biztos vagyok benne, hogy tőlem is. Emberként és labdarúgóként ott tanultam mindent, most azért érkeztem Diósgyőrbe, hogy megmutassam a tudásom" - idézte a klub pénteki közleménye a Franchu becenéven futballozó dél-amerikai játékost, aki a pálya szélén és középen is elsősorban a támadásépítésből veszi ki a részét.
A 25 éves Feuillassier Argentínában született, de már gyerekkorában Madridba költözött, ahol a Real utánpótlásában kezdett el futballozni.
Egészen 22 éves koráig szerepelt a madridiaknál, akiknél rendszerint a tartalékok között játszott, de a Király Kupa 2017/2018-as kiírásában két mérkőzésen az első csapatban is pályára lépett.
2020-tól a spanyol másodosztályban szerepelt, a Fuenlabrada, az Eibar, majd a Cartagena labdarúgójaként.
Feuillassier szeptember 1-jén felbontotta szerződését az Eibarral, így szabadon igazolhatóvá vált. Ezt követően megfelelt minden ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, majd pénteken aláírta új szerződését, és szombaton már pályára is léphet a Diósgyőrben a Kazincbarcika elleni felkészülési mérkőzésen.