A nyáron nagy átalakuláson átesett Újpest két vereség után a vendég Fehérvár ellen szeretette volna megszerezni első pontjait, a piros-kékek teljesítményét előzetesen szintén befolyásolhatta a nemzetközi kupaszereplésük, mivel csütörtökön még Cipruson volt fellépésük.
A meccs többek között Bartosz Grzelak személye miatt is igazán pikáns volt, ugyanis az Újpest edzője több játékossal egyetemben - többek között Gergényei, Bese, vagy éppen Karamoko - éppen Székesfehárvárról került a fővárosba a nyáron.
Az Újpest kezdett veszélyesebben a mérkőzésen, de Tóth Balázsnak nem kellett igazán nagy védést bemutatnia az első negyedórában, egyedül Ljujics lapos lövésére kellett odaérnie. A folytatásban már sokkal kiegyenlítettebb volt a mérkőzés, a Fehérvár előtt is adódtak jó lehetőségek, de Piscitelli is állta a sarat.
A 24. percben szerezte meg a vezetés az Újpest, amikor Matija Ljujics Karamoko passza után 15 méterről kilőtte a jobb felsőt.
A gólt követően is visszaállt a találkozó a korábbi kerékvágásba, kiegyenlített csatát láthatott a közönség, a Fehérvár próbálta feljebb tolni a védekezését. A 35. percben a semmiből egyenlíthetett volna a Fehérvár, de Gradisar hat méterről éppen Piscitelli kezébe fejelte a labdát. Pillanatokkal később ismét Gradisar került nagy helyzetbe, de ezt is elrontotta a fehérvári támadó. Amikor már azt lehetett érezni, hogy fölényben játszik a Fehérvár, jött az újabb újpesti gól:
a 42. percben Ljujics hozta kihagyhatatlan helyzetbe Fran Brodicot, aki az üres kapura nem hibázott öt méterről.
És itt még nem volt vége az első félidőnek, még Nunes is fejelt egy gólt hat méterről, így 3-0-s újpesti előnnyel mentek a csapatok a szünetre.
Az Újpest a háromgólos előnye birtokában sem állt le, az 53. percben már 4-0 volt az állás:
Bese lekészített labdája után Tajti Mátyás hét méterről lőtte ki a bal alsót.
A Fehérvár ment előre becsülettel legelaább a szépítő gólért, de ez nem a vendég csapat napja volt, ha nem a támadók rontották el a lövéseket, utolsó passzokat, akkor Piscitelli tudott védeni.
Pető Tamás még cserékkel próbálta felrázni a csapatát az utolsó húsz percre, ahogy a másik oldalon Bartosz Grzelak is változtatott, közben a lila-fehér csapat szurkolói értető módon nagyon élvezték a meccset. A 75. percben Stefanelli lövése után kellett nagyot védenie Piscitellinek, semmi nem akart összejönni a Fehérvárnak.
Egészen a 90. percig, amikor Milicevic beadása után a fiatal, mindössze 16 éves Kovács Patrik fejelt hat méterről a kapuba.
Az utolsó percekben újabb gól már nem eett, így az Újpest így 4-1-re nyert.
Az Újpest két vereséget követően az első sikerét szerezte a mostani szezonban, míg a Fehérvár egy-egy döntetlen és győzelem után elszenvedte az első vereségét.
OTP Bank Liga, 3. forduló:
Újpest FC-Fehérvár FC 4-1 (3-0)
Szusza Ferenc Stadion, 5518 néző, v.: Berke
gólszerzők: Ljujics (24.), Brodic (42.), Nunes (45+3.), Tajti (53.), ill. Kovács P. (90.)
sárga lap: Csongvai (57.)
Újpest FC: Piscitelli - Bese (Babós, 82.), Nunes, Gergényi - Baranyai (Simon K., 55.), Tajti, Ljujic (Dénes, 71.), Tamás - Brodic, Karamoko (Mucsányi, 82.), Geiger (Radosevic, 55.)
Fehérvár FC: Tóth B. - Huszti, Serafimov, Spandler, Milicevic - Csongvai - Katona M. (Kovács M., a szünetben), Melnyik (Bedi, a szünetben), Christensen (Stefanelli, 70.), Pető (Babos, 70.) - Gradisar (Kovács P., a szünetben)