Vágólapra másolva!
Mint ismert, Kylian Mbappé és barátai a múlt héten két napra Svédországba látogattak, majd nagy botrányba keveredett a Real Madrid sztárja: a rendőrség nemi erőszak miatt nyomoz a focista ellen. Egybehangzó svéd sajtóhírek szerint a rendőrök egy fekete nadrágot, egy felsőt és egy bugyit foglaltak le. A stockholmi Bank Hotelt jelenleg tetthelyként kezelik, a nő a francia futballsztárt nevezte meg elkövetőként.

Az Aftonbladet forrásai szerint a bűncselekményt csütörtökön követhették el Stockholm központjában. 

Kylian Mbappé, Bank Hotel
Kylian Mbappé pénteken elhagyta a Bank Hotelt
Fotó: LARS HÖGLUND/Expressen

Bugyit és ruhákat foglalt le a rendőrség Kylian Mbappé nemi erőszak ügyében

Hétfőn rendőrök és technikusok voltak a helyszínen, abban a stockholmi szállodában, ahol a sztár és kísérete megszállt a látogatása alatt. A Real Madrid játékosa és barátai péntek délután szálltak fel Brommáról. Az Aftonbladet forrásai szerint a bejelentést múlt szombaton vette fel a rendőrség, miután a nő egészségügyi ellátást kért.

Az Expressen legfrissebb információi szerint a rendőrség a bizonyítékok felkutatása során ruhákat foglalt le. Egy bugyit, egy fekete nadrágot és egy fekete felsőt.

"A szállodában nincs senki, akinek bármilyen információja lenne. Teljes mértékben a rendőrség nyomozásán múlik az ügy. Nincs észrevételünk és nincs információnk sem – mondta a szálloda egyik alkalmazottja.

Lisa Lindwall szállodaigazgató sem akar semmit mondani az üggyel kapcsolatban.

"Nincs hozzáfűznivalóm az ügyhöz" - mondta.

Mbappé az X-en keresztül tagadta a vádakat  , és "álhírnek" nevezte azt. Közben a rendőrség és az ügyészség is szűkszavú a gyanúsítással és a nyomozással kapcsolatban.

Marina Chirakova ügyész megerősíti, hogy nemi erőszakról szóló bejelentés érkezett, de azt nem, hogy melyik személyről van szó.

A francia sztárfocista stockholmi tartózkodását nagy rejtély és titkolózás övezte. Többek között állítólag a Chez Jolie étteremben és az V éjszakai klubban is járt Mbappé.

A Real Madrid klasszisa a barátjával, a Bayer Leverkusen játékosával, Nordi Mukiele-vel együtt szórakozott lányokkal szerdán és csütörtökön. Az Expressen információi szerint szigorú mobiltelefon-tilalom volt érvényben a vendéglistán lévőkre. Érkezéskor a vendégeknek borítékokba kellett tenniük telefonjukat.

Kylian Mbappé
Kylian Mbappé ellen nyomoz a rendőrség
Fotó: Andres Bardell/Aftonbladet

További fotók a helyszínről ide kattintva érhetőek el. 

Az Aftonbaldet információi szerint szombaton és vasárnap a rendőrök és a helyszínelők a helyszínen voltak a Bank szállodában, ahol Mbappé és csapata a látogatás ideje alatt tartózkodott. Hétfőn néhány órán keresztül kint az utcában parkolt egy civil rendőrautó és egy helyszínelő autó.

Kylian Mbappé képviselői egyébként korábban közölték, határozottan elhatárolódnak, és az Aftonbladet információit „rágalmazó pletykának” tekintik, és megteszik az intézkedéseket. A francia L’Équipe úgy tudja, hogy Mbappé környezete tagadja ezeket a vádakat, míg a svéd igazságszolgáltatás - amely megerősítette a folyamatban lévő eljárást - továbbra sem hajlandó konkrétumokról beszámolni.

A francia lap is megerősítette, hogy bugyit, nadrágot és fekete felsőt foglaltak le a rendőrök, méghozzá mintavétel céljából.

A francia játékos 55 millió eurós ki nem fizetett bére miatt van vitában korábbi klubjával, a Paris Saint-Germainnel. Mbappé és a PSG kedden találkozik, találkozott volna az LFP fellebbviteli bizottságában.

"Ez már annyira kiszámíthatóvá vált. Egy nappal a meghallgatás előtt mintha véletlenül történne, ugye? - írta Mbappé.

Hétfő este Kylian Mbappé képviselői az AFP hírügynökségnek adott nyilatkozatukban közölték, határozottan elhatárolódnak, és az Aftonbladet információit „rágalmazó pletykának” tekintik, és megteszik az intézkedéseket.

„Ezek az állítások teljesen hamisak és felelőtlenek, terjesztésük elfogadhatatlan” - áll az AFP-nek küldött közleményben.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!