Következő mérkőzések
Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia
Vágólapra másolva!
A korábbi sajtóhíreknek megfelelően két mérkőzésre eltiltották Merih Demiralt, az Európa-bajnoki negyeddöntős török labdarúgó-válogatott középhátvédjét, de az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) az angol válogatott Jude Belingham ügyében is döntést hozott.

Demiral szerezte csapata mindkét gólját kedden az Ausztria ellen 2-1-re megnyert nyolcaddöntőben, de második találatának ünneplése során politikai jelentésű, nacionalista tartalmú kézmozdulatot tett, amivel nagy felháborodást váltott ki - írja az MTI.

Merih Demiralt két mérkőzésre eltiltották
Fotó: AFP

Két mérkőzésre eltiltották a törökök sztárfocistáját

Az UEFA fegyelmi testülete ezért kétmeccses eltiltással sújtotta a 26 éves török focistát, aki az indoklás szerint "nem tartotta be az általános viselkedési szabályokat, sporttal nem kapcsolatos üzenet közvetítésére használta fel a mérkőzést, valamint megkárosította a labdarúgás hírnevét".

Demiral eltiltása azt jelenti, hogy a védő biztosan nem játszhat szombaton Berlinben a Hollandia elleni negyeddöntőben, valamint a törökök továbbjutása esetén az elődöntőt is ki kell hagynia, vagyis legközelebb csak akkor léphet pályára, ha a török válogatott bejut a fináléba.

Törökországban már az eltiltás meg nem erősített sajtóhíre is komoly felháborodást keltett: a külügyminisztérium elítélte és elfogadhatatlannak minősítette az UEFA vizsgálatát, sőt, bekérette a német nagykövetet.

Bellingham sem úszta meg a büntetést

Az UEFA emellett Jude Bellingham Szlovákia ellen szerzett gólja utáni gólöröme kapcsán is döntést hozott. A Real Madrid középpályása az Eb eddigi legszebb góljával egyenlített, s mentette hosszabbításra a nyolcaddöntős párharcot az angoloknak, majd a gólja után gusztustalan mozdulatokat tett a szlovák szurkolók felé. Az obszcén gesztus miatt az európai szövetség végül nem tiltotta el Bellinghamet, de megbüntette 30 ezer euróra.

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet. 

Mindent egy helyen az Eb-ről