„A VSE elnöksége megtárgyalta az ügyet, és kinyilvánította, hogy Révész Attila érdemeit eddig is és ezután is elismeri, ezért arra tesz javaslatot, hogy folytassuk a közös munkát, azaz a 2024/25-ös idényben együttes összefogással ismét az NB I-be vezessük vissza a kisvárdai labdarúgócsapatot” - idézi az MTI Maklári Balázs elnök közleményét.
Ezt elképzelhetetlennek tartja az elnökség Révész Attila munkája nélkül. Erre figyelemmel a jogviszonyok megszüntetésére irányuló kezdeményezést nem fogadtuk el, és kezdeményeztük a közös munka folytatására vonatkozó tárgyalásokat
– olvasható a szabolcsi klub honlapján megjelent közleményben.
Révész Attila kedden az M1 aktuális csatornának elmondta: részéről hiba volt, hogy különböző okok miatt sokkal kevesebbet tudott a napi munkába beletenni, ezért az írásbeli felmondását már beadta. A vártnál gyengébb szereplés okai között említette, hogy az idény elején a pálya használhatatlansága miatt sok mérkőzést kellett idegenben játszaniuk, a "fiatal szabály" miatt gyengültek, novemberben edzőváltás történt, ráadásul több olyan játékos, akinek meghatározó szerepet szántak, csalódást okozott.
A sportigazgató úgy látta, hogy Feczkó Tamás vezetőedzőnek kellett volna vállalnia konfliktusokat azokkal a játékosokkal, akikből így lehetett volna kihozni a legjobbat.
A Kisvárda a 11. helyen végzett az OTP Bank Ligában, így utolsó előttiként búcsúzott.
Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.