Az angol fociválogatott szövetségi kapitánya, Gareth Southgate június 6-án hirdette ki a szűkített Eb-keretet, amelyben többek között Harry Maguire és Jack Grealish sem kapott helyet. Utóbbi tavaly fantasztikus szezont zárt a Manchester City játékosaként, ugyanis a Premier League és az FA-kupa mellett a Bajnokok Ligáját is megnyerte a csapattal. A nemrég véget ért idényben - mely során ismét az élen végzett a PL-ben Pep Guardiola csapata - a 28 éves szélső csupán 20 bajnokin lépett pályára, minden sorozatot figyelembe véve pedig mindössze három gólig és három gólpasszig jutott. Az angol szurkolók ettől függetlenül nagyon hiányolják a nemzeti együttesből az egyik legnépszerűbb hazai futballsztárt, aki így most otthon a gyönyörű modell barátnőjével, Sasha Attwooddal vigasztalódhat.
Grealish és menyasszonya 16 éves koruk óta vannak együtt, de csak tavaly költöztek össze, ám decemberben ijesztő pillanatokat kellett a fiatal lánynak átélnie, miután betörtek hozzájuk. A The Sun információi szerint Sashát 13 éves korában fedezte fel egy modellügynökség, miközben az édesanyjával vásárolt Birminghamben. Az angol lány azóta komoly karriert futott be modellként, többet között a Loreal és a Lounge fehérneműmárkának is volt a modellje.
A 27 éves modell-influenszert közel 300 ezren követik az Instagramon, ahol rendszeresen oszt meg magáról lélegzetelállító fotókat.
Íme, egy összeállítás a legjobb képeiből:
Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.