Vágólapra másolva!
Nemrég a Manchester United hazai pályán szenvedett 2-1-s vereséget a Fulham ellen. A meccs azonban nem elsősorban az MU újabb égése miatt hódította meg a világhálót, sokkal inkább Bruno Fernandes elképesztő, vagyis pontosabban pofátlan alakítása miatt. A portugál világsztár nem először bizonyította, hogy bár kiváló játékos, emberileg nem éppen a kisgyerekek példaképe. Persze nem egyedi a labdarúgás világában, hogy egy-egy játékos sérülést szimulál, vicces "haldoklik" a pályán, miközben semmi baja nincsen. Örök vitatéma, hogy az ilyen eseteket miként kellene, lehetne szankcionálni. Szóba került már a drukkerek és a szakemberek között is egy esetleges pár perces "kiállítás", eltiltás. Egyelőre azonban a játékosok nyugodtan színészkedhetnek, mondjuk legalább sok emlékezetes, vicces pillanatot okoznak a foci szerelmeseinek. A legemlékezetesebb szimulálásokat, színészi mutatványokat szedtük össze egy csokorba.

Bruno Fernandes jó színész lenne

Mi mással is kezdhetnék, mint Bruno Fernandes esetével. A Manchester United-Fulham (1-2) angol bajnokin a portugál sztár egy párharcot követően jelezte, súlyos sérülést szenvedett egy lövésnél, 

azonnal elképesztő "fájdalmak közepette" integetett az orvosoknak, de néhány másodperc múlva, amikor észlelte, hogy a játékvezető nem fújta le az esetet és újra jó helyzetbe kerülhet, már a társaknak mutatta, hogy kéri a labdát.

Nottingham Forest, Manchester United
Bruno Fernandes is imád szimulálni 
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

Természetesen semmi baja nem volt Bruno Fernandesnek, de szerencsétlenségére az internet világa nem felejt, az esetről készült videó bejárta a világhálót. A drukkerek nem is kímélték a portugál világsztárt, akadt olyan is, aki szerint hónapokra el kellene tiltani.

És hogy miért írtuk a bevezetőben, hogy nem az első eset, hogy Bruno Fernandes a szimulálásával kerül a középpontba? Nos, még 2022 novemberében - amikor a Manchester United az Old Traffordon 4-2-re legyőzte az Aston Villát az angol Ligakupa 3. fordulójában - Bruno Fernandes nevetséges színészkedéssel próbált szabadrúgást kiharcolni.

Egy szabadrúgás után Fernandes a Villa védője, Ezri Konsa mellett fájdalmas arccal összeesett, pedig a hátvéd szinte hozzá sem ért.

Persze nem Bruno Fernandes az egyetlen, aki kiválóan tudja eljátszani a futballpályán a nagyhalált. Igazán emlékezetes alakítást mutatott be tavaly a belga válogatott Yannick Carrasco is, aki egészen a szaúdi profi ligáig igazolt el egy kis bohóckodásért.

Ilyen nincs és mégis van: Oscar-díjas alakítások

Az al-Sabab játékosa, Yannick Carrasco az al-Hilal elleni bajnokin tett meg mindent azért, hogy a spanyol bajnoki és az Európa-liga serlege mellé esetleg egy Oscar-díjat is begyűjtsön. Bár Al-Bulajhi valóban hozzádobta a labdát, de nem akkora erővel, hogy úgy kelljen összeesnie a belgának, mintha csak másodpercei lennének hátra az életéből.

Egészen hihetetlen jelenet játszódott le a guatemalai harmadosztályban is még 2021-ben, amikor az egy játékos olyan szimulálást mutatott be, amelyhez talán még hasonlót sem láthattunk soha.

Nem gyakran kerül be a guatemalai harmadosztály a világ híreibe, ám ez is megtörtént, ehhez pedig csak mindenidők legszánalmasabb szimulálása kellett. A mérkőzésen valamilyen tárgyat dobtak a pályára, amikor az egyik focista felvette azt, nem sokkal később pedig megpróbálta eljátszani, hogy őt eltalálták.

A skót élvonalbeli labdarúgó-bajnokság a Celtic a vártnál nehezebben, 2-1-re győzte le a Motherwell együttesét hazai pályán még 2022-ben. A sikerhez mindent be kellett vetnie a Celticnek, olykor talán kicsit túlzásba is vitték. A hazai csapat angol válogatott kapusa, Joe Hart legalábbis biztosan. A 35 éves játékos nekifutott az ellenfél játékosának, Sondre Johansennek, majd elterült a földön. 

Még a játékostársait is megijesztette, azt hitték, hogy nagyobb a baj, de Hart gyorsan fel is pattant. A felvételeket elnézve ez nem is csoda, a kapus épphogy hozzáért az ellenfeléhez.

 Nem is csoda, hogy hatalmas népszerűségnek örvend a videó a közösségi médiában, mindenki a döbbenetes szimuláláson nevetett.


C. Ronaldo, Rivaldo és Neymar: a sztárok sem kivételek, ha színészkedésről van szó

Cristiano Ronaldo általában nem a szimulálásaival, hanem - természetesen a góljai mellett - az állandó hiszteivel hívja fel magára a figyelmet. Ám akadt a világsztár focistának is sokáig emlékezetes esete, amikor a 2020-as Eb-n a Thomas Meunier elleni ütközés után játszotta el a nagyhalált.

Cristiano Ronaldo
Cristiano Ronaldo a földön 
 (Photo by Fayez NURELDINE / AFP)

CR az arcát fogva vonaglott a földön, a felvételek azonban bizonyítják, hogy nem volt kontakt Meunier és Ronaldo feje között.

A 2002-ben Dél-Korea és Japán által közösen rendezett focivébén Rivaldo mutatott be egy szégyenletes alakítást a Törökország ellen vb-csoprtmeccsen. 

A brazilok legendájának a lábát találta el az ellenfele által odarúgott labda a szögletzászlónál, mégis arcát fogva terült el a földön.  

Ha ez nem lenne elég, még hosszú másodpercekig feküdt a földön, mint aki haldoklik. Igaz, a célját elérte, a színészkedésnek köszönhetően a játékvezető kiállította Hakan Ünsalt a 2-1-es brazil sikerrel végződő találkozón.

Bár nem sztárról van szó, de ezen a ponton nem lehet szó nélkül elmenni Joaquin Mattalia esete mellett, aki Rivaldót másolta. Az argentin másodosztályban szereplő Racing Cordoba kapusa, elképesztő színészkedést mutatott be, amikor felé dobtak egy labdát. Az Independiente Rivadavia elleni meccs hosszabbításában a Racing kapusa elkérte a labdát, és amikor odadobták neki, látványosan a földre dobta magát.

Ezt követően kérdőn a bíróra pillantott, majd, amikor a fejét találták el, ismét teátrális mozdulattal terült el és a játékvezető közbelépésében reménykedett.

Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság egyik negatív hőse a brazil Neymar volt, aki az állandó színészkedéseivel a mémgyárosok kedvenc célpontja lett. A Mexikó elleni alakítása kölün említést érdemel: a nyolcaddöntő 71. percében mutatta be show-ját a mostanság már csak a sérüléseiről és balhéiról ismert sztár, amikor 

Miguel Layún rálépett a brazil lábára, aki - a lehető legnagyobb idézőjelet használva - „hangyányit” túlreagálta az esetet. Miután a földre került, végiggurult a füvön, akár egy labda.

A brazil sztárból Mexikóban is viccet is csináltak, ugyanis a Club Tijuana felkészülési mérkőzésének félidejében a szurkolók közül néhányan kipróbálhatták az új őrületet, a Neymar-challenge-et. A feladat nem volt túl bonyolult. A résztvevők a kezdőkörből indulnak, és az nyer, aki a félpályától a leggyorsabban elfetreng a tizenhatoson belülre.

Az FC Barcelona sztárja, Sergio Busquets 2010-es, Inter elleni BL-elődöntős mutatványa sem maradhat ki természetesen a sorból. A katalán középpályás eljátszotta a nagyhalált, majd sunyin kikukucskált, hogy mi lesz az ítélet. Thiago Mottát ki is állította a játékvezető, a Barcelona 1-0-ra nyert, de így is az Inter jutott a fináléba, amelyet később meg is nyert a Bayern München ellen José Mourinho vezetésével.

2021-ben szinte pontosan hasonló eset történt, amikor a Porto nagy meglepetésre kiejtette a Juventust, mivel a 2-1-re megnyert hazai mérkőzés után hosszabbítást követően csak 3-2-re kapott ki a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A mérkőzés nemcsak a fordulatok és a gólok miatt marad emlékezetes, hanem Marko Grujic szimulálása miatt is.

Az FC Porto játékosa a 90. percben állt be a meccsen, amelyhez sokat nem is tett hozzá, ám így is sikerült magára hívnia a figyelmet. A szerb válogatott focista ugyanis, ha mással nem is, de egy szimulálással nyert idővel segítette a csapatát a hosszabbításban a Juventus ellen.

 Grujicnak ugyanis az ellene elkövetett szabálytalanság után a nagy fájdalmai közepette arra is jutott ideje, hogy kikukucskáljon, vajon a játékvezető hogyan látta az esetet.

Danko Lazovics és a tanítványai

A 2018-as oroszországi focivébén nem csak Neymar alakított. Az iráni válogatott meglepetésre 1-0-ra verte Marokkót Buhadduz utolsó pillanatokban szerzett öngóljával a B-csoportban, ám nem a drámai végjáték miatt volt emlékezetes a meccs.

A marokkói Romain Szaissz harcolt az iráni Ramin Rezaeiannal, amikor az utóbbinak egy pici kontakt elég volt ahhoz, hogy több tízpontos fordulatot megtegyen a földön, majd ordítva fogja a lábát.


És ha a magyar foci szerelmeseinek ez a nem mindennapi fetrengés nagyon ismerős lenne, az nem csoda. Ki ne emlékezne ugyanis Danko Lazovics elképesztő fetrengésére, amikor inkább hasonlított egy partra vetett halra, mintsem egy komoly focistára.

A bajnoki címért játszott szombaton a Honvéd és a Videoton az NB I-ben 2017 májusában, amikor 

a szerb csatár elképesztő fetrengést mutatott be, hátha kiállítják Ikenne-King George-ot, aki bár hozzáért a Lazovicshoz, de semmi nem indokolta a természetellenes fetrengést.

Lazovicsnak nem ez volt az egyetlen emlékezetes alakítása a Vidiben, a Fradi és a francia Bordeaux ellen is bemutatott egy-egy különleges performanszot.

Íme, a ferencvárosi Leandróval történt találkozása:

Itt pedig a Bordeaux elleni alakítása:

És ha már fentrengés, zárásként jöjjön a nigériai Sunday Afolabi elképesztő alakítása. Két éve a malajziai másodosztályú labdarúgó-bajnokságban az utolsó előtti helyen álló Perak csapata 2-1-re nyert a listavezető Kelantan otthonában, de nem ez volt a valódi szenzáció, hanem a nigériai Sunday Afolabi meccs hajrájában bemutatott alakítása.

A Perak középpályása a 86. percben valami érthetetlen oknál fogva elkezdett táncolni a Kelantan-szurkolók előtt, majd, amikor ezt megelégelte a hazai csapat egyik védője, taszajtott egyet a nigériai focistán, aki ezt követően elkezdett fetrengeni, körbegurulta az ötös teljes területét, közben pedig minden lehetséges testrészét fájlalta.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!